Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel, Kelen Károly - 2024. március 15.

Magyar Kupa 2024, 5. játékhét

Folytatódtak a küzdelmek a legjobb 16 közt a Magyar Kupa budapesti ágán, a vigaszágon és a Káró Kupa is. Hétfőn a halasztott meccsen a Bosszorkány győzött, és lehetőséget kapott, hogy a hétvégén óriási fölénnyel országos csapatbajnokká váló Angels ellen mérkőzhessen – nos, Magyar Ádámék remek játékkal borították a papírformát, és a legjobb nyolcba kerültek! De haladjunk sorjában, hiszen a többi összecsapás is tartogatott meglepetéseket.

Főág
Galim–UBH 90–85
Egyértelmű Galim győzelem, írtuk. Hát... Az első félidőben az UBH 21 pontos előnyre tett szert Gál Péterék ellen (bár a kapitány maga ezúttal nem játszott), a Galim azonban fordított a második félidő elején, de az UBH a 30. partiig vezetett mégis, egy bell gémmel végül a maguk javára fordították a meccset Marjai Péterék, és 5 ponttal nyertek.

Palatinus–SZTAKI 71–59
Itt úgy tűnt, mellé lövünk, hiszen félidőben nagyon simán, több mint 50 ponttal vezetett a hazai csapat, hogy lesz ez szoros? A második 16-ban a másik irányba folytak az IMP-k, de végül 12 pont megmaradt az előnyből, és fellélegezhettek Mezeiék.

Angels–Bosszorkányok 55–69
Ahogy már említettük, talán a szezon egyik legnagyobb meglepetéseként a vendégek nyertek, bár egyik csapat sem panaszkodhatott edzetlenségre, hiszen a Bosszorkány hétfőn játszotta az előző fordulós meccsét, míg az Angel országos bajnok lett a hétvégén. Nem tudhatjuk biztosan, de talán a hétvégi menetelésben fáradhattak el Keményék, akik némi meglepetésre harmadik párjuk, a pihent Zábrádi Benjámin (és partnere, a hétvégén régi csapatával ezüstöt szerző Winkler Gábor) nélkül álltak ki. Ahogy anonim szakértőnk mondta: az angyalok csak a magyar népmesékben győzik le a bo(s)szorkányokat…

Budaörs 17–Diamond Dogs 100–51
A budaörsiek toronymagas esélyesek voltak, és bár a Gyémánt Kutyák igyekeztek szorossá tenni az összecsapást, végül magabiztosan győzött a Pest megyei egylet.

A FÉSZEK-Gulyás mérkőzésre csak hétfőn kerül sor.

Szigethy–No Trump 51–115
Egy újabb papírformaborogató csata! Mindenki Fazakas Gergelyék győzelmét várta, azonban a Bárány testvérek nem hallgattak (ránk), hanem nagyon simán verték magasabb osztályú ellenfelüket, a több mint 60 pont különbség önmagáért beszél, gratulálunk! Amúgy némi kannibalizmus gyanúja merült fel, mivel a győztes két Bárány „megette” a veszteseknél játszó névrokont.

Ecosoft–Lowel 58–43
Itt két első osztályú csapat mérkőzött meg, és bár Kerekes Zsuzsáék igyekeztek lépést tartani, végül jól tippeltünk, hiszen Wettl Mártáék jutottak a legjobb nyolc közé. Érdekesség, hogy az utolsó előtti partiban a vendégek, ha megcsinálnak egy benne levő bell 3 szant, ők jutnak tovább, mivel a másik asztalon nem mondták ezt be – leadott 7 helyett szerzett 9, az épp 16, a végső különbség pedig 15 volt.

MTK-Catherina–Gamax 36–99
A Gamaxot nem zavarta meg a csillaghullás, hiszen ezúttal is magabiztosan hozták a kötelező győzelmet Homonnayék, míg az MTK ezúttal nem tudott csodát tenni, mint múlt héten.

Ezen a héten nagyszlemekből nem volt megint hiány.

Jalsovszky Janka szépen oldotta meg ezt a partit. Az ellenfél némi késéssel belépett a licitbe, de ez inkább segített: Janka látta, hogy a partner gyakorlatilag szlemforszot adott, tehát elképzelhetetlen, hogy a három hiányzó magasfigura ne legyen nála, így a magas zavarás dacára bátran nagyszlemet mondott, és 12 pontot keresett, amikor a másik asztalon a nagyszlem felé menet a válasznak szánt 6 szant Észak elpasszolta.

Hogyan lehet ezt a nagyszlemet pároslicitben elrontani?

A friss bajnok és válogatott pár így licitált. Dél ászt akart kérdezni az összeemelt pikk után, erre Észak a sikénjét próbálta valahogyan bemutatni, de nem voltak egy hullámhosszon a 6 káró válasz jelentéséről (két kulcslap és egy hasznos sikén – de melyik színben?).

