Kolibri utánpótlás hírek – Eb, tábor, adományozó versenyek, fejlemények

Európa Bajnokság (Veldhoven, Hollandia, 2022. július 19–26.)
Idén a 2 éves Kolibri program újabb mérföldkövéhez érkezik, mivel a pandémia után megrendezik a tavalyról halasztott ifjúsági Eb-t. Minden kategóriában (U16, U21, U26 női, U26 nyílt, U31) indul magyar csapat, amire korábban nemigen volt példa, pedig nem is volt ennyi kategória (de például 2019-ben az akkori négy kategóriából kettőben szerepelt magyar csapat).

A Kolibri program eredményének tudjuk be, hogy:

  • rendelkezésre állt a csapatok feltöltésére olyan játékosállomány, amelyben a versenyzők már párokba rendezve készültek és minden versenyző már legalább 2 éve szervezett oktatási keretek között fejlődött
  • az U21 kategóriában sosem látott „tülekedés” volt, végül 12 válogatóra benevezett párból 6 hónapos folyamattal választottuk ki az utazó 3 párt – nehéz döntések voltak ezek, mivel legalább 6 pár az Eb-érett tudászónában dolgozott tisztességgel hónapokig; kiemelt feladatunk a kimaradókat edzeni és motiválni (a kimaradó 3 Eb-érett párból 5 fő két év múlva is lehet még U21-es résztvevő)
  • újra ki tudunk állítani női csapatot, egy versenyző lesz csak a korábbi csapatból és öten újak (ebből ketten újoncok, hárman voltak már U16/U21 versenyzők korábban) – ebből a csapatból öten U26-osként még egy újabb Eb-t, hárman még két Eb-t fognak tudni játszani, így ez hosszútávú építkezés kezdete egy újabb sikercsapat reményében
  • az örökölt helyzetet, hogy az U26 kategóriában megfogyatkozóban volt már a létszám, úgy hidaltuk át, hogy az U21-ben hozott, fent említett nehéz döntések részleges orvoslásával 3 fő U21-es versenyző került be ide, hogy edzést, tapasztalatot szerezzenek már, ebből 2 fő még U21 lehet a két év múlva esedékes Eb-n is
  • az U31 idén debütál mint kategória, itt korábbi sikercsapataink „szeniorjai” méretik meg magukat a mezőnyben

Névsorolvasás: kik képviselik idén Magyarországot az utánpótlás Eb-n?

Párokba rendezve (zárójelben a játékosok korábbi válogatottságai):

U16: Biborka Bernadett–Szatmáry Benedek, Kovács Artúr–Tőkés Dénes, Juhász-Molnár Mirkó– Zábrádi Benjámin. Edző és NPC: Szűcs Leó.

U21: Argay Zsolt (U16)–Kemény Márk, Jánosik Máté–Márki-Zay János, Dezső Kende–Tarcali Barnabás. Edző és NPC: Tubak Dániel. Edző: Szabó Csaba. Mentor: Schütz-Wettl Márta.

U26 női: Bekő Zsuzsanna (U21, U26 női)–Tóth Andrea (U21), Bánházi Dorina–Hegedűs Júlia (U16), Bekő Zsófia (U26 női)–Biborka Ágnes. Edző és NPC: Kaderják Levente.

U26 nyílt: Jalsovszky Janka (U21, U26 női)–Vági Máté (U21, 26 nyílt), Nagy Kartal (U21)–Biborka Dániel, Sógor Bence–Szabó Botond. Edző: Macskásy Gábor. NPC: Honyek András.

U31: Lajos Hanka (U21, U26 női, felnőtt női)–Szűcs Villő (U26 női, felnőtt női), Tubak Dániel (U21, U26 nyílt) – Budai László, Fischer Brigitta (U21, U26 női és nyílt, felnőtt női)–Konkoly Csaba (U21, U26 nyílt). Mentorok: Honyek András, Szabó Csaba.

A csapatok felkészülését dedikált kis edzőtáborok és az össznépi Kolibri tábor fogja addig még biztosítani, miközben heti rendszerességgel online edzenek a csapatok már hosszú hónapok óta.

Kolibri tábor (Lakitelek, 2022. június 25.–július 1.)
A tavalyi nagysikerű, erőteljes és igen tömör szakmai programot képviselő (az utólagos anonim kérdőív alapján a 34 tanuló által 10-es skálán 8,7-re értékelt tavalyi táborban azért a kicsit több szabadidő igénye is a markáns visszajelzések egyike volt), valódi közösségépítést megvalósító tábort idén is ugyanott rendezzük meg. A tavalyi 34 tanuló után idén már 48-an, mentorokkal együtt közel 60-an veszünk részt az eseményen. A bővülés főképp két iskolai szakköri programnak (Szent István Gimnázium – Szatmáry Zsolt és Karinthy Frigyes Gimnázium – Hajdara Botond) köszönhető és egy online tanuló csoportban is felfedeztünk még tehetséges motivált kiskamaszokat (Honyek András oktatásában).

