Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. március 23.

Talpon maradni – Magyar Kupa 2022, 3. játékhét

Befejeződtek a selejtezők, véget ért a harmadik játéknap. Meglepetésekben nem volt hiány, több magasan kiemelt csapat is lemaradt a főtábláról, de olyan is volt, aki csak második helyen jutott tovább – így megkavarva a főtábla ágait, amelyek eléggé felemásra sikeredtek.

Hétfő
Ottlik-csoport
A jóslatunk valóra vált: bár a Cyan kis vereségével közel engedte magához a Visoftot, az utolsó fordulóban mindketten 20–0-ra győztek, így 0,16 VP különbséggel a Cyané lett az elsőség. A Pikk-kupába jutott a Lackout és az Artemix, míg a két ificsapat hétfőn folytathatja.

Widder-csoport
A Galim és az Ecosoft egyaránt győzött, így a Balásy csapat nem tudott beférkőzni közéjük, és csak a második számú kupa maradt nekik.

Zánkay-csoport
A hétfői játéknap legnagyobb meglepetését láthattuk. A Lego, akit a csoport első helyén emeltek ki, kikapott először az ELTE-től, majd a csoportrangadón a Lowel ellen is elvérzett, így végül csak harmadik lett a csoportban! Továbbjutott tehát a Lowel és az ELTE.

14. leosztás
A hétfői első meccsen elég barátságtalan kiosztásokkal találkozhattunk. Több partiban is szlem felé lehetett kacsingatni, azonban ezek hiú ábrándok voltak, mert nem lehetett teljesíteni. Lássunk egy olyan szlemet, ami mondandó volt, mégis többnyire elbukott.

Kicsit peches parti, a két lapból a szlem nagyon jó, amennyiben Dél a szingli treffjével indul, elkerülhetetlen a lopás. Voltak, akik pikkel indultak, erre teljesült a szlem, ez nehezen védhető. Néha az ember el kell induljon a szinglijével szlem ellen. Hátha a partnernél az ász – vagy ha nem, akkor az adu ász is megteszi.

Miért érdekes ez a parti? Nos, meglepve láttam, hogy két pár is megtalálta az 5 káró elleni 5 pikk mentést, hiszen ez csak egyet bukik (mivel Nyugatnak nincs kárója, van idő kiaduzni, és kimagasítani a kőrt). Itt vajon hogyan mehetett a licit? Esetleg Kelet nem 5 káróval indult? Ezt nehéz elképzelni, hiszen 9 darabunk van ebből a színből ász nélküli hatosig zárt sorozattal… Ha pedig 5 káró, akkor Nyugat sikén aduja dacával könnyen szlemre emelhet, hiszen láthatóan hoz 4 biztos ütést, és a partner is ígért legalább nyolcat.

Ha Észak valamikor be tud avatkozni a licitbe, az lehet információs jellegű (vannak, akik nem csak 4 kőrig játszanak ilyet), és ez esetben Dél bemondhatja hetes színét, ami nagy siker.

Kerti István elmesélte, mi történt náluk: „Partnerem valóban 5 káróval indult. Én ezt lepaszoltam. Hogy miért, annak hosszú sora van, most nem mennék bele, igen, egyetértek, tudom, valóban helytelen nem bízni a partner licitjében. A sor végén Siba Gergő kontrázott, Ormay Gyuri pedig jött az 5 pikkel. Így végeztünk 6 pikk kontrában. Amin, amilyen szerencsénk volt aznap, akár írhattunk volna. Ezzel szemben leadtunk 13 IMP-t, de volt még egy 13 és egy 14 IMP-s parti is, ami 16 leosztásból 3, nem semmi! Az ide-oda piff-puff vége a mi győzelmünket hozta, most mehetünk pofozógépnek a 16-os táblára...”

A második meccsen többen is beleszaladtak a késbe, 1100 és 1400 is volt különböző partikban, azonban az első két parti (a nyílt teremben játszóknak) két nagyszlemet is hozott! Míg a második nagyon jó volt, mégis mindössze 6 pár licitálta be, 6-an kisszlemet, ketten pedig csak gémet mondtak. A minor szín kissé biztosabb, mivel az AKQ543 – T6 szín lehet rosszabbul elosztva, mint a 6–3-as bubiig zárt. Ezúttal minden működött, mindenki 13-at ütött.

17. leosztás
A félidő első partija azonban nagyobb feladatot adott – ha be is mondtuk a 7 pikket, még teljesíteni is kellett azt.

Nos, több út is állhat előttünk: megpróbálhatunk treffeket lopni az asztalon aduzás nélkül, vagy aduzhatunk: ha 2–2, remélhetjük, hogy a káró kimagasodik. Ez utóbbi tűnik jónak, hiszen a treffek lopásához 4–3 treff kell, míg a második tervben lehet jó a káró magasítás, vagy végső esetben ülhet a kőr impassz is.

Nos, a legtöbben teljesítettek is, bár a barátságos kőr vagy treff indulás sokat segített. Volt, aki káró indulásra bukott, ő bizonyára nagyon barátságtalan káró elosztásra számított, és inkább a treff vonalat próbálta meg, sikertelenül (káró indulásra már magasítható ez a szín). Itt a teljesítési arány rosszabb volt, négyen nagy, négyen pedig kisszlemet csináltak, 4 gém és két bukás mellett.