A másik asztalon hasonló helyzetben Magyar Ádám inkább csak bemondta az ászait, majd, amikor partnere nem állt le 6 pikkben, nyugodtan bemondta a 7-et – nem nagyon lehetett elképzelni, hogy ezzel a lappal, és az extra sikénnel ne legyen játék a nagyszlemben.

Fris–Kovács így licitált:

Ezt a szuper 21 pontot Fris Miklós felértékelte, és a fit megtalálása után nem meglepő, hogy Kovács Gergely nagyszlemet mondott – bár lehetett volna több elvesző értéke is a partnerének, ezúttal aranyat lelt (az esélyek persze mellette voltak).

Nézzünk egy nagyszlemet a második félidőből is – meglepő módon sok meccsen okozott két számjegyű szvinget ez a parti.

A fenti fiatal menők ezúttal nem hibáztak, igaz, keresni nem tudtak, mert a másik asztalon is bemondták ezt remek felvételt.

Ez a parti azonban például a továbbjutásba került az UBH-nak.

Észak óvatosan próbált nagyszleminviteket adni, azonban Dél a megállapodott káró szín dacára a 6 pikket természetesnek vette. A jó hír az volt, hogy ez is benne volt – azonban a 7 káró is, így drága lett ez a kísérlet.

Érdekes statisztikát kaptunk Talyigás Pétertől, ezt tőle idézzük:

Nagyszlem-statisztika az ötödik játéknapról
Az utolsó fordulóban 3 nagyon jó esélyű (kifejezetten mondandó) nagyszlemet osztott a gép Észak–Dél vonalra: a 8-as partiban 7 treff, a 15-ös partiban 7 pikk, a 26-os partiban 7 káró volt bemondható (bemondandó). A halasztott meccs miatt 14 asztalon játszották a partikat.
A mezőny jól vizsgázott abban az értelemben, hogy minden asztalon szlemet mondott az összes pár, senki nem állt le gémben. A 8-as partiban a mezőnynek pontosan a fele, 7 pár mondott nagyszlemet, a 15-ös és a 26-os partiban 6-6 párnak sikerült megtalálnia az optimális felvételt.

Három pár kivételével nem volt csere egyik asztalon sem a szünetben, de az alábbi statisztikákat ez a három csere sem befolyásolta.

Nem volt olyan pár (csapat), amelyik mind a három nagyszlemet bemondta volna. Volt azonban két pár (csapat), amelyik a háromból egyiket sem mondta be. Öt csapat csak az egyik nagyszlemet találta meg, és pontosan a mezőny fele (hét csapat) kettőt.

És most jön az érdekes része a vizsgálatnak. Nézzük meg, hogy a nagyszlemek megtalálása hogyan viszonyult az egyes meccsek alakulásához?

Négy olyan mérkőzés volt, ahol a megtalált nagyszlemek aránya azonos volt (kétszer 2-2, kétszer 1–1). Ezek közül két meccs nagyon szoros volt, egy meccsen kis mértékű, de egyértelmű győzelem született, míg egy meccsen jelentős különbség alakult ki.

Mindhárom meccsen azonban, ahol az egyik csapat több nagyszlemet vet fel, mint a másik (kétszer 2–0, egyszer 2–1 arányban), jelentős IMP-különbség alakult ki a nagyszlemben sikeresebb csapatok számára.

Ahogy kedves barátom szokta mondani: „a korreláció nem kauzáció”, tehát nem tudjuk megmondani, hogy a jobb szlemstatisztika az oka a nagy győzelmeknek, vagy a nagyobb játékerő a szlemek területén is megmutatkozott, de egyet biztosan állíthatunk: oly rövid az élet, ha jó nagyszlemet látunk, mondjunk be! Jóleső érzés!

Vigaszág
A vigaszágon már nem lehet hibázni annak, aki még szeretne Magyar Kupát nyerni idén. Lássuk, itt milyen eredmények születtek.

A Visoft simán verte a Tesókákat, a Libella azonban (bár sokat visszahozott a második 16-ban) kikapott az Artemixtől; a Vici a Tatabányát kapta, akik nem bírták a két nap egymás utáni játékot, és kiestek a vigaszágról is; a Nyárádit meglepően nagy csatára késztette a Kakukktojás, de végül 5 ponttal győzött a hazai csapat; a Relé a nap legnagyobb arányú győzelmét aratta az MTK-Bíborláng ellen; az I/B-s rangadón az Interface esélyesebb volt az ELTE ellen, és nyert is, de itt is majdnem behozták az egyetemisták a félidei 30 pontos különbséget; a Veszprém–Lapszámosok csatában ugyan a vendégekre tippeltem óvatosan, de valójában a vidéki együttes nyert, talán meglepően simán; a Feel the Cardot pedig nagy csatára késztette a Blackout, de végül behúzták a továbbjutást.