A táborban az elméleti edzést és versenyeztetést most alárendeljük az Eb-szempontoknak (az U31 „felnőtt” kivételével mind a 4 csapat minden versenyzője jelen lesz), miközben a többi tanuló fejlesztése is kisebb tudáscsoportokban fog lendületesen zajlani.

A toborzási, oktatásszervezési folyamatokról
Az online és az élő eszköztárat továbbra is vegyesen visszük tovább. A rendelkezésre álló kezdő és haladó MBSZ-tananyagok egyaránt hasznosíthatók így is, úgy is, a fejlesztésük során erre már ügyeltünk. A tananyag rendszerezett online elérhetőségéről az év végéig egy külön pályázati projekt keretében gondoskodunk: a honlapfejlesztés célja egy oktatási webportál kialakítása is.

Élőben a középiskolai szakköri munkában van jelentős megtartási potenciál, mivel ide a tanulók már egymást ismerve érkeznek a helyi, ismert tanár keze alá, iskolai naptári keretek között fegyelmezettebben, eredményesebben végigvezethetők a kezdő év nehézségein. Ennek kiterjesztése lehet a jövőben az utánpótlás kulcsa, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a túlterhelt közoktatásban igen nehéz vállalkozó tanárokat megnyerni, illetve diákokat meggyőzni. Utóbbiban a helyi tanár „terepismerete” (mely diákokat érdemes a briddzsel feltétlen megismertetni) kritikus képesség. A második félévre is megmaradó diákokat fokozatosan szoktatjuk be a Récseiben a versenykörülmények közé, hiszen sportági szakszövetségként igen limitált erőforrásokból az MBSZ-nek célirányosan versenyzőket kell kinevelnie. Elképzeléseink szerint a fejlődő létszám és a Récsei mint ifjúsági bridzs „buli” helyszín vonzereje könnyítheti a későbbi toborzási eredményességet.

Online struktúrákba azokat a tanulókat szervezzük, akik lokálisan szétszórtak, iskolai szakkörökbe egyelőre nem szervezhetők. Ide két forrásból érkeznek jelentkezők: a szóbeszéd útján (általatok, ezeket a cikkeket olvasó magyar bridzsezők) és az időszakos matektáboros promóciókból, ahonnan a Kolibri program az első nagy lendületét vette. Itt azonban a megtartás nehezebb, a folyamat személytelenebb, a diákok kevésbé ismerhetik egymást korábbról, élő eseménybe nehezebben szervezhetők be.

Az oktatásszervezés a létszám növekedésével két korláttal is találkozik: szervezői átlátás és kapacitás, illetve oktatási kapacitás. Mindkettőre alig titkolt vágyunk, hogy a „szenior” Kolibrik fogják ezeket a feladatokat egyre inkább vinni tudni egyetemista éveik alatt. Erre irányulóan online oktatásban kísérleti jelleggel már próbára tettük néhányukat, biztató eredménnyel. Ez sem saját találmányunk, a matektábor mozgalom 30 év alatt így termelte újra folyamatosan a mentori kapacitásait.

Adományozó versenyek, Récseiben pénzgyűjtő urna
A Récseiben adott tavaszi vasárnapokon (még lesz május 8., május 15., június 4.) két külön fordulós MBSZ mesterpontszerző versenyeket szervezünk, illetve a BBO Magyar Klubja is április folyamán több alkalommal hirdeti meg versenyeit Kolibri adományozás címszóval. A teljes bevételt fent felsorolt feladatok finanszírozására fordítjuk, hiszen a növekvő létszám növekvő költségekkel is jár miközben az MBSZ továbbra is nehéz gazdálkodási pályán mozog(Kolibri-kontingens a tavalyi tatabányai versenyen)

A tavaszi tatabányai vidékbajnokságon meglepően sikeres volt a hagyományos anonim adománygyűjtés módja: készpénz gyűjtő doboz kihelyezése. A dobozt köszönettel megörököltük és kihelyeztük a Récseiben a versenyteremben sok kicsi sokra megy alapon.

Utalva a nehéz gazdálkodási pályára a legéletképesebb jövő annak látszik, hogy a gazdálkodási hiányokat kinövekedjük, azaz a versenyzői létszámot megfelelő tempóban bővítsük. Ennek már látható eredményei vannak, az utóbbi bajnokságok, kupák, versenyek résztvevői rendre 10-15 százalékban már az utánpótláskorúak voltak. Azonban sok munka és sok erőforrás szükséges még a gazdálkodási olló bezárásához, ehhez kérjük folyamatosan, minden téren a támogatásotokat, hogy az MBSZ is közösségi megerősítést kapjon további toborzási tervek megvalósításához!