Az újrakezdés – Ottlik 110

A II. világháború és az azt követő néhány év szinte halálos csapást mért a magyar bridzsre. Előzőleg részletesen bemutattuk, miként szűnt meg a bridzssport hazánkban, most az újrakezdés sajátosságaival foglalkozunk. Munkánkhoz egészen kivételes szakmai segítséget kaptunk Ottlik Gézától, aki szinte levéltárosi felelősséggel őrzött meg számunkra fontos kordokumentumokat.

A szakszervezeti bridzs Magyarországon (1953–1956)
A bridzsezők új otthona 1953-ban a városligeti MÉMOSZ-székház (átépítés után ma Liget Center) lett, ennek ebédlőjében kezdődtek meg a Leonardo Kupa versenyei az év telén. A patronáló építőipari szakszervezet vadonatúj épülete (alig három buszmegállóra jelenlegi versenytermünktől, a Récsei Centertől) kiváló helyszínt biztosított a kezdetben csütörtöki napokon zajló versenybridzshez. Cserébe azonban bizonyos kötöttségeket vállalni kellett. Így a bajnokságokban kizárólag szervezett (szakszervezeti) dolgozók vehettek részt. Külön osztályban játszottak a „tisztán” műszaki (tagjaik mérnökök, technikusok és műszaki vezetők lehettek) és a „vegyes műszaki” csapatok. A palettát később szenior és junior osztállyal egészítették ki. A versenyek levezetését is építész szakembereknek kellett vállalniuk, így lett kiváló vrb-főnök az építőmérnök Tóra Oszkár és zsűrielnök a tervező Kassay Béla. (Az 1956. április 4-i díszszemle a MÉMOSZ-székház előtt)

Az újrainduláshoz azonban szabályokra és feltételekre is szükség volt. Így meghatározásra került a játszható rendszerek (Culbertson, Négy Ász) és konvenciók (összesen hét) köre. Az eltéréseket írásban kellett részletezni. A játékhoz a csapatok biztosították a kártyát, a cseréhez a rendezőség készített papírtokokat. A csapatok figyelmét felhívták, hogy vigyázzanak paklijaikra, mert ha őrizetlenül hagyják azokat, könnyen eltűnhetnek. Sok gond adódott abból is, hogy a tokokat összefirkálták, ezért gyakran cserére szorultak. (A kéziratok a fotójukra klikkelve nagyítva is megnézhetők.)

A stencillel sokszorosított dokumentumokból, az un. versenytájékoztatókból az derül ki, hogy közel hetven csapat vett részt már az első bajnokságokon is és a rendezők derekasan állták a sarat. A bridzsezők száműzetésből a kirakatba kerültek. Legfeljebb az okozhatott gondot, hogy a székház a pártkongresszusoknak is állandó helyszínéül szolgált, és ilyenkor tartalék helyeket kellett szerezni (ilyen volt a MÉLYÉPTERV ebédlője is). Ezekért a kellemetlenségekért azonban kárpótolta a mezőnyt a bajnokságokat lezáró, eredményhirdetéssel egybekötött családi díszvacsora a 12–18 Ft-os menüárakkal.

Miután az országban ez volt egy ideig az egyetlen hely, ahol versenybridzsezni lehetett, ezt kihasználandó, a bajnokságok egymást követték, így alakult ki a magyar versenybridzs sajátos szerkezete, a permanens bajnokság.

A magyar bridzs újrakezdéséről Darvas Róbert már 1954 elején tájékoztatást adott nyugat-európai kapcsolatainak, és mind a svájci szervezők, mind az Európai Bridzs Liga részéről meghívó leveleket kapott a montreux-i Eb-n való megfigyelői részvételhez. A szakszervezeti ebédlőből azonban még hosszú az út a bridzs hivatalos elismertetéséig, a szövetség megalakításáig. Csak 1956 nyarán kapnak zöld lámpát „a megfelelő” emberek a belügyi beadvány elkészítéséhez, melyhez alapszabály-tervezetet is csatolnak.

