Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2022. április 8.

Nehéz nap, kemény játék, óriási izgalmak – vb 2022, 10. nap

Szerdán a magyar csapat nagyszerű játékot produkált a negyeddöntőben is a Bermuda-kupában, s bár nem sikerült a továbbjutás, játékosaink végig pariban voltak a világ legjobbjaival szemben. Álljon itt újra a névsor: Dumbovich Miklós, Hegedűs Gál, Szabó Csaba, Szegedi Balázs és Winkler Gábor. Minden elismerést megérdemelnek a fiúk, köszönjük a nagyszerű játékot és gratulálunk!

A versenyt ezen az oldalon lehet követni.

Akárcsak a negyeddöntők, az elődöntők is 96 leosztás után dőlnek majd el, de a Covid-szünet felborította a programot, és már szerda este asztalhoz ültek a résztvevők mind a négy kupában, hogy a legjobb négy között lejátsszák az első 16 leosztásos szettet. Az volt a terv, hogy csütörtökön 4x16 leosztással folytatják a csapatok a játékot, és pénteken délelőtt lesz az utolsó, azaz a hatodik szegmens, mely után kialakul, hogy kik játszanak az aranyéremért és kik a bronzért. Ezután a döntők első három 16 leosztásával folytatják a csapatok még aznap, azaz pénteken, végül az eredeti tervek szerint szombaton lesz vége a vébének a döntők 6. szettje után.

Az elődöntők párosítása:
Bermuda-kupa (nyílt csapatok)
Svájc–USA 1
Hollandia–Norvégia

Velence-kupa (nők)
Lengyelország–Svédország
Anglia–Törökország

d’Orsi-kupa (szeniorok)
India–Franciaország
Dánia–Lengyelország

Vuhan-kupa (vegyes csapatok)
Franciaország–Németország
USA 1–Olaszország

Magyar érdekeltség nélkül főleg a Bermuda-kupára koncentráltam, de messzi távolból figyelemmel kísértem a többiek mérkőzéseit is. A szerda esti Svájc–USA 1 meccs első szegmense némi meglepetéssel végződött, mert 16 leosztásból nyolcszor az amerikaiak írtak, a svájciak pedig csak egyszer.

70 százalék körüli szlem

Jól feküdtek a királyok, 13 IMP-t vesztett a nyílt svájci, az angol női, a dán szenior és a francia vegyes csapat. A lengyel–svéd női meccsen húzó lett a parti, mert mindkét asztalon leálltak gémben. Sok Kelet passzolt első helyen a bubi vezetésű hetes kőrrel, de volt, akit a bell helyzet sem riasztott el attól, hogy papírterroristát játsszon a 2 vagy 3 kőr indulással. Volt, ahol bejött a terror, volt, ahol nem. De bárhogy indult is Kelet, az akcióját nem volt nehéz elhárítani. Drijver konzekvens volt a partiban, mert arra játszott, hogy ha már nem mondtak szlemet, akkor ne üljön egyik impassz sem. Így ő ütötte a legkevesebbet, azaz úgy játszott, mint a nagymamám, lehívta a kérdéses ászait és hanyagolta az impasszokat. A gondolat pesszimista volt, a lapfekvés nem.

Az első szett eredményei
Bermuda-kupa (nyílt csapatok)
Svájc–USA 1 6–41
Hollandia–Norvégia 32–12
Az USA 1 nem csak ellenünk, hanem a svájciak ellen is szárnyalt, és a hollandok is jól kezdtek. 

Velence-kupa (nők)
Lengyelország–Svédország 24–15
Anglia–Törökország 30–34

d’Orsi-kupa (szeniorok)
India–Franciaország 16–21
Dánia–Lengyelország 30–38

Vuhan-kupa (vegyes csapatok)
Franciaország–Németország 52–20
USA 1–Olaszország 13–13

A csütörtököt a hollandok kezdték a legjobban, mert már a legelső leosztásban gémszvinget táncoltak.

