Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. január 27.

Helyosztó – MP-bajnokság 2022, 4. forduló

A negyedik fordulót játszottuk ezen a héten, ezzel elértünk a bajnokság feléhez, talán már érdemes megnézni, kik állnak jól, illetve kiknek kell felfelé tekintgetniük, hogy egy jó hajrával elkerüljék a kiesést.

Ezen a héten szerencsére több érdekes partit is kaptam az olvasóktól, így könnyebb dolgom volt, hogy miről is írjak. Továbbra is várom az érdekes partikat: gulyas.daniel@hotmail.com

I/A
Lássuk, mi is történt az első osztályban. Az élen kevés változás történt, vezet a Czímer–Szalka pár, akik 57 százalék feletti eredménnyel meglógtak kicsit a mezőnytől, míg második továbbra is a Harangozó–Kuttner kettős. A dobogóra felkapaszkodott Fischer–Konkoly, akik szintén erős fordulót produkáltak. A fordulót a hétvégi remek beugrás után (az OCSB négyes döntőjébe jutottak beugró csapatként a Budaörs 17-tel) a Fris–Kovács pár nyerte 59 százalék feletti teljesítménnyel, így már 9.-ek.

Ezúttal a párosverseny döntésekről essen pár szó, hiszen ebben a versenyformában egy-egy plusz ütés nagyon sokat érhet, akár felvevőként, akár ellenjátékban.

5. leosztás

Ez a parti a licitben dőlt el, meglepően sokan kerestek major fitet a 2 szan indulással szemben. Kb. 30 ponttal a vonalon persze lehet, hogy fatális a kiosztás, és a 3 szan bukik, míg a 4 pikk benne van, de valószínűbb, hogy ugyanannyi (vagy, mint jelen esetben, több) ütés van szanban, mint a majorban.

Azok jártak igazán rosszul, akik Nyugat kezéből játszottak 4 pikket, ott ugyanis Észak elindult a szingli treffjével, és lopott egyet, 450-ért. A pikk szín kezelése érdekes kérdés, tudva, hogy a treff 5–1, esetleg felmerül Délnél a rövid tízest, esetleg nyolcast találni. Aki kis pikkel kezdett a bubi alól, hamar végzett, mert máris jött a tízes, 490.

16. leosztás

A másik parti ezúttal indító kijátszási feladat, mit hívjunk elsőnek?

Kelet általában 1, esetleg 2 káróval szólt közbe, majd Észak játszott 3 szant. A többség kis káróval indult, erre be lehetett takarítani az összes ütést. A női válogatottal a vb-re készülő Fischer Brigitta viszont MP-veszélyt szimatolt, és a pikk ásszal indult! Ez nagy siker volt, hiszen le tudták hívni a nekik járó 3 ütést, és átlag feletti partit írtak (pechjükre többen is 4 kőrrel próbálkoztak, ami szomorú eredménnyel zárult, mivel a pikk lopás miatt el is bukott).

I/B
Az I/B-ben talán már unalmas, de megint remekül játszott a szintén női válogatott pár, Szűcs Villő és Lajos Hanka, akik a hétvégén szintén remekeltek a már említett OCSB-n, ahol a Budaörs 17 csapatát a négyes döntőbe segítették. Ezúttal 58 százalékot teljesítettek, és megerősítették a vezető helyüket. Csak pár ponttal ugyan, de megelőzte őket a Ferenci–Réti házaspár a napi összevetésben, akik így elmozdultak a kiesőzónából.

Kovács–Bíborka–Selmeci ezúttal a nagy öreg nélkül állt fel, és ez nem sikerült jól, a dobogóról a középmezőnybe csúsztak vissza. Kepecs–Mirk maradt a dobogón, mivel 56 százalékkal harmadikok lettek a fordulóban, így összetettben másodikok. A dobogóra ezúttal Fülöp–Rózsa fért fel, ők szintén 55 százalék felett végeztek a héten.

23. leosztás

Egy szép szlem, melyet összesen hárman mondtak be, köztük a forduló első két helyezettje – valamint az eddig formán kívül szereplő Csiby–Kolosi.

Kellett persze némi optimizmus hozzá, de ha treff dámát kicseréljük a káró dámára, akár úgy is terített lehetett volna a szlem, ha több kártyája van a színből Villőnek. Így már csak az adunak kellett barátságosnak lennie, ez a feltétel pedig teljesült, így a szlem is.