Nagy izgalmakat okozott ez a parti, hiszen mindkét vonal 11-et üthet két színben is, azaz dupla fit van egyaránt. Ilyenkor tanácsos a biztonság kedvéért felevőnek lenni – legfeljebb leadunk pár pontot, ha az ellenfél már túl volt a teljesíthetőn, de ha hagyjuk őket, akkor fennáll a veszély, hogy felírják a vállalásukat, és az biztosan drágább lesz.

Ezen a meccsen a fiatalok nem követték ezt a taktikát egyik asztalon sem, így a Visoft írhatott 17 IMP-t, de sok meccsen a 6-os, sőt, a 7-es magasságig is ment az „inkább mentek még egyet” licit.

Ez talán a par-score, azaz az összes lap ismeretében a legjobb felvétel mindkét vonal számára, de nagyon nem kell bánkódnia a másik asztalnak sem, könnyen benne lehetett volna a 6 kőr, és az nagyon sokba, míg ez a 7 treff csak 5 pontba került.

Káró Kupa
A Káró Kupában bevált a jóslatunk: az első négy egymást verte oda-vissza, közülük az XY járt a legrosszabbul, két vereségükkel a hatodikok csak, míg a Balásy, amely nem volt az első négyben, két könnyebb ellenfelet vert meg alaposan, és külső körön átvette a vezetést, a Sziráki pedig kétszer nyert, de centikkel a Balásy mögött maradt, így egymással játszanak majd az első mérkőzésen, ahol svájci rendszerben folytatódik a játék.

Lássunk egy érdekes partit hétfőről is.

És már megint egy duplagém. Hogy mégis hogyan hagyhatta Észak-Dél, hogy az ellenfél felírja a 4 kőrt? Nyugat bizonyára 4 kőrrel indult a szép 7–4 elosztásával, amihez partnere nagyon hasznos asztalt hozott, Északnak pedig nem volt annyija, hogy itt be tudjon lépni.

Ahol azonban alacsonyabban indult a hosszú kőr, Észak be merészkedett pikk színével, amit Dél gémre emelt. Ennek teljesítése érdekes: ha elhisszük, hogy Nyugat nagyon szélsőséges, akkor meg is adhatjuk a kettős impasszt káróban, felszedve Kelet dáma-tízesét, aki azonban a dáma esésére játszott, és bukott, az is jobban járt azoknál, akik hagyták a 4 kőrt.

Összesen egy felvevő teljesítette a 4 pikket, a Reichardt Géza–Antal Péter pár egyik tagja, míg három helyen a biztonság kedvéért még 5 kőrt is mondtak, ami persze bukott, ketten pedig úgy érezték, a 4 kőr sem lesz meg, ezek a kontrások drága IMP-ket fizettek ezért. Érdekesség, hogy a két kontrázó csapattársa egyaránt még 5 kőrt is kellett mondjon feltehetően a 4 pikkre, tehát eléggé másként ítélték meg a helyzetet a csapattársak.

Folytatás tehát hétfőn és kedden, utóbbi napon a főágon már két játéknapos, 64 leosztásos mérkőzéseket rendeznek, ezeknek a félidejéről számolunk majd be. (GD)

Fókusz: egyetlen játszma változatai (5.)
Régen minden jobb volt?! Ugyan már! Eszünkbe sem jutott, ami ma már valóság: csapatverseny minden asztalán ugyanazokat a lapokat kapják kezükbe a játékosok, és össze lehet hasonlítani a történéseket. Régi vágyam volt, hogy a jó sok eltérő eredményt produkáló leosztásokat megpróbáljam elemezni. Ez az ötödik menet.

Mit mondjon Dél?

Észak és Dél is kopogott, de nyilván minden kicsit tapasztaltabb bridzsező tudja, hogy a 3 szan egy hetes (nyolcas?) hosszúságú, fölülről zárt, azaz ász-király-dáma vezetésű (általában) olcsó színű kéz. Legföljebb abban szokott különbség lenni, hogy tagadja-e, ígéri-e, megengedi-e egy külső szín fogását.

Akkor hát, mi legyen?

Wettl Márta, ahogy Argay Zsolt is, nagyszlemre ugrott. Lapjukra nézve, tudták, hogy a partnernek treffje van, és a szín hét ütése mellé számoltak még két-két káró és kőr ütést meg a pikk ászt. Ez tizenkettő, és a kőr szín lopásokkal még akkor is szinte biztosan magasítható, ha Észak egy darabot sem kapott az osztótól ebből a színből.

