Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2010. január 20.

Pécs 2010, párosverseny

Egy hajszálon elvesztett _2VP kellett volna a győzelemhez_ csapatverseny után ültünk asztalhoz megszokott kedves partneremmel, Kotányi Balázzsal az idei pécsi pároson. Rögtön az első asztalnál érdekes lapokat kaptam – az ellenfél gyenge szannal indult, és ez volt a lapom:



Látszott, hogy más asztalokon könnyen lehet, hogy 1 káró ellen következnénk, amire sima kontrát adhatnánk. Ezért úgy éreztem, muszáj közbeavatkoznom most is – bár kicsit gyengébb a lapom, mint kéne –, és a 2 treff _majorok_ licitet választottam, hiszen máshol is majort fognak játszani, ha van fit. Partnerem 2 kárót mondott _kérte a hosszabb, vagy jobb majoromat_, és kicsit aggódva ugyan, de 2 kőrt válaszoltam: ez lett a felvétel. Ellenfelem úgy érezte, ez adu indulásért kiált, és a kőr hármast hívta ki.

1. forduló, 15. leosztás



Látszott, hogy a 3 treff valószínűleg teljesíthető, itt viszont viszont nagyobb szerencse kell… A bubit kértem, amivel ütöttem _!_, s egyéb lehetőségem nem lévén újabb aduimpasszt adtam: nyolc ütés, 63 százalékért.

Következett a későbbi győztes Kerti–Csépán, akik az egyik partiban ugyan odacsaptak _3 pikk kontra mínusz egy, –200_, de a párjában túlságosan tisztelték a precíziós treff rendszert…
7, AK97642, KJ864, - lapjával Kelet a licitben végig passzolt, miközben mi 1treff  – 1káró – 1pikk – 4pikk pároslicittel aktívan gémet mondtunk. Ez némi segítséggel egyet bukott, miközben többen 5-6 kárót teljesítettek _nyilván kontrázva_ a lapjaikból. A teljes kiosztás ugyanis ez volt:



Ahogy látszik, a szlem teljesítéséhez csak a káró fekvését kell eltalálni.

Pár cserével később következhetett a _végül_ harmadik helyen végzett Dombi–Kuttner.
Az első partiban ügyesen leálltunk 23 pontból 2 kőrben, hála a gyenge szannak és az ellenfél segítő licitjének, +140, 74%. Ezek után váratlanul a második partiban is én lettem Keleten 2 kőrben felvevő.
Nem volt könnyű dolga Délnek, hogy mivel induljon ezekkel a lapokkal:



Talán nem hibáztatható, hogy a treff hármast választotta. Ezek voltak azonban a lapok:



Ütött a bubi, pikk a kilences felé, Észak vitte, és adut hozott, Dél pedig _jobb híjján_ újabb treffet hívott. Pikk lopás, adu impassz _feleslegesen, mivel a licit alapján nehéz elképzelni, hogy ne pont így legyen kiosztva a kőr szín_. Ezek után újabb treff impassz segítségével eldobtam egy pikket, és még kiadtam a pikk ászt. Újabb +140, és újabb jó parti _85%_.

Később ez a lap került a kezembe:



Rendszerünk lehetőséget ad arra, hogy 2 szannal induljak, azonban valamiért úgy éreztem, hogy ez a sok kontrollos lap többre lehet hivatott, és inkább 1 treffel _legalább 16 figurapont, vagy ennek megfelelő játékerő_ indultam. Partnerem gémerőt _8+_, és egyenletes jellegű, de mindenesetre nem egyszínű lapot mutatott. A lapomból látszott, hogy a treffje rövid lesz, ezért _elkerülendő az ászkérdés körüli bonyodalmakat – itt mi lenne az egyáltalán?_ nemes egyszerűséggel 6 pikket licitáltam.