Kedd
A keddi nap szintén hozott pár meglepetést, rögtön az elsőt, azaz negatívat mi magunk, a TMX szállítottuk. Kis arányban kikaptunk mindkét riválisunktól, így végül csak a Pikk-kupa lesz a mi terepünk. Csoportunk talán picit erősebb volt az elvárhatónál (a 16 legerősebb közül három is idekerült, tehát biztos volt, hogy valaki csalódott lesz a végén), ennek dacára illett volna továbbjussunk.

Kaufmann-csoport
Győzött tehát a SZTAKI, míg a női válogatott gerincével felálló Pikk Dáma lett a második. Nekik és a nyílt csapatnak nagyon drukkolunk jövő héttől a világbajnokságon!

Keleti-csoport
Az utolsó fordulóig minden az elvártak szerint alakult, a két stabil éllovas hozta a meccseit, majd egymás ellen küzdött a csoportgyőzelemért. Bár Dumbovich Miklós már rápihen a vb-re, így is meglepetés, hogy az Interface legyőzte a GAMAX-ot a megfelelő arányban (kevesebb, mint 1 VP lett a végső különbség), és megnyerte a csoportot!

Kovács-csoport
A Durostone lejátszotta az elmaradt meccseket, nem is rosszul, így akár oda is érhetett volna a tabella elejére, azonban a a P-T elleni szoros vereség nem volt elég – igazából az első napi, MTK-99 elleni vereség pecsételte meg a sorsukat. Utóbbiak is végezhettek volna jobban, hiszen a két nagy vereség miatt majdnem a Pikk-kupáról is lecsúsztak. Végül az elvárások szerint 1. P-T, 2. Szigethy, mivel a rangadót a csb-n bronzérmes Hittmannék nyerték.

Cohen-csoport
Itt magabiztosan nyert a FÉSZEK, és a várt meglepetés is megtörtént, a negyedik kalapos Lapszámosok futottak be másodiknak, míg a Tatabánya a Grand Slam mögött csak negyedik lett.

Darvas csoport
Ebben az ötösben már régen csak az volt a kérdés: a fiatal Kakukk, vagy a kevésbé fiatal Budaörs 17 nyeri a csoportot? Nos, a rangadón a Budaörs 17 nyert, azonban az utolsó partikban mindkét asztalon elkövetett betlik miatt csak 2 ponttal, így az ifjak vitték el a csoport pálmáját.

17. leosztás
Egy izgalmas duplagém lehetőséget találhatunk ebben a partiban.

Érdekes, hogy Észak–Dél 3 szanja elvehetetlen, Kelet–Nyugat azonban 5 kárót teljesíthet! Az 5 treff sem rossz felvétel, azonban a két pikk lopás miatt kettőt bukik. Általában azt mondom, ne mentsünk, főleg ne 3 szant, hiszen ha az teljesül, akkor annyi ereje van a másik vonalnak, hogy túl sokat bukhat a mentés. Nos, ez alól persze vannak kivételek, akkor, ha a 3 szan hosszú színre alapozott felvétel, a másik vonalon pedig hosszú szín vagy nagy fit van. Ezúttal is erről volt szó: a sok treff mellett van két kőr ütés, és egy pikkhez a felvevő biztosan hozzájut, az 5 káróban pedig két lopással magas a pikk, és csak 2 piros ütés kiadó. Ritkaság, hogy egy partiban a par score (azaz ha mindkét vonal a legtöbbet hozza ki a lapokból, az optimális eredmény) 5 szan kontra –2.

22. leosztás

Szép felvevőjátékra nyílt lehetőség, ha az ellenfél is segített kicsit.

A legtöbb asztalon 4 kőrt játszott Észak, de csak hárman teljesítettek. Amennyiben az ellenjáték három menet pikkel kezdődik (az adu ász lop), már haza is érhetünk! A kézben kell egy treffet lopni kicsivel, hívni a kőr királyt – hopp, beesik a bubi! Lehívhatunk még egy magas adut a biztonság kedvéért, majd káró impassz, újabb treff lopás, és már csak a kőr tízes-nyolcas maradt nálunk. A kárót hiába lopják el, az utolsó két adut mi ütjük.

Sajnos nincsenek információk a parti játékmenetéről, így csak reménykedhetünk, hogy így zajlott pár asztalon a játék.

Folytatás
Mivel több magasan kiemelt, sőt, akár végső esélyes csapat is csak második lett csoportjában, elég érdekes lett a főtábla. Ilyenkor korábbi sikerek már nem számítanak, csak hogy kik lettek csoportelsők, hozzájuk sorsolnak másodikokat – ilyen a kupa!

Így történhetett meg, hogy négy igen erős, a budapesti csb-n előkelő helyen végző csapat máris összekerült, sőt, a két győztes majd egymás ellen játszik a továbbiakban, a felső ágon ugyanis Galim–Budaörs 17 és Visoft–P-T rangadókat rendeznek.

A GAMAX is kaphatott volna könnyebbet, mint a FÉSZEK, azonban a többi párosításban kicsit kevesebb a kakaó. Itt a lehetőség, hogy más is megmutassa, a kupában bárki nyerhet! Jövő héten a főágon még csak egy 64-es meccs első felét játsszák, ezekről tehát még korai beszélni, de jövő héten megnézzük, hogyan állnak a csaták – persze a Pikk-kupában és a hétfői napon is.