Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel - 2023. január 5.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 4. játékhét

Megkezdődött a 2023-as év, lejátszottuk a bajnokság negyedik fordulóját, azaz épp féltávnál vagyunk. Ezúttal nagyobb szórással játszott az I/A mezőnye, sokáig több pár is 60 százalék felett állt, de végül csak Bódis Gyula és Honti László érte el ezt a küszöböt, 62,5 százalékkal nyerték a játéknapot, így feljöttek a 11. helyre. A Homonnay–Lakatos, Dumbovich–Winkler és Csehó–Mezei párok voltak még 57-58 körül, ők az első ötben is állnak most, Winklerék vezetnek egy fél topszkórral Dombi-Gál előtt, Csehóék a harmadikak. A forduló előtt vezető Fris–Kovács gyenge napja miatt lecsúszott a hetedik helyre. Érdekesség, hogy a fordulóban hatodik és hetedik pár is helyettessel ért el 55 százalékkal feletti eredményt.

I/A
Nagy izgalmat hozott ez a parti, melyben megnézhetjük az előző és mostani első helyezett küzdelmét, melyben a tavaly decemberi első vitte el az összes pontot.

Fris Miklós hatalmas fitjével próbálta minél alacsonyabban elnyerni a felvételt, „pikkig licitált”, és neki lett igaza! Dumbovichéknál nem szabad az ilyen 6–5-tel az ötös majorral kezdeni, így sosem derült ki, mely színei is vannak Északnak. A 4 szanja ígért egy másik színt, ha egyszer is eljutott volna hozzá partnere treff licitje, nyilván káróra igazít, és akkor megtalálják a kőr fitüket. De akkor vélhetően Winkler a felvevő, és Nyugat biztos nem pikkel indul, így 4 ütést szereztek volna a pikkesek kőr játékban. A treff indulást nehéz kitalálni a 6 pikk ellen, minden egyéb esetben pedig a 12 ütés elvehetetlen.

A skála másik végén jó magam végeztem.

Az 5 treff kulcslicit elvette Nyugat kedvét még az 5 pikk licittől is, a pikk indulásra pedig elröppent egy vesztő káró, így az egy kontra nélküli bukás a másik vonalon ért topszkórt.

A legtöbb asztalon Észak (néha Dél) mondott még az 5 pikkre 6 kőrt, amit kontrával kétszer buktak – senki sem találta meg a passzív treff indulást a 3 bukásért. Egy szerencsés felvevőt pedig nem kontrázták meg – az ugyanis konvencionális lett volna a partnershipben. Észak megköszönte, és írt egy 90 százalékos partit a –200-zal.

Egyedül Szalka Tamás és Czímer Csaba állta meg, hogy megkontrázza az 5 pikket, amivel igen jót írtak, hiszen a –480 kisebb, mint a –500.

Nagyokat írt általában Kelet–Nyugat a következő partiban, de csak egyszer teljesített gémet.

Óvatlanul összeütött két pikk figura, és már kész is volt a baj.

A legtöbb asztalon Észak nem bírta ki, hogy ne licitáljon még egyet, miután belépett kétszínű lapjával – ezek általában legalább 500-at buktak, de voltak négy számjegyű eredmények is.

Dicsérni kell Zábrádi Benjámint, aki türelmesen várt adu ász-királyával, és csak akkor lopott felül, amikor már neki volt több aduja, így kettőt bukott a 4 pikk.

És még egy izgalmas szlem parti. Bemondja-e Kelet–Nyugat? Ment-e az ellenvonal?

Homonnay Géza (partnere némileg biztató passza hatására) így mondta be egyedül a szlemet.

Dél némi optimizmussal kontrázott, azonban csak az egyik ásza ütött, –1660.

Winkler Gábor is eljutott 6 kőrig. Előbb önállóan 5 kőrig licitált, majd adott egy forszos passzt is az 5 pikkre, Dumbovich Miklós pedig látta, hogy sok hasznos kártyája van, és bevállalta a 12 ütést.

Öten is lementették a 6 kőrt, ami azért is volt jó üzlet, mert gém alá bukott. Nálunk így ment a licit.