Ahogy látható, igazuk is lett. Mindkét Nyugat a „nagyszlem ellen aduval, ha jobb nem jut eszedbe!” elv alapján kezdett, és így a felvevő gyorsan teljesített. Kétszeri aduzás után kőr ász-király, és mert a dáma nem esett, eldobták a harmadik kőrt a káró ászra, majd kőr lopás, treff bubival vissza, kőr lopás. Pikk ász a híd a magas lapokhoz.

Hm. Figyeljük meg, hogy a pikk bubi kézre állt Nyugatnak, és ha azt játssza ki az első ütéshez, nem is olyan egyszerű a teljesítés.

Ez a 3 szan indulás szerencsésnek bizonyult, mert rögtön be lehetett mondani a nagyszlemet. Bár volt egy asztal, amelynél Dél csak tizenkettőig számolt el, és a 3 szannal induló partnerét 6-ra emelte. Az ellenfél pikkel kezdett a király alól. A felvevő ezt nyugodtan elengedhette, és elvitte az összes ütést.

Talán jobb lett volna az 1 treff indulás, hiszen a treff nagyszlem ellen Kelet nyilván nem indul a pikk király mellől, és akkor, ahogy láttuk, egyszerű a teljesítés. Három asztalnál sikerült innen indulva hazavinni a 7 treffet, de volt, aki csak kisszlemig jutott, és jól is tette, mert a passz–1 treff–passz –1 kőr után Nyugatnak módjában állt bemutatnia pikkjét. Kelet pedig partnere színét hívta az indító kijátszáshoz.

És akkor is pikk volt Kelet kezdése, ha Nyugat osztóként 2 pikkel indította a licitet.

A felvevő nyilván a licitáló Nyugathoz képzelte a pikk királyt, így hát ütött az ásszal, aduzott, majd megpróbálta a kőrt magasítani, de mert 4–1 volt a szín elosztása, nem járt sikerrel. Az, hogy el kellett pazarolnia egy átmenetet az első ütésben, végzetesnek bizonyult. (Inkább a rossz játék volt végzetes. Ahogy Szilágyi László utóbb rámutatott, tuti játékom volt pikk indulásra is: pikk ász, treff ász, kőr ásszal asztalra, két káróra két kőr, kőr lopás, közepes treffet bubival ütve asztalra, újabb kőr lopás, treff hármassal átütve a kézi kettest megint az asztalra, hogy betakarítsuk a termést, a magasra lopott kőrt, meg persze a kőr királyt is lehívjuk. Nyilván igyekeztem alaposan átgondolni a partit felvevőként, nagyon fura, hogy erre az utólag végtelenül egyszerűnek tűnő játékra hogy lehettem vak – a szerk.)

Ha a 2 pikk gyenge 2-es volt, és azért kopogtak rá, mert lehet ötös szín is, akkor nem hibáztatható a felvevőjáték. De többeknél a pikken kívül egy másik ötös színt is ígért a 2 pikk indulás. Akkor pedig Északnak a pikk ász beütés után is százszázalékos játéka van:

Elképesztő, hogy Jalsovszky Janka egyből 7-re ugrott, de nem a bátorsága, hanem amiatt, hogy ilyen jól gondolkodik! A pikket összeemelték az ellenfelek, valószínűleg náluk van a király-dáma-bubi, mije lehet a 3-as magasságon közbeszóló partnernek, ha nem teljesen zárt treffje?!

Márki-Zay János a pikk kezdést megütötte az ásszal, kétszer aduzott, lement a kőr ásszal. A káró ász-királyra elmentek a rossz pikkek, a felvevő kézbe ment, és megadta a kőr impasszt.

A 2 pikk indulás sok bajt okozott.  Láttuk, hogy ha sima gyenge 2-es, akkor el lehet miatta bukni a nagyszlemet. De más baj is van vele. Észak 3 treffel szól közbe, és ha engedik, Dél bemutatja a kőrjét. Ha partner ezt megemeli, könnyen kőr lehet az adu, és mert kiderül, hogy nincs a vonalon az adu dáma, jobb csak kisszlemet játszani. Ahogy ez egy asztalnál meg is történt.

Ha meg a 2 pikk indulás után Kelet nem emelt, Délnek nem lett világos, hogy Észak treffje ennyire jó. Aztán vagy csak 6 treffig jutott, vagy 6 szanban állt meg.

És nézzük meg azt a helyzetet, amikor a 2 pikk indulást Kelet 4-re emelte:

Nem mindenki Jalsovszky Janka! Két Dél is volt, aki 6 treffre ugrásban találta meg a megoldást. Hm. Biztos, hogy itt véget kell érnie a licitnek? Észak látja kezében a három legnagyobb figurát, és azt is, hogy hetes a színe. A partner meg egy sima – igaz, 3-as magasságú – közbeszólásra szlemet mondott… Nagyon remélem, hogy én belöktem volna a nagyszlemet. Az más kérdés – nagy kérdés! –, hogy haza is viszem-e. (KK)