A kőr lopás miatt a Helgemo nem úszta meg a bukást.

A másik asztalon a hollandok a 3 szan felvételt találták ki, mely pontos játékkal szintén buktatható. De megbotlott az ellenjáték, miután Bakke az első pikket kihagyta (lásd Next gomb). Izgalmasabb lett volna a folytatás, ha sem az első, sem a második kőrt nem üti meg Brogeland, de ő már elsőre ütött, és a felvevő hazaért a kőrökkel, 10 IMP a hollandoknak. A Svájc–USA 1 mérkőzésen mindkét asztalon 3 szan volt a felvétel, de kihúzták a partit, mert mindkét felvevő bukott. Meglepett, hogy több asztalon is megtömték a 4 pikket, pedig a vegyes csapatokat kivéve fáradtságra még nemigen panaszkodhattak a játékosok.

4333 elosztással sokszor jobb 3 szant játszani, mint 5–3-as találkozással a nemes színű gémet, annak dacára, hogy szanjátékban nem lehet lopni. Csak a mezőny negyede találta meg 4 pikk helyett a 3 szant, és aranyat leltek, mert a színjáték elbukott (kiállt egy pikk, egy kőr és két treff), az adu nélküli nem.

Jobb licit, rosszabb eredmény

A 3 szan és a 6 treff csak kőr kezdésre bukik, az 5 treff és a 6–0-as 4 pikk benne van. Utóbbi annak ellenére, hogy a felvevőnek kevesebb aduja van. A pikk színt ugyanis úgy osztották ki, hogy a pikk ász kikergetése után magasodik a hetes, ezért tartják a kabalások szerencsés számnak. Helgemóék 6 treffig merészkedtek és pechjükre megkapták a kőr indulást és a rossz káró impasszt, így 11 IMP-vel a hollandok jártak jól, mert odaát a mázlis 4 pikk volt a felvétel.

Az első nyolc leosztásban majdnem minden mérkőzésen nagy volt az adok-kapok, úgy pörögtek az IMP-ék, mint táncos lányokon a körszoknya. 

Csak semmi cicó; a sallangmentes licit és a nagyszlem esete

Ezt a nagyszlemet 16 pár közül csak a dán szenior és a francia vegyes csapat mondta be. A dánok nem bonyolították túl a licitmenetet és nekik lett igazuk.

A 16 leosztásos szett legnagyobb IMP forgalmát a lengyel–svéd női mérkőzés szállította, 51 IMP volt a lengyel, 76 a svéd oldalon. Ezen a szinten nem fordul elő gyakran az ilyesmi, mert az a mondás járja, hogy minél alacsonyabb a meccspont forgalom, annál magasabb színvonalú a játék. 

A harmadik szegmensben csendesebben folyt a vér, persze akadt azért érdekesség.

3 szan vagy 4 pikk?

Katz jó érezte, hogy hamarabb fog kilencet ütni 3 szanban, mint tízet 4 pikkben, és nyert, mert odaát a 4 pikk elbukott. Gawrysék 4 káróval lementhették volna gémet, és az is lehet, hogy Katzék erre 4 pikket mondanak, a hallgatás azonban 12 IMP-be fájt a svájci csapatnak.

Jó fekvés

Azok a Kelet–Nyugatok jártak jól, akik bemondták ezt a jó fekvésű 3 szant, mert 11 IMP-t lehetett keresni vele, ha a másik asztal nem volt ilyen bátor. A Bermuda-kupában a svájciak és a hollandok, a nőknél a svédek, a szenioroknál az indiaiak lettek gazdagabbak.

Félidőben, azaz az első 48 leosztás után ez volt az állás:
Bermuda-kupa (nyílt csapatok)
Svájc–USA 1 107–117
Hollandia–Norvégia 131–65

Az USA 1 az első és a harmadik szegmensben szárnyalt, de a második szettben beleszaladtak egy 66–10-es zakóba, így izgalmasnak ígérkezett a folytatás. A hollandok nagyon jól játszottak és nagy előnyre tettek szert. 