Treff király indulás után ez az asztal terült:



A pikk kislapoknak hála látszik, hogy a vesztő treffek lelophatóak, és feltehetően már csak a kőr király-dámát kell majd megszöktetni a teljesítéshez. Ennek megfelelően treffet loptam, amelyre jobb oldali ellenfelem kőrt dobott_. Vajon milyen színből tette ezt??? Ha ötös kőrből, akkor könnyen lehet most kőr lopás a dologból, másrészt viszont Dél a szinglijéből nem indult el. Végül úgy gondoltam, ez kevésbé valószínű: még lehetséges, hogy 5-1 ugyan a kőr, de akko talán az 5-0 az adu miatt nem indult kőrrel Dél, amely esetben még mindig teljesítek, hiszen a végén káró ásszal kézbe jőve ki tudok majd aduzni. Kőrt hívtam tehát, Észak ütött, és adut hívott, terítettem. Az 1430 96%-os parti lett.
A teljes kiosztás:



Az adu indulás az egyetlen buktató, bár persze nyílt lapokkal arra is teljesíthetek, ha a káró bubit hívom az asztalról a második ütésben, vagy lopimpasszt adok Észak káró dámája ellen, és lehívok egy magas kárót, amikor treff lopással az asztalon vagyok. Nem biztos, hogy sikerült volna…

Az első forduló után bíztató, 60% feletti eredménnyel ötödik helyen álltunk.
A második fordulóban is akadtak érdekes partik, az egyik cserében mindjárt kettő is:



Kelet helyén szerettem volna megkontrázni ezt a felvételt, de végül bölcs önmérsékletet tanusítottam. A gép értékelése szerint mindenképp, hiszen állítólag a lapokból 4 pikk is teljesíthető…
Ehhez képest ez történt: a felvevő ütötte a treff király indulást, adut hívott a dámához, kőr a királyhoz, pikk király. Ezt megütöttem, hogy hívjam a kárót, amíg még lehet. Dél ezt elengedte a bubihoz, a treff visszahívást lopta, majd újabb kőr a dámához. Adu tízes impassz segítségével kiaduzott, és gondosan kiszámolta, hogy majd partnerem végállásba kerül, amikor a kőr ászával üt, és bele kell hívnia a káró nagygábliba. Barátom ütött, a felvevő mutatta a villát, partnerem azonban lehívott még egy magas treffet… Egyszer nem. Ez érdekes módon nekünk csak 41%-ot ért, el sem tudom képzelni, mi lett volna, ha teljesíti a felvevő a benne levő felvételt…

A parti párjában licitproblémám akadt:



Partnerem általános mansban első helyen 2 pikk gyenge kettessel indult, ami lehet ötös és hatos szín is. Azon töprengtem, hogy mit licitáljak, hiszen elég erős lapom volt, akár gémünk is lehet.
Úgy terveztem, megpróbálom a 2 szan felkérdezést, amikor észrevettem, hogy erre nem lesz lehetőségem – előttem ugyanis közbeszóltak 2 szannal!
Először arra gondoltam, hogy megkontrázom, hiszen egy kézből kell majd játszania a partit, de végül elvetettem a dolgot, mert bármelyik minorban lehet jó menekülésük, és akkor lehet a plusz írásból mínusz. És persze, ki mondta, hogy nincs benne a 2 szan…
Baloldali ellenfelem szintén hümmögésre fogta a dolgot, de végül passzolt, és én persze óvatlanul a kőr kilencessel indultam, felterült az asztal:



Örültem, hogy nem kontráztam, hiszen könnyen benne lehet bármelyik minorban töredék, sőt, treffben akár gém is, ha a felvevőnél van a treff szín maradék része, és a két major ász.
A felvevő ütött, és treff ász, treff dámát hívott, amire a partnerem kérte a pikket. Megütöttem a harmadikat, és végül kitaláltam a megoldást: pikk bubi! Ezt a partner _remélhetőleg_ üti, és aláhívja a kőrt, így is történt. a felvevő elengedte, én kiszálltam káró ász, káró dámával, a végén pedig meg kellett adnom neki még egy kőr ütést, egyszer nem.



A +50 valószínűleg a legártatlanabb írások közt volt, mert alig írt átlag felett _57%_. A többség kontrázott bukásokat jegyzett, mindkét vonalon…
Végül a második fordulónk 58% lett, amivel a mezőny egyenletessége miatt a dobogó második fokára léphettünk, alig fél topszkórral az első mögött. Igen ritka, hogy 60% alatti eredménnyel versenyt lehet nyerni, itt megtörtént.

Meg kell még említenem, hogy a helyszín továbbra is remek, az ott lakók szerint pedig a személyzet is barátságosabb, mint korábban volt. Sőt, állítólag a kulturális év keretében nyáron egy rendkívüli verseny is várható! Hajrá Pécs 2010!