Beni jól érezte, hogy pikket nem fogunk ütni, ezért hagyta a furán bevállalt szlemet, én pedig kitűnő, elosztásos lapommal éreztem, ez az a pillanat, hogy jó lesz a mans-bell mentés. Meglepve láttam, hogy volt, aki Észak lapjával 2 pikkel indult, ez a lap közelebb áll a 4 pikkhez, mint a 2-höz ebben a szkórhelyzetben, szerény véleményem szerint… (G. D.)

I/B
Ezúttal 67 százalék feletti eredménnyel nyert Kemény György és Trenka Péter, így majdnem 9 topszkórnyi előnnyel vezetnek a Marjai Gábor–Vági Máté kettős előtt. Vágiéknak két topszkórnyi előnyük van Biborka Dániel és Nagy Kartal előtt, és utánuk bő topszkórnyi távolságra sűrűsödik a mezőny.

Így utólag egyszerűnek tűnik Észak–Délen a licitálás. Az 1 káróra Dél kontrája minimum 4-3-at ígér a nemesekkel, majd a felüllicit után azt ígéri, hogy a kőrje négyes, de a pikkje nem, és szeretne káró fogást is kapni partnerétől. Észak lapja ideális moysian fites 4 kőr: a harmadik kárót a rövid aduból lehet lopni, a magas adukkal lehet aduzni, és a hiányzó treff figura eltalálása sem lehet nehéz. Furcsa, hogy a 10 ütéses felvételben csak két pár játszott kőrt – ők maradtak a töredékzónában, viszont nem buktak. Ráduly Csaba 11 ütést vitt haza, 93 százalékért.

A 24-es parti jórészt a licitben dőlt el. Nyugat abszolút forsszal indít, Kelet várakozó álláspontot mutat a 2 káróval – és most hogyan tovább?

Egy részletes licitmenet a Biró–Demeter párostól. Jakus László 2 kárója kőrt vagy pikket és treffet ígér, erre Demeter Gábor passza nem reménytelenül gyenge lapot mutat. Most a 2 szan a szingli ásszal a legjobb választásnak tűnik Nyugattól. A 3 treff puppet, kérdezi az ötös pikket vagy legalább négyes kőrt, a tagadó válaszra a 3 kőr a négyes pikkel is elégedett lenne. A 4 pikk az eddigiekhez képest tagadja a többleterőt. Kelet ászt kérdezett, majd még az 5-ös magasságon rákérdezett az adu dámára is. A spirál rendszerben Nyugat válasza az adudáma mellett a két piros királyt is ígérte, de tagadta a treff királyt – tehát a szlem gondtalan. Pikkben viszont csak 23 százalékot ért, hiszen Észak ilyen alapos licitmenet után sok ütést nem remélhetett – kőr ász 12 ütés, ami szanban is megvan (63 százalék).

Félreértés helyettesítésnél gyakran előfordul. Jakab Sándor vakmerő 2 kőr licitje mintha segítené az erős vonalat, de aztán a licitekről a két fél mást gondolt. A kontra Kelet szerint információs, Nyugat azonban a minimális kézre is gondolhatott. Így nem pikket, hanem szant licitált. Kelet úgy érezte, már ígérte a pikket, melyet elutasítottak, tehát 4 szannal adott invitet, melyet Nyugat elfogadott és két ászt ígért. Ezt Kelet kőr színű szleminvitnek vélte, és inkább leállt.

Egyéni megoldásokban nem volt hiány. Dezső Kende helyettesített, mégis részletes megoldásuk volt a helyzetre. A 3 pikk legalább ötös kárót és pontosan négyes pikket jelentett, ez Keletnek tetszett, 4 treffel kulcslicitet adott, és hamar 6 pikkben találták magukat.

Biro Lajos és Vági Péter még kevesebb információt adott az ellennek: a 3 káró válasz egy ászt és egy királyt jelentett, és Biro Lajos már semmitől sem félt: 6 szan.

Az utolsó partiban is maradtak izgalmak.