Velence-kupa (nők)
Lengyelország–Svédország 120–130
Anglia–Törökország 80–130

Meglepetésre a svédek voltak előnyben a lengyelekkel szemben (igaz, ők a címvédők), a törökök elhúztak, kezdték leszakítani az angolokat.

d’Orsi-kupa (szeniorok)
India–Franciaország 110–101
Dánia–Lengyelország 122–125

Mindkét mérkőzés szoros és izgalmas volt.

Vuhan-kupa (vegyes csapatok)
Franciaország–Németország 173–98
USA 1–Olaszország 97–63

A franciák egyelőre sokkal jobbak voltak a németeknél, az USA 1 biztosan vezetett az olaszok ellen.

Mivel a holland–norvég mérkőzés nagyjából eldőlni látszott, a Bermuda-kupában az volt az érdekesség, hogy a Svájc–USA 1 mérkőzés 4. szettjére beszállt mindkét szponzor. De nem egymás ellen játszottak. Miután a harmadik szegmensben már lelassult a vérfolyás és a negyedikben alig indult meg, a 20. leosztás kiváló lehetőség volt arra, hogy emléket állítsunk a mementónak abból az alkalomból, hogy még a világ legjobb játékosait is erdőbe lehet vinni.

Fedetlen szín

Fernando Piedra, aki Franck Multon helyett került be az összevásárolt svájci csapatba, csapdát licitált (a messzi távolból legalábbis úgy tűnt a 4 treff). Ez annyira megzavarta az amerikaiakat, hogy két kilógó káróval szlemet mondtak –13 IMP-ért, mert a másik asztalon Brink 4 kőrben tizenkettőt ütött. (Egyébként Multon először francia volt, később Zimmermann anyagi hatására lett monacói állampolgár, ezért svájci egyelőre még nem lehetett, mert a gyakori országváltást tiltják a szabályok.) Titokban azért szurkolok, hogy ne jusson Zimmermann eszébe Szegedi Balázst is megvásárolni, mert mi lesz akkor velünk? (Balázs ugyanis hosszabb ideje Svájcban él.)

Profi játékok és játékosok

Brink a káró bubival indult (lásd Next gomb). Piedra kézben ütött és körbeengedte a treff dámát, melyet Levin nem ütött meg! A következő treffet elvitte a király, és Kelet treffel meglopatta Nyugatot, így a felvételt már nem lehetett teljesíteni. Magamban megdicsértem Levint a szép ellenjátékért, de a felvevő megnehezíthette volna a dolgát, ha először nem a treff dámát, hanem a bubit vagy a tízest hívja meg, mert azt sokkal nehezebb kihagyni.

A licit és az indító kijátszás azonos volt a másik teremben is, de Katz jobban játszott (lásd Next gomb).

Persze ha a Nyugatok kitalálják, hogy aduval kell indulni, akkor jó ellenjátékra a felvétel bukik (Kelet mindig adut hív, amikor ütéshez jut). Az elmélet az, hogy aduval csak jó játékos induljon, és az is csak ritkán. Eddig stimmelt a dolog, mert mind Weinstein, mind Brink jó játékos. Sőt, nem is kicsit, hanem nagyon. A probléma az, hogy ellentmond az elméletnek a másik tanács, azaz hogy szingli aduval lehetőleg ne kezdjünk, mert azzal bekergethetjük a partner figuráját. Ezért a sorozatot alkotó káró bubi mindkét Nyugatnál legyőzte a pikk tízest. A második kárót Katz is ellopta, de ő lehívta az adu ászt. A pikk tízest meglátva kispekulálta, hogy 4–1 lesz a pikkelosztás. Treffet hívott a kilenceshez, melyet Drijver nem hagyott ki, kőr jött vissza. A teljesítés ezután már nem volt nehéz.  