29. leosztás

Amikor béna a kicsivel kérés… Ha beteszed a káró kilencest, akkor előáll az aktuális helyzet, ha pedig spórolsz, és a négyest rakod, akkor ugyanúgy baj lehet, ha a felvevő kőrt hív, és a partner elhív a káró bubi alól.

Mindenesetre szépen játszotta Szentandrási Gergely ezt a 4 kőrt, végül szürt is csinált osztatlan topszkórért.

II. osztály
Hétfőn a két alacsonyabb osztályban is játszottak.

8. leosztás

Egy szép felvevőjáték a fontos 11. ütésért, ezúttal Zábrádi Benjámintól, aki a helyettesített a másodosztályban.

„A pikk tízes indulást ütöttem a dámával, 4 menet kárót hívtam, Dél treffet és kőrt, én is egy treffet dobtam, míg az óvatlan Észak is egy treffet. A kis pikk hívás Délé lett, treffet hívott, megütöttem, pikkel az asztalra, majd az utolsó káró – és Dél beszorult treffben és kőrben, +460.”

Hazai Tamás tollából pedig két partit is kaptunk.

„Sok érdekes közül ezt a szlempartit választottam:

11. leosztás

Mint látható, a 6 kőrhöz és a 6 szanhoz 3-2 kőr kell(ett volna), a 6 káróhoz viszont szinte semmi. Persze a versenyforma miatt talán érdemesebb a jobban fizető adut vagy a szant választani, ezúttal azonban az 5–4 jobb, mint az 5–3 elv érvényesült a gyakorlatban. Hogy ez százalékosan mennyi szembeállítva a várható eredménnyel azt a nálam képzettebb (és kevésbé lusta) teoretikusokra bízom, az eredménysorból viszont arra következtethetünk, hogy ez szinte fel sem merült. Mindössze egy pár játszott kárót, de ők csak 5-öt, ami nem fizetett jól.

25. leosztás

Dél 2 káró fordított emelést licitált. Lehet ezen vitatkozni, hogy talán 2 szanra kellett volna ugrani inkább, de a két nem épp acélos majorral ez tűnt jobb megoldásnak. A 3 pikkre nem mertem fogásnak titulálni a JT9-et, így végül 5 káróban álltunk meg. Mivel a káró húz, ez nyilván nem jó, ha azonban a káró Nyugaton dubló, a szanosok sokat buknak, míg az 5 káró még mindig csak egyet.

Szóval. Felmerült bennem, hogy mi lenne, ha nem ezt a béna 3 pikket kellene mondania az indulónak. Fordított emelés után amúgy is a fogásainkat fogjuk licitálni, szóval mi lenne, ha itt a kontra jelentené ezt, a felüllicit pedig úgy keres (fél)fogást, hogy közben ígér is felet. Mint most. Vagy fordítva. A lényeg, hogy kíváncsi lennék, mások hogyan oldják meg az ilyen helyzeteket.”

A fordulót a Dénes István–Somogyi Ivett pár nyerte hatalmas, 66 százalék feletti eredménnyel, igaz, ezzel még messze számukra az élmezőny. A Nyárádi–Nyárádi pár (anya és lánya) 59 százaléka már régen érett. A forduló nyertese azonban a Tóth–Cspán kettős, amely 55 százalékot ért el, csakúgy, mint Liska–Hazai, Wettl Mártáék pedig szorosan mögöttük harmadikak. Az eddig vezető Révai–Bekő párnak nem ment a játék, így lecsúsztak a negyedik helyre.

III. osztály
A Frisch Anita–Els Toutenel–Takács Tímea hármas kezd elhúzni, miután újra nagyon erős fordulót játszott, 63 százalékukhoz nem volt mérhető, így bár a dobogón nincs változás, az előny jelentős a Spielmann–Véghelyi és a Hegedűs–Hegedűs kettősökkel szemben.

Az élen álló egység szépen megmutatta, hogy nem csak párosversenyen, de IMP-formátumon is előfordul, hogy major fittel 3 szant kell játszani – de persze itt fizet igazán.ű

22. leosztás

A 4 kőrt ketten megcsinálták, ketten elbuktatták, a káró lopás mellett kiállt 3 minor ütés. A 3 szan ugyan Észak kezéből bukik, ha Kelet a harmadik pikk tízesből indul, de persze ezt nem lehetett kitalálni, a káró indulás és feltehető visszahívás után már simán tízet ütött a felvevő, topszkórért.

Jövő héten tehát itt a február, itt a bajnokság második fele, hajrá!