Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. január 7.

Helyosztó – MP-bajnokság 2022, 1. forduló

Új év, új helyszín, új remények! A Récsei Center (a „Récsöl”) szép terme bár nekem kissé messzebb esik, mint a Böszörményi úti, azonban a világos, tág terem kárpótol. És még egy korai vacsorát is el lehet költeni a CBA melletti kis étkezdében a játék előtt.

Szokásunkhoz híven ezúttal is az I/A osztály partijai lesznek a középpontban, azonban az alacsonyabb osztályokat is bemutatjuk 1-1 parti erejéig.

I/A
Egy kimaradóval, és több helyettessel indult a forduló – a vírus miatt, vagy más okokból, de többen nem jöttek el. Winkler Gábort például kitűnően helyettesítette Balásy Zsolt, aki Dumbovich Miklóssal rutinosan 57 százalék feletti eredményt hozott, amivel harmadik helyre hozta a fő bajnokesélyest.

10. leosztás

Egy érdekes felvevőjátékra volt lehetősége két játékosnak is, ha már bátran licitáltak, bátran is kellett teljesíteni.

Zalai Ágneséknél így ment a parti:

Míg Fogaras András így teljesítette a szlemet:

A motívum azonos volt: Nyugatnak előbb-utóbb kárót kellett hívnia (ha látja, hogy hívhat pikket, az persze más, de ez nem tűnt jó ötletnek a lapjából), így aztán a treffek lehívására beszorult pikkben és káróban. Ez 1370 IMP formátumban is igen jól fizetett volna, de itt is jó az osztott topszkór. Három pár próbálta meg a szlemet a 4–4-es pikkben, nekik nem volt esélyük a teljesítésre, ők végeztek a táblázat alján.

18. leosztás

Egy érdekes ellenjáték gondolat, hogyan, mit jelezzünk?

Bár Észak–Délen 3 káró, Kelet–Nyugaton 3 kőr teljesíthető, a legtöbb asztalon Kelet 1 szan indulását körpassz követte.

A kárók lehívására Északnak egytelen kártyát van lehetősége dobni, hiszen 4 neki is van a színből. Partnerem, Hodosi Péter a kőr kettest dobta, és én megfejtettem a dolgot: ha neki csak kőr ász-király lenne a kezében, egy magas pikket dobna (nem kéri). Így ugyan kiderült, hogy a kőrt kedveli jobban (hiszen abból ásza van), de a pikket sem veti meg, ezért a pikk dámát hívtam, egyszer nem. A tanulság: nem csak azt kell figyelni, mit dobott a partner, hanem azt is, mit nem! (Kőr ász-királlyal a harmadik menetben lehívta volna a királyt, és csak aztán jön a kis káróval. Különben azzal is tud jelezni, melyik kis káróját hívja először, és ha keresztbe jelez a kettővel, akkor érthető, hogy mindkettőben van értéke, és akkor Dél pikkjél világos a választás – a szerk.)

29. leosztás

Ahogy olvasóink felhívták a figyelmet, szép játékra volt lehetőség.

Siba Gergő látta, hogy az összes figura Északon lesz, ezért az aduzás után kihívta az asztalról a káró dámát! A kilences impassz már könnyű volt, a vesztő treff elment a negyedik menetre. Hasonlóan teljesített Kemény György is.

Marjai Péter másképpen, végjátékkal ért célba.

Végül pedig az 52 lapos feladványok kedvelőinek: a 6 szan Nyugat kezéből benne van! Az egyetlen biztos indulás a pikk, a káró színt a fent említett módon kezeljük, majd beszorítjuk Északot kőrben és treffben a 12. ütésért. Hát nem szép?

Bonus track

Talyigás Péter három szép végjátékot kötött csokorba.

I/B
Az I/B osztályt a női válogatott pár, Szűcs Villő–Lajos Hanka vezeti. Ebben nincs semmi meglepő, igaz? Nos, a meglepetés abban áll, hogy Hanka nem tudott eljönni váratlanul az első fordulóra, így helyette Wettl Márta ugrott be – mint láthatjuk, remekül! Márta az egyik nagy nyertese ennek az elmúlt másfél-két évnek, hiszen sokkal többet tudott játszani online is, és hatalmas fejlődésen ment keresztül – már a csb-n is jól játszott, és kopogtat az első osztályok kapuján.

Rögtön az első cserében nagy kihívás elé állította Villő, hiszen gyorsan nagyszlemben találta magát.

2. leosztás

Szerencsére a feladat nem volt nehéz, és ez a nagyon jó eredmény is hozzájárult ahhoz, hogy 60 százalék feletti eredménnyel végezzenek, gratulálunk!

II. osztály
A II. osztályban már hétfőn elkezdődött a bajnokság, itt is nehéz lenne még jósolni a feljutásra, egyelőre Kovács László–Tóth Zsuzsanna vezet 62 százalék körüli eredménnyel.

2. leosztás

Bár ezt a partit nem oldották meg jól (Nyugat bizonyára 1 szannal indult, ami 17 szép ponttal, és egy ötös színnel nem jó ötlet), ennek ellenére érdekes kérdés, hogy mondandó-e ez a 6 pikk?

A laikus szemlélő azt mondaná: de hát ül egy csomó impassz, az nem jó esélyt jelent! Ha azonban megfigyeljük, a jó kézből a treff dáma csak a védekezés miatt (hogy ki ne lőhessék indulásból a fogásunkat a színből a káró magasítás előtt) fontos kártya. Ha a 2 hiányzó káró figura közül az egyik jó helyen van, akkor még kőr lopás nélkül is van 12 ütésünk. A felvétel tehát kb. 75 százalék esélyű, azaz igen jó.

III. osztály
A III osztályban sajnos csak 12 pár indult, azaz szinte egy teljes osztálynyi játékos „eltűnt”, de ennek bizonyára a pandémia az oka – akár maga a betegség, akár az attól való (teljesen jogos) félelem miatt is távol maradhattak jó páran az idei bajnokságtól. Jómagam legalábbis nem gondolnám, hogy az új versenyhelyszín elriasztott volna bárkit a játéktól.

A mezőny így is felvonultat veretes neveket, például a válogatott játékos Hegedűs Gált, aki Juli lányával játszik, de a korábbi női válogatott Els Toutenel is itt szerepel, és partnerei is magasabb osztályokhoz szoktak: Frisch Anita és Takács Tímea is jól ismert név.

Mégsem ők, hanem az MTK szakosztályvezetője, Spielmann János és partnere, Véghelyi Mária vezeti a mezőnyt, igaz, a bajnokságból még sok van hátra.

Nézzünk innen is egy érdekes leosztást!

9. leosztás

Egy szép duplagémet hoztam ezúttal, mindig nagy izgalmakat hoznak azok a partik, ahol mindkét vonal gémet teljesíthet. Érdekes módon senki sem merészkedett az 5-ös magasságra, pedig duplafit miatt nagyon jó mentés az 5 treff vagy 5 kőr – páran úgy vélték az induló partnerrel és a treff ász-királlyal, hogy a 4 pikk elbukhat, ezért kontráztak, ez drágának bizonyult.

Továbbra is kérem, hogy aki érdekes partit lát vagy játszik, bátran írja meg, hogy megjelenhessen a heti beszámolóban. Jó lenne, ha minden partit végig tudnánk nézni, de az energiáink végesek:

gulyas.daniel@hotmail.com

Folytatás jövő héten, bizonyára további izgalmakkal.