Egy elmaradt interjúm – Márton Géza halálára

Néhány hónapja még készülődtem, hogy elmegyek egy régi, nagynevű bridzstársamhoz, de felesége óvatosan lebeszélt. Reméltem, semmiről nem kések le. Aztán már csak a szomorú telefon: Márton Géza július 23-án elhunyt. (Szemben Márton Géza Németh Lifi és Kóczián Imre ellen Ihrig Péter partnereként)

1928. május 23-án született. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1951-ben szerzett villamosmérnöki oklevelet. Legfontosabb munkahelyei:

  • Nehézipari Minisztérium, ahol az Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetének vezérigazgatója 1963–1974 között.
  • A Közlekedéstudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese, 1974–1991. december 31-ig, amikor nyugdíjba ment.

Az MTA doktora (1971). Ez a szakmai élete.

Géza nagy nevét ismerve csodálkoztam is, örültem is, mikor felkért partnernek. Tanulásra odaadta a nápolyi treff összefoglalt jegyzetét, én még olyan különlegesen szép kézírást nem láttam. Összerendezett volt, mint tulajdonosa. Habár kevesen játszották, nekem nagy élmény volt az olasz bajnoki rendszer tanulása. Ma is őrzöm. Milyen sportegyéniség volt? Társaságban remek, mackós mosolyú, szellemes, ámde nem sokat beszélő volt, aki bridzsasztal mellett aprólékosan megfontolt, küzdelemre készen várta és vitte a játékot, kizárólag a helyzetre koncentrálva.

Mosolygós emlékeim közé tartozik a kassai verseny, amelyen többször indultunk – tudásom okán halvány remények nélkül. Megérkezésünkkor szertartásos feladat volt annyi sört venni, amennyi a szobaszekrény tetején elfért, plusz erős kassai mustárt, egyik sem ért velünk haza. Remek, részletes elemzéseire is emlékezhetnék, de csak történetem van „…az a pikk nyolcas… – dőlt éjfél körül hátra, azt hittük rosszul van – ha balra…”, nálam már megkoptak. Hibáim után soha nem volt erőszakos, megrázta magát és továbblépett.

Miután elég későn kerültem a bridzs közelébe, kutatók anyagára támaszkodom a múlt felelevenítése érekében. Bridzssporttal kapcsolatos egyöntetű vélemények, hogy a NimIgüszi vezérigazgatójaként, ameddig tehette, sokat tett a magyar bridzssportért. Egyesülete az akkori idők egyik legerősebb csapatát hozta létre, kereste kapcsolatot a Budapesten kívül játékosokkal, főleg Pécs, Tata, Keszthely, felé. Bridzs is, emberi is, hogy az intézetében munkát biztosított nehéz helyzetbe került sporttársaknak.

1968–1972 között szövetségi elnök volt (Kádár Bélától vette át). Emlékek szerint nagyon sokat tett a bridzs mint sport elfogadtatásért, felemeléséért. Megszervezte a Budapesti Bridzsegyesületet, sokakra emlékezhetünk tisztelettel, akik szervező munkatársai voltak. Fülöp Miklós, Szentpéteri bácsi és a nagyhatalmú ember- és bridzsszerető Kelen Béla segítettek, nem is keveset, mindenben. Játéklehetőség, utazás, szolgálati ablakkal, devizakerettel. És meghívására jött el Magyarországra az akkori bridzsvilág két állócsillaga: Georgio Belladonna és Benito Garozzo. Elnöki szervező periódusára, aki emlékszik, aktív, cselekvő sportemberre emlékezik.

Ragyogó partnerei voltak, jelentős és fontos eredményekkel. Ihrig Péter, Vinkler László, Linczmayer Lajos és Pákozdi Gábor, talán legjobb eredményeit utóbbival érte el. Többeket nem soroltam, úgy emlékszem, sportkarrierje lezárulása előtt Komjáthy Andrással és Baksay Lászlóval játszott.

Mértékkel, de szeretett mulatni. Az Építők Klubjában jól sikerült partik után (igenis volt!) sörrel ünnepeltünk. Gábor napkor volt egyszer egy rendkívüli partnere is, a Bölcs Bagolyban, ahol ő, Pákozdi Gábor és én játszottunk egy fordulót, feleségem kibicelt, Géza szeme felcsillant, vegyük be a feleségemet, aki pontosan két napja ismerte a játékszabályokat. A versenyt fényesen nyertük – ennek úgy tűnt, Géza örült a legjobban.

Minden pillanatnak tudott örülni. Azt hiszem, voltak életében súlyos konfliktusok – ezekről soha nem beszélt, csak akkori fáradt játékán láttam, hogy baj van –, ezeken a napokon, éveken szerintem mint kapcsolat a világgal, a bridzs segítette át.

Ha jobb játékos lennék, talán több és hosszabb emléket őriznék. Mostanában sokat bánkódom az elmulasztott emberi kapcsolatokért.

Pátriárkai kort ért meg. Azt hittem, ráérek az interjúval. Ezt is sajnálom, Géza.