A dokumentumot Darvas Róbert, a Magyar Népköztársaság sakkfeladvány-szerző mestereként, Ottlik Géza író, a Magyar Írók Szövetségének tagjaként, Zánkay Péter, a honi Mr. Bridge, áruforgalmi előadóként jegyzi. A további aláírók közül Gallé István és Róna Pál a kor ismert bridzsezői. A sportág társadalmi támogatói közül szintén aláíró Zempléni Kornél zongoraművész, aki gyakran megfordult a Fészek-klub kártyaszobáiban és a visszaemlékezések szerint azokban a történelmi időkben zeneakadémiai zongoraestjén egy olyan Liszt Magyar-rapszódiát játszott, hogy az a közönség viharos reakciójával együtt „forradalmi” eseménnyé emelkedett.

A sakkozó Zsedényi, 1956 előtt és után Berger Béla a Darvas-kézirat őrzőjeként is beírta nevét a magyar bridzstörténetbe. A könyvpolitikus Faludi János kötődését sportágunkhoz nem sikerült felderíteni. Egy visszaemlékezés szerint egykoron Szerb Antal jó barátjának számított. A forradalom megdöntése után disszidálni indult, ám a téli hóesésben útközben megfagyott. Legendává vált a Kiadói Főigazgatóságnál betöltött magas hivatali beosztása közben tett szomorú vallomása: „…reggelente elindulok hazulról mint Szerb Antal, s beérkezem a minisztériumba, mint Andics Erzsébet…” A miskolci Dénes Miklós ott volt később a helyi egyesület alapításakor, ha abban nem is vállalt meghatározó szerepet. Egyetemi diákjai mások mellett ezt a mondását rögzítették Húzótüske c. kiadványukba 1968-ban: „Hegesztéskor vigyázni kell a balesetekre. Mert ha nem vigyáztok, felrobban a flaskó, és a szemben lévő falon lesz a dolgozóból freskó.”

A belügyminiszternek szóló beadvány 1956 októberében datálódott, érkeztetésére nem találtunk bizonyítékot. A fontos ügy hosszú időre elhalasztódott, amikor Darvas Róbert kiváló nemzetközi kapcsolatai sajnos már nem érvényesülhettek. A Szeleczky-csapattal bajnok, válogatottságig jutó és szintén aláíró Kassay Béla a forradalom után az Egyesült Államokba emigrált, ott részt vett az ACBL bizottsági munkáiban, és az amerikai mesterpontbizottság minapi tájékoztatása szerint 2013-ban bekövetkezett haláláig versenyeiken Platinum Life Master-fokozatig jutott. A róla készült lexikonbejegyzésben is szerepel, hogy részt vett a magyar bridzs háború utáni újraindításában.

Fenti munkánkhoz nyújtott értékes segítségét ezúton köszönjük Bárczy Pálnak, Gráf Gábornak és Retek Györgynek.

Darvas-rejtvény levelezőlapon

Ottlik Géza mellett Darvas Róbert is tevékenyen közreműködött a versenybridzs újraindításában, baráti kapcsolatot ápoltak egymással, csapattársak voltak az induló új bajnokságban. A mellékelt levelezőlapot Darvas küldte az akkortájt Gödöllőn élő Ottliknak, melyben értesíti, hogy mikor és hol lesz bajnoki forduló. Természetesen egy kiváló bridzsezőhöz és szakíróhoz méltón feladvánnyal is megspékeli az értesítést. Dél játszik 6 pikket, Nyugat a treff nyolcassal indul. (A Next gombbal követhető Ottlik két megoldása, ha egyedül nem megy.)