Az első három licit nagyjából hasonlóan alakult mindenhol – az 1 kőr indulásra Észak a kedvező szkórhelyzettől bátorítva 2 pikkel kizárt, és Délnek a fél paklival és pikk támogatásával döntenie kellett. A többség a 4 pikk mellett döntött, ami gond nélkül két bukást jelentett. A 3 szanban több fantázia volt, hiszen ha impasszolni kell, inkább lesz jó helyen a pikk király (most persze nem volt), és három piros ütéssel máris meglehetünk. Érdekes módon csak Kemény György látta meg lapjában a pikk királyt, és kontrázott – a 3 szant is (abban így csak hat ütés van), meg a 4 pikket is megérdemelt 93 százalékért. (F. G.)

II. osztály
Továbbra is a Tóth András–Csépán Gábor kettős vezet, akik ugyan most csak 53 százalékot értek el, de összesített előnyük így is több mint 1,5 százalék. A második a fordulót 58,5 százalékkal megnyerő Meskó Géza–Pós Tibor, mögöttük pedig ígéretes fiataljaink, Dezső Kende és Zábrádi Benjámin, akik szintén 57 százalék felett teljesítettek a játéknapon. Nagy hajrába kezdett az alsó zónában Lukácsi László és Gere Viktória, a nap második legjobb eredményével megkezdték a kapaszkodást, kikerültek a kieső zónából. Nem késő még most sem nagy hajrába kezdeni azoknak, akik félidőben rosszul állnak.
Ezúttal kicsit csendesebb partik voltak ebben az osztályban, végül egy dupla-nem-gémet hoztam érdekességképp.

15. leosztás

Észak-Délnek 11 pikkje van, ez nagyon csábító, hogy gémet mondjunk, de nem hiába írták régen: ötös adutámogatás és külső szingli kell ahhoz, hogy a partner 1 majorját gémre emeljük gyenge lappal. Itt most épp az elosztás hiányzott, ezért bukott a 4 pikk – azok jártak jól, akiket hagytak 3 pikket teljesíteni.

A másik vonalon is van egy csábító gém, hiszen az 5 káróból csak a kőr ász-király áll ki (szerencsére az adu dáma beesik). Nos, kőr lopáson el is bukna az 5 káró, azonban senki sem találta meg a káró felvételek ellen ezt a kockázatosnak látszó indulást a negyedik királyból. Kelet–Nyugaton azok jártak jól, akik küzdöttek, és mondtak 4 kárót, ami ráadásul többet írt, mint a csendben elbuktatott 4 pikk. Ketten kaszáltak nagyot: egy pár megkontrázta a 4 pikket (magic 200: párosversenyen azért jó megkontrázni bellben az ellenfelet, mert már az egy bukás is nagyon jó parti, ha nekünk csak töredékünk van benne).

Egyetlen pár mondta be a jó 5 kárót, a válogatott Hegedüs Gál és lánya, Júlia. Nem jött itt sem a gyilkos kőr indulás, így egyedül írtak gémet. (G. D.)

III. osztály
A napot hatalmas fölénnyel a Győry Anikó–Petrás Gábor házaspár nyerte, és így felzárkóztak a kiegyensúlyozottan jó teljesítménnyel vezető Szabó Botond–Szatmáry Benedek kettős mögé.

13. leosztás

A 8 asztalon nyolcféle eredmény született például a 13. partiban. A párok fele Észak–Délen a nyolcütéses kőrt választotta – akit hagytak 2 kőrben játszani, az átlag fölé írt. Kelet–Nyugat a kilenclapos pikk fittel általában küzdött, vagy a bukós gémbe tolták az ellenfelet, vagy maguk játszottak pikket.

A logikus treff király indulásra elvileg van kilenc ütés: a treff ász után egyből treff lopás, káró impassz a dáma ellen, és három lemenet van a magasodó ötödik káróhoz – úgyhogy a három rossz treffnek van helye két lopás és az utolsó káróra való dobás képében. Ezt a játékot csak a rutinos Fischer–Sziráky kettősnek sikerült összehoznia – mivel meg is kontrázták őket, a 730 lelógott a lőlapról. (F. G.)

Jövő héten a második felébe fordul a párosbajnokság, de messze még a vége. Hajrá!