Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Csepeli Miklós
2010. január 20.

Emlékeim Kertes Ottóról

Egy hideg keddi napon temették, amikor a bridzsversenyen lett volna a helye. 85 évet élt, de váratlanul távozott.
Púza László
2010. január 1.

Milyen mértékben etikus a kibic magatartását figyelembe venni?

A most folyó MP páros bajnokság 2. fordulójának 18. partijában bellben, mans ellen második helyen a következö lapokat kaptam: Elmeditáltam a lehetséges megoldásokon: ha Kelet passzol, a gyenge ketteshez túl erős a kéz - zárt adu, hármas pikk egy szinglivel - minimális támogatással gém lehet benne. 1 kőr indulás után a partner későbbi büntető kontrájára nem szívesen passzolok. Ha indulnom kell, valószínűleg 3 kőrrel indulok. Kelet azonban elindult precíziós 1 szannal. Nem kockázatmentes passzolni, kimaradhat egy jó töredék, sőt gém is. Ekkor azonban, az indulással egy időben történt valami, ami befolyásolta döntésemet, az arra sétáló Kelen Karcsi, aki velem együtt ugyancsak kedveli a nem szokványos megoldásokat, érdeklődve megállt mögöttem. Egy tized másodpercet sem haboztam, unott mozdulattal tettem az asztalra a passz kis zöld kartonját. Nyugat 3 kárójára Kelet 3 szant licitált. Kikerülhette volna persze a csapdát, ha 3 szant csak mindkét nemes szín fogásával mond, egy szín fogásával pedig, megegyezés szerint, azt mondja, ami van, vagy azt, ami nincs. Még feltettem a homályosító kérdést, hogy Nyugat 3 kárója gémforsz, vagy csak invit? Nyilván, ha azt a válasz kapom, hogy forsz, butaság lenne kontrázni, (így is az!), hisz a kontra alapja csak egy rögtön lehúzható szín lehet, vagyis indokolt a menekülés az esetleg teljesülő 4 vagy 5 minorba. Invit után viszont lehet erős lapom is, amivel eddig lesben álltam. Mindenesetre Kelen Karcsi jelenléte erősem motiválta döntésemet: piros lappal jutalmaztam licitjüket, nehogy már Karcsi barátom linkre álljon meg. 5 ponttal kaptam többet azoknál, akik kontra nélkül buktattak, viszont ha kimennek a kontrából, 14-et veszítettem volna. Rossz üzlet volt, viszont remekül szórakoztunk, a kibic, meg én. Komolyra fordítva a szót, az etikai kérdés ott merül fel, hogy vajon azt a plusz információt, hogy a kibic, és ráadásul éppen a Kelen, pont ennél a partinál állt meg mögöttem, szabad-e felhasználnom. Az élet furcsa módon válaszolta meg a kérdésemet, mert utóbb kiderült, hogy Karcsi nem is ismerhette a partit, hiszen az I/a és I/b osztály nem azonos leosztásokat játszik.  
Púza László
2009. december 24.

Karácsonyi ajándék a negyedik dimenzióból

Évekkel ezelőtt játszottam az alábbi partit. Dél helyén 1 pikkel indultam. Nyugat passza után Észak 3 szanja erős háromszínű lapot ígért, minimum négyes pikk-kel. Kelet 4 szannal lépett be mindkét minort mutatva. Kulcslicitsorozat után 7 pikkig jutottunk.
Szalay György
2009. december 20.

Édes mostoha II.

Az ígéret szép szó: a 90 leosztásos selejtezővel természetesen nem ért véget az Országos IMP bajnokság, még 45 leosztás (15x3) várt a döntőbe jutott 16 párra. Mint az írás első részében említetettük, az első két kiírástól eltérően - vélhetően kényelmi okokból - eltörölték az "egymás elleni" hozott pontokat, így az 1. és a 16. pár között kevesebb, mint két gémnyi különbség volt, ami valljuk be: nem sok.
Varga István
2009. december 18.

Egy érdektelen parti

Az idei MP bajnokságon ismét Kisgyörgy Lajossal játszom, ezúttal az I/B. osztályban. A második nap talán legérdektelenebb partija a 4. számú leosztás volt.
Púza László
2009. december 17.

Egy szép megoldás, ami többet érdemelt volna, mint egy pontot

Valamikor a régi szép időkben, amikor még autója senkinek sem volt, az egész társaság együtt sétált a Kőris utcától a Két-medvéig, közben folyt a partimesélés. Hiányzik. Talán ezt tudja pótolni ez az oldal. Közkinccsé teszek egy leosztást, és az asztalnál elhangzott elemzést. Nagy élmény volt, érdemes volt aznap játszani.
Szalay György
2009. december 14.

Szürök évadja II.

Mivel a legutóbbi írás leosztásai közül a II. osztályból származó váltotta ki a legtöbb hozzászólást, most is kezdjük ezzel.
Szilágyi László
2009. december 10.

Trüffel

Éjszakánként szarvasgomba után kutató Golden retriever kutyának álmodom magam. Aztán felébredek és olyan bridzsjátszmákat keresek, amik nem kevésbé ritkán fordulnak elő mint a fent említett finomság....
Szalay György
2009. december 8.

Szürök évadja

Szürök évadja, avagy: a legkisebb is számít A csapatbajnokság, majd az országos IMP-bajnokság lezárultával elkezdődött a perfekcionisták (rövid) szezonja, az MP (lánykori nevén: Mitchell) bajnokság. Hétről hétre visszatérünk erre, 1-2 érdekesebb leosztás bemutatásával.
Szalay György
2009. december 7.

Édes mostoha I.

A „nagy” magyar bajnokságok sorában új gyermek az Országos IMP bajnokság (OIMP). Az új gyermek egyben mostoha is, hiszen a nagy testvérrel (az évtizedek óta hagyományos MP-bajnokság) ellentétben itt nincsenek (pénz)díjak, a szervezés is eléggé ad hoc, valamint a versenyformához elengedhetetlen magasabb leosztásszám is hiányzik.