Játszmák a Leonardo da Vinci kupáról
Jelentős kordokumentum az Ottlik-hagyatékban megtalált tudósítás, melyet a Leonardo da Vinci Kupáról írt. Tudomásunk szerint még sehol sem jelent meg ez az írás, így a Bridzsélet olvasói – igaz, szűk 70 év csúszással – első kézből kapnak most helyzetjelentést a versenyről Ottlik Géza tollából. Íme:

Feljegyeztem egy-két érdekesebb és jellemző játszmát a MÉMOSZ nagy versenyéről, amelyben a magyar bridzsélet újjáéledését kell üdvözölnünk elsősorban, másodsorban pedig a lelkes, fáradhatatlan és kitűnő rendezést – sikerült megbirkózniuk, szinte bámulatos módon, az egyelőre még mostoha körülményekkel, a felszerelés hiányával, a fiatal játékosok kezdeti tapasztalatlanságával és nyilván még sokféle nehézséggel – s végül, de nem utolsósorban, örömmel kell üdvözölnünk versenyzőink nagyszerű játéktudását is. A játéktechnika tekintetében igen magas színvonalú volt a küzdelem mindvégig. A licitálási technikával azonban már nem egészen így állt a helyzet. Időnként úgy éreztem magam a szép, modern épületben, mintha a különböző licitálási rendszerek Bábel-tornyába kerültem volna, ahol a partnerek sem értik egymás szavát. Egy treff konvenció, két káró konvenció, Blackwood, 4-5 szan, kérdőlicit, hármas színek fölösleges bemondása, bécsi rendszer, magyar iskola, Négy Ász, Acol, kényszerítő egyre-egy, nem kényszerítő egyre-egy, Herbert-konvenció, ortodox Culbertson, csak úgy röpködtek a levegőben, anélkül, hogy egy nagyjából teljesíthető kontraktban igyekeztek volna kikötni. Talán leginkább egy ilyesféle játszma jellemzi a versenyt – a licitálás bizonytalanságát és a ragyogó játéktudást:

Az egyik asztalnál Észak–Dél, általános bellben, megállt 5 kőrnél. A felvevő kis-szlemmet csinált, de kiderült, hogy a szerencsés elosztás révén hét treff is terítve benne van a lapjukban, hét szanzadut pedig beszorítással könnyen, szinte automatikusan lehet teljesíteni. Ha a másik asztalnál akár hat kőrt, akár hat kárót mondanak, nem is beszéIve a hét treffről vagy a hét szanról, elvesztették a mérkőzést. Ezek voltak a lapok (A Next gombbal követhető a játék):

A következő magyarázatokat kaptam utólag a licithez:
3 pikk: Kérdőlicit, a pikk második fogását akartam megtudni.
4 kőr: Korrigálás, lehet, hogy a partner kőrje hosszabb.
4 szan: Négy-öt szan konvenció.
5 káró: Blackwood: egy ászom van.
5 pikk: Újabb kérdőlicit: van-e legalább pikk dámája?
Észak első passza: Értem, szóval a pikkje jobb, csak riverzet akart adni, azért, mondta előbb a kőrt.
Rekontra: Ebből a rekontrából meg kell értenie, hogy van pikk ászom, tehát ha dubl a pikkje, mondjon hat treffet, ha pedig szingli, akkor mondja be a nagyszlemet.
Észak második passza: Bizalom a partnerben.

A rekontrázott öt pikk ellen Nyugat a káró tízessel indult. Dél, aki most már észrevette, hogy nem a legjobb végső kontrakthoz jutott el, minthogy az adu terc-királyát és a kőr dámát is inkább a kontrázóhoz tette, így játszott: 1. Káró bubbal ütött a kézben. 2. Kőr bub, Nyugat fedte a dámával, asztal üt a királlyal. 3. Kőr négyes, impassz a kézben a kilencessel. 4. Kőr ász, asztal treffet dob. 5. Treff király. 6. Káró ász. 7. Káró király, a kéz treffet dobott. 8. Káró dáma, kézben lopta a pikk kettessel. 9. Treff ász és 10. Kőr hatos!

Nyugat nem tehetett jobbat, beütött a pikk bubbal, az asztalt treffet dobott, és meghívta a pikk dámát. A felvevő ütött a pikk ásszal és a kőr kettest hívta. Nyugat újabb szürkuban van az asztal előtt: a király-kilenceséből már csak egyet tud ütni. Dél tehát teljesítette az öt pikket és ennek a nehéz hadműveletnek az volt a legfontosabb mozzanata, hogy hazalopta negyedik, magas káróját, ugyanis meg kellett rövidíteni a kezét, máskülönben nem tudta volna megcsinálni ezt a végjátékot. Túl hosszú volt aduban. (Az is jó, ha a káró dámára a kéz a treff ászt dobja, majd treff lopással rövidül a kéz – a szerk.)