4 kőr vagy 3 szan?
Mit licitálsz Nyugat helyén az alábbi lappal?

………..
………..
………..
………..

Brink 2 szant licitált és 3 szanban kötött ki. Weinstein 3 kőrt mondott és 4 kőrben landolt. Szóba jött még a 3 szan és a 4 kőr is az 1 pikkre, vérmérséklet szerint. Ezúttal a 4 kőr felvétel volt a nyerő, mert a 3 szan a treff fogás kilövésével indult és nyolcnál többet nem lehetett ütni. A 4 kőr lejátszása nem volt túl nehéz, talán még én is teljesítettem volna, bár nem vagyok egy Weinstein. Ő úgy játszott, ahogy fejben én.

A nap utolsó szegmense előtt a Bermuda-kupában a holland csapat gyakorlatilag már megnyerte a Norvégia elleni meccset, így matematikailag már a döntőben érezhette magát. A Svájc–USA 1 összecsapás azonban továbbra is nyílt volt, 26 IMP előnnyel vezettek az amerikaiak. A Velence-kupában 32 leosztással a vége előtt a svéd hölgyek előnye 6 IMP-re csökkent, és az angol nők is közeledtek a törökökhöz. A szenioroknál az indiai csapat rákapcsolt és 43 IMP-vel nyerte a 4. szettet a franciák ellen, ezzel előnyük 54-re nőtt. A dán-lengyel találkozón a dánok vezettek hattal. A vegyes versenyen a franciák fokozták az előnyüket a németek ellen, a különbség már 76 IMP volt. Az USA 1–Olaszország mérkőzés 151–126-ra állt az amerikaiak javára.

A svájciak az 5. szettben begyújtották a rakétát és 11 parti után 10 IMP-vel már ők vezettek. Bemondtak és teljesítettek két gémet, melyeket odaát nem, bell gém ellen mansban 300-ért mentettek, és összeírtak 8 IMP-ért részjátékot is.
Az alábbi partiban történt a szett legnagyobb szvingje.

21 pontos gém

Az amerikaiak nem vették fel ezt a pontszegény gémet, a svájciak viszont igen. És az utóbbiaknak lett igazuk, bár a 4 kőr felvétel kis kőr kezdésre buktatható. Az USA 1 a végén még összeszedett 6 IMP-t, így az összesítésben mindössze 4 IMP a különbség Svájc javára!

80 leosztás után és 16-tal a vége előtt az elődöntők állása a következő:
Bermuda-kupa (nyílt csapatok)
Svájc–USA 1 173–169
Hollandia–Norvégia 192–78
A hollandok már a döntőben vannak. A Svájc–USA 1 mérkőzés hihetetlen izgalmas lesz.

Velence-kupa (nők)
Lengyelország–Svédország 150–173
Anglia–Törökország 156–191
A svédek 23 pontos előnye nem biztosít sétagaloppot, a lengyelek még fordíthatnak. A jól játszó török hölgyek esélyesebbek az angoloknál.

d’Orsi-kupa (szeniorok)
India–Franciaország 204–156
Dánia–Lengyelország 167–181
A meglepetés csapata, India fél lábbal már döntős. A dán–lengyel mérkőzés kimenetele kétesélyes.

Vuhan-kupa (vegyes csapatok)
Franciaország–Németország 228–154
USA 1–Olaszország 165–142
A franciák jobbak voltak a németeknél, megérdemlik a döntőt. Az USA 1–Olaszország meccs még nem dőlt el, az amerikai csapat a favorit.

Mire figyeljünk pénteken?
A Svájc–USA 1 mérkőzés utolsó 16 leosztása rendkívül izgalmasnak ígérkezik, a nézők 90 százaléka erre a meccsre lesz kíváncsi. Én is. 13.15-kor már a döntők és a bronzmeccsek kezdődnek.

A kezdési időpontok: 10.00, 13.15, 15.50, 18.25.
 


További cikkek ebben a témában