Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2015. július 8.

Nyílt Eb: 24. hely a párosdöntőben

A nyolcaddöntőben kiesett a GAMAX a tromsői nyílt Európa-bajnokság csapatversenyében. A tizenhat között ellenfélül választott norvég csapat a döntőig menetelt, de ott 133–90-re kikapott a Team Orange White holland csapattól. Homonnay Géza tájékoztatása szerint a magyarok legyőzői ekkorra már megváltoztatták a nevüket, mert a korábbi _SLUFSA_ közép-norvég tájszólásban női nemi szervet jelent, és azt nem vállalták be a döntőre.

A nyílt csapatverseny elődöntőivel és döntőjével párhuzamosan, kedden és szerdán rendezték a párosok selejtezőit. A nyílt párosverseny első etapját 210 páros fejezte be, a bolgár Ivan Nanev–Rosszen Gunev pár _60,61%_ fordult az élen, a Homonnay Géza–Winkler Gábor pár _54,41%_ 26. lett, és ezzel bekerült az A-középdöntőbe _az első 92 jutott oda_, a Dombi Gergely–Lakatos Péter pár _49,94%_ a 116. lett, így a B-középdöntőben folytathatja. Az A-ból 46, a B-ből 6 pár jut a kétnapos döntőbe. _A fotón szemben Homonnay Géza_

A középdöntőket csütörtökön, a döntőt pénteken és szombaton rendezik, a játék minden nap délelőtt tízkor indul, és este fél nyolc körül ér véget.

Az európai szövetség _EBL_ készített Tromsőben egy páros miniinterjút Yves Aubrey EBL- és Homonnay Géza MBSZ-elnökkel, a téma természetesen a jövő évi budapesti csapat Európa-bajnokság volt.

Fissítés:

A csütörtöki első forduló jól sikerült a magyaroknak: a Homonnay–Winkler páros 58,63 százalékkal 18. az A-középdöntőben _mondjuk itt Ötvösi Ervin dán partnerével az utolsó, 100._, Dombi és Lakatos 62,99-dal 8. a B-ben, tehát közel áll a döntős helyekhez.

A 2. forduló után Homonnayék 25.-ek _54,40%_ az A-ban _Ötvösiék 99.-ek_, Dombiék a 43. helyig estek vissza _51,76%_ a B-ben.

Az ötfordulós középdöntő végére a Homonnay–Winkler pár megőrizte döntős helyét, 50,90 százalékos eredményével a 39. helyen jutott be a péntek-szombati döntőbe az A-csoportból _Ötvösi Ervin dán partnerével a századik, utolsó helyen zárt_. A B-középdöntőben Dombi és Lakatos 38. lett _52,07%_, ezzel kiesett.

A párosdöntő első napja után 49,21 százalékos teljesítményel a 35. volt az 52 tagú mezőnyben Homonnay Géza és Winkler Gábor, a második nap jobban sikerült, így végül 50,27 százalékkal a 24. helyen zárt a finálé egyetlen magyar párosa. Az élcsoport végeredménye: 1. Thomas Bessis–Frederick Volcker _franciák_ 56,65%, 2. Bengt-Erik Efraimsson–Anders Morath _svédek_ 56,43%, 3. Dennis Bilde–Chris Willenken _dán, amerikai_ 55,39%. A nőknél a svéd Sandra Rimstedt–Emma Sjoberg, a szenioroknál a német Urlich Kratz–Bernhard Strater pár lett a páros Európa-bajnok.

A felnőttek nyílt Eb-jének vége, de Tromsö még nem búcsúzik: július 18–25. között itt tartják az ifjúsági csapat Európa-bajnokságot. A versenyen mind a négy kategóriában _junior, lány, ifjúsági, gyerek_ indul magyar csapat.