Egy másik játszmában a felvevő nagyon finom fogással oldotta meg a látszólag reménytelen feladatát, ami már csak azért is érdekes, mert egy magyar eredetű technikai mesterfogásnak, a Gellérthegyi-coupnak vagy Budapest-coupnak színjáték-változata. A Budapest-coup: az ellenjáték közlekedésének szétrombolása tempo-áldozat árán, voltaképpen szanzadu-játékoknál fordult elő eddig. (A Next gombbal követhető a játék.)

Észak–Dél bellben, Kelet–Nyugat mansban. A licitálás rövid volt. Észak passzolt, Kelet egy kőrt mondott, Dél két treffet. Nyugat ezt megkontrázta, Észak pedig megrekontrázta, amit mindannyian lepasszoltak.

Nyugat a kőr négyessel indult. Felvevő ütött a kőr királlyal, meghívta a pikk nyolcast és Kelet pikk hármasát a bubbal ütötte. Most letette a lapját és gondolkozni kezdett. Majd lehívta a treff ászt és miután Kelet, amint sejtette, kőrt dobott, tovább törte a fejét.

A sarokról Kelet és Dél lapját láttam, tehát azt is, hogy a felvevő egyet fog bukni, ha jó lesz az ellenjáték. Márpedig az ellenvonalon mesterjátékosok ültek és nagy volt a tét: Dél megcsinálja a két treffet 760 pontot írhat érte, ha egyet bukik, akkor viszont ők írnak 400-at, a különbség ezren felül van. A felvevő helyzete azonban kilátástalannak tűnt. Ha most átmegy az asztalra a kőr ásszal és pikket hív, Kelet beüt az ásszal, a pikk dámát hívja, Dél királyát Nyugat lopja a treff kilencessel, káróval átadja az ütést Keletnek, aki újra pikket hív. Nyugat lop az adu bubbal, káróval megint átadja az ütést Keletnek. Eddig már ötöt ütöttek. Most Kelet egyszerűen kőrt hív és Nyugat adu dámája is ütés lesz, a hatodik. Egy bukás. Ha viszont a felvevő ezt úgy akarja megakadályozni, hogy a treff ász után lehívja a királyt is, így csakugyan nem üthet Nyugat hármat az aduival, viszont akkor a kőr ász és az asztali pikk hívás után Kelet beüt a pikk ásszal, átadja az ütést Nyugatnak, aki lehívja a két magas treffjét. A negyedik pikket a felvevő kénytelen kiadni, mert leaduzták az asztalt. Így is egy bukás.

Javában tépelődtem, hogy mit is lehetne itt csinálni, amikor azt látom, hogy a felvevő a treff ász lehívása után kihívja kezéből a káró hatost. A káró hatost?

Igen, nyugodtan megfelkiáltójelezhetjük: a káró hatost! Megtalálta a gyógyszerét a kellemetlen pikk lopogatásnak, és egyetlen kivezető utat a kutyaszorítóból. Most már akár kőrt hív Kelet, akár rögtön pikk ászt és pikket, Nyugat két adujával ugyan tud lopni, de harmadszor nem tudja átadni az ütést Keletnek, hogy a már szingliben maradt adu dámáját szürkuval érvényesítse. A felvevő káró hívása idő előtt elveszi Kelet egyik beütését. Amilyen egyszerűnek látszik, vagy amilyen indokolatlannak tűnik az első pillanatban ez a káró hívás, olyan finom és mélyen átgondolt felvevőjáték.

(Fenti dokumentumokat Ottlik Géza jogörökösének szíves engedélyével közöljük.)

Ottlik Géza, Darvas Róbert, Kuttner György, Nagyiván Gábor, Négyesi György


Kapcsolódó cikkek: