Bridzsélet - Versenyekről

443 cikk

Dobogó közelben – ifi Eb 2022, 4. játéknap

Kovács Gergely - 2022. július 23.
Három kategóriában négy nap után véget ért a verseny a veldhoveni ifjúsági bridzs Európa-bajnokságon. A magyar válogatottak közül az U16-os csapat érte el a legjobb helyezést, végül lecsúszott a dobogóról, és 15 csapatból ötödik lett. Az U31-eseknek is sokáig volt esélyük éremre, a 16-os mezőnyben aztán a hatodik helyen futottak be. A lányok nyolc csapatból hetedikek lettek. Ezzel mindhárom csapat kiharcolta a jövő évi vb-indulást Magyarországnak. Az U26-osokra és az U21-esekre még három versenynap vár.

»»

Látványos magyar fordítás – ifi Eb 2022, 3. játéknap

Kovács Gergely - 2022. július 22.
Küzdelmes napon vannak túl a magyar csapatok. Az eddig remekül álló két válogatottunk is hullámvölgybe került, de úgy tűnik, hamar kikerült belőle, a másik három csapatunk adott és kapott is csapásokat a veldhoveni ifjúsági Európa-bajnokság harmadik játéknapján. A harmadik BBO által adott magyar meccsen meglett az első győzelem, és szombaton akár a második is összejöhet, mert magyar éremcsatát adnak.
»»

Fellélegezhettünk – ifi Eb 2022, 2. játéknap

Kovács Gergely - 2022. július 21.
Magyarországról nézve bizonyára ámulatba ejtő és csodálatra méltó lehet ilyet hallani: Veldhovenben ez év július 21-én nem emelkedett 20 fok fölé a hőmérséklet, és a nap nagy részében esett, szitált az eső. A szurkolók magyar győzelemben sajnos nem gyönyörködhettek ezen az csütörtökön, de ahogy a nap is ott van mindig a felhők fölött, úgy magyar sikerből is kijutott most, csak éppen nem láthattuk, mert nem adta a BBO. A hollandiai ifjúsági Európa-bajnokság második versenynapjának krónikája.

»»

Elkezdődött, nem is akárhogy! – ifi Eb 2022, 1. játéknap

Kovács Gergely - 2022. július 20.
Azt gondoltam, Fischer Brigitta a legalkalmasabb személy, akihez fordulhatok azzal a kérdésemmel, hogy veldhoveni utánpótlás bridzs Európa-bajnokság megnyitóján látott műsor megszokott-e az ilyen versenyeken. Brigi megerősítette a megérzésemet, miszerint korántsem tipikus, hogy félórás látványos, változatos, többszerepős bűvészshow-val lepjék meg a szervezők a mezőnyt. Ha van is műsor, az ötperces táncolás vagy ilyesmi szokott lenni a megszámlálhatatlan világversenyen induló Brigi szerint. Beszédből is kevés volt, azok is tömörek voltak, bridzses anekdoták, feladatok is előkerültek bennük – szóval jól indult az Eb.

»»

Nyakunkon az Eb, de voltunk táborban is! – Kolibri utánpótlás hírek

MBSZ - 2022. július 9.
Másfél hét múlva kedden, július 19-én hajnalban hatalmas magyar delegáció kel útra Budapestről, úti cél: Veldhoven, az utánpótlás Európa-bajnokság. A másnap kezdődő versenyen mind az öt kategóriában (U16, U21, U26 lány, U26 nyílt, U31) hatfős magyar válogatott szerepel. Az Eb-felkészülés kiemelt eseménye volt a június 25. és július 1. közötti Kolibri-tábor Lakitelken 54 gyerek részvételével. Cikkünkben felvillantjuk a táborban történteket, és bemutatkozik az öt magyar Eb-csapat.
»»

Fiatalok a fedélzeten – nyári versenysorozat, 4. állomás

Fazakas Gergely - 2022. július 7.
A keddenkénti nyári összetett párosverseny-sorozat negyedik állomásán rekordlétszámú pár jelent meg. Történt pedig, hogy a június utolsó hetén megrendezett Kolibri-tábor sikere kitartott, és a rendszeresen látogató, kevésbé fiatal versenyzők mellett tucatnyi fiatal versenyző is asztalhoz ült. A Kolibri-tábor folytatásaként kilenc kedden át Mezei Katalin és Honti László felkészítő edzést tart nekik a Récsei Centerben. És akinek nem elég az 1-től 5-ig tartó edzés, az egy rövid pizzaszünet után az esti versenyre is ottmaradhat. A többség, tizenketten tehát maradtak, és nemcsak tartották a lapokat, hanem a nagymenő profik előtt két ifjúsági pár: Juhász-Molnár Mirkó Zábrádi Benjáminnal, illetve Dezső Kende Tarcali Barnabással szerezte meg az első két helyet.

»»

Hollandia a kontinens tetején – Eb 2022, 11. nap

Kelen Károly - 2022. június 22.
Ilyet! Magyarország női válogatottja több mint 60 IMP-vel, azaz 20–0-ra megverte Angliát! Igaz, „csak” két világbajnok játszott – Nevena Senior és Anne Rosen –, ők Zalai Ági és Hegedüs Orsi ellen ültek asztalhoz. Lajos Hanka és Szűcs Villő a volt lengyel válogatott(!) Ewa Katerrel és a mindig is angol Ewa Wieczorekkel szálltak szembe. (Utóbbi jó ismerősük az ifjúsági Eb-kről és vébéről.) Vagyis nemcsak a futballisták, hanem nőink is megbosszulták a nyílt csapaton esett sérelmet! Aztán az utolsó meccsen a fölényes győztes lengyeleket is elkapták a mieink. Igaz, ebben csapatban csak világbajnoki bronzérmesek és Európa-bajnokok voltak, mint Danuta Kazmucha, Cathy és Sophia Baldysz. Jó kis csapatunk van, ha most nem sikerült is kijutni a vlágbajnokságra.

»»

Ezek a hajók elmentek – Eb 2022, 10. nap

Gulyás Dániel - 2022. június 22.
Pedig milyen szépen kezdődött a nap! Míg vegyes csapatunk a vb-n negyeddöntős belgákat verte magabiztosan, a nők pedig az ezúttal kicsit halványabb hollandokat győzték le, addig a nyílt csapat az alsóházba tartozó lettek ellen szerezte meg gyakorlatilag az összes pontot, és felcsillant a remény, hogy még odaérjen a nyolc közé. »»

Múlnak az izgalmak – Eb 2022, 9. nap

Kelen Károly - 2022. június 20.
A magyar remények végképp szertefoszlani látszanak, lényegében csak annyi reményünk maradt a nyílt és női versenyben, hogy ettől kezdve minden meccset fölényesen megnyernek játékosaink. A vegyes csapatok között még ez sem segítene. »»

Bravúros győzelem a norvég nyílt csapat ellen, ez a jó hír, a többi rossz – Eb 2022, 8. nap

Nagyiván Gábor - 2022. június 19.
Szombaton új elnököt választott az Európai Bridzs Liga. A világszövetség élére pályázó svéd Jan Kamras lemondott, és az addigi kincstárnok, holland Eric Laurant lett az elnök. A bizottsági helyekre a következő személyeket választották meg: Peter Belcak (Szlovákia), Igor Chalupec (Lengyelország), Marc De Pauw (Belgium), Ida Gronkvist (Svédország), Geert Magerman (Belgium), Oryah Meir (Izrael), Emmanuelle Monod (Franciaország), Gilad Ofir (Izrael), Kari-Anne Opsal (Norvégia), Ian Payn (Anglia), Paul Porteous (írország) és Erikas Vainikonis (Litvánia).
»»

443 cikk