Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. március 27.

Kezdődik a világbajnokság, két magyar csapattal

Kezdődik a világbajnokság! Jó, jó, de melyik? A következő két hétben (március 28. és április 9. között) két magyar válogatott is részt vesz a világbajnokságon, a nyílt és a női csapat, azonban nem mindenki számára egyértelmű, melyik versenyről is van szó, főleg, hogy több nagy versenyt halasztani, sőt, a naptárból törölni is kellett.

Nézzük hát, mik a lehetőségek, milyen bridzsvilágversenyek vannak egyáltalán?

Volt régen a bridzsolimpia – ezt át kellett nevezni, mert nem hivatalos olimpiai verseny, mára a neve World Bridge Games (bridzs világjátékok). Ez a sorozat 1960 óta létezik, szökőévekben, tehát a nagy olimpiák évében rendezik mindig, bár különböző volt mindig a helyszín (egy kivétellel, 2008-ban Pekingben volt a nagy, és a bridzs olimpia is). Itt válogatott csapatok indulhatnak csak, de mára egyre több a versenyszám, eleinte csak a nagyválogatottaknak szólt, később női, szenior, sőt már vegyescsapatversenyt is tartanak, majd mostanra már párosversenyekre is lehet nevezni, feltéve, hogy egy nemzet benevezi a párt a megfelelő formátumba. Ebben a versenyben egy felülmúlhatatlan magyar sikert már láttunk: 2012-ben a magyar szeniorválogatott olimpiai bajnoki címet szerzett! Ez a verseny sajnos 2020-ban elmaradt a pandémia miatt, és nem is pótolják, legközelebb 2024-ben kerül rá sor.

Van egy másik, szintén négyévente a páros, de nem olimpiai években rendezett világverseny, neve World Bridge Series (bridzs világverseny sorozat), mely 1978 óta létezik. Ezt a versenyt szokták Rosenblum-kupának is hívni, pedig valójában ez csak a fő versenyszám, a nyílt csapatverseny díjának a neve. Több változás és átszervezés után már rendeznek női, szenior és vegyescsapatversenyeket is, valamint ugyanezen kategóriákban van párosverseny formátum is. A fentiekkel ellentétben itt már nincs nemzetiségi korlát (korábban volt: egy csapatban csak egy nemzet játékosai szerepelhettek), bárki bármilyen egyéb országbelivel összeállhat, teljesen nyílt verseny. Ez a sorozat is folytatódik idén, augusztusban Lengyelországban rendezik majd, közelségének hála bizonyára több magyar indulóval.

De mi lesz ez a március-áprilisi verseny? Nos, ez a legnagyobb becsben tartott, legnagyobb presztízsű sorozat: a csapatvilágbajnokság, angolul The World Bridge Teams Championship. Itt csak nemzetek csapatai játszhatnak, és azok közül is csak a meghívottak. Hogy kiket hívnak meg? A rendező országon kívül csak a kontinentális tornák legjobbjait, tehát ide még bekerülni is dicsőség – olyannyira, hogy itt még sosem járt magyar csapat, semmilyen formátumban (a két világháború kötörr igen, Budapest világbajnokságot is rendezett 1937-ben, de abban az időszakban nem volt kvalifikáció). Nos, idén két magyar csapatnak is szurkolhatunk, ahogy már említettük – történelmi bravúr!

Vb-történelem

Ezt a sorozatot 1950 óta rendezik, az első helyszínről elnevezett Bermuda-kupáért (Bermuda Bowl, röviden BB) folyik a nyílt verseny, ezúttal 45. alkalommal. E bajnokságot méltán szokás sportágunk szent gráljának is nevezni – Bermuda-kupát nyerni olyan, mint más a legtöbb olimpiai sportban olimpiát: ennél feljebb semmi sincs.

Eleinte évente vagy kétévente került sor rá (az olimpiai évek rendre kimaradtak, hiszen akkor az volt az év fő versenye), de 1977 óta minden páratlan évben megrendezik – kivéve persze 2021-et, az onnan elhalasztott eseményre kerül sor most, egy év csúszással.

A résztvevők száma folyamatosan nőtt: eleinte csak az amerikai csapat mérkőzött az Európa-bajnokkal, később csatlakozott Dél-Amerika bajnoka is, sőt, idővel több zóna bajnokát is meghívták. 1967-től már nem csak körmérkőzést, hanem a körmérkőzés után 128 leosztásos döntőt is tartottak, sokáig ez is maradt a partiszám – mára azonban az egységesség miatt 96 partit játszanak minden döntőben. 1975-ben itt vezették be a licitdobozokat és a screent (liciternyőt) is, melyek azóta is állandó részei minden világversenynek. 1977 óta a kontinentális versenyek legjobbjai szerepelnek a világbajnokságon.

A 10 csapatos létszám 1985-ben további 10-zel bővült, ugyanis ekkor rendezték az első női versenyszámot, a Velence-kupát – ezért küzdenek majd a magyar hölgyek is hamarosan. Bár korábban is rendeztek női vb-t, ekkortól volt közös a rendezés.

1991-től már 16 csapatos volt a verseny, Európa 4 országot küldhetett (és mindjárt elvitte az összes érmet, Izland, Lengyelország, Svédország volt a sorrend). A mezőnyt a kilencvenes években 18, majd a 2000-es években 22 csapatosra bővítették – többnyire a legerősebb zóna, azaz Európa kapott további helyeket – végül 2019-ben 24-re, amikor kontinensünk kvótája elérte a nyolcat. (Legutóbb, 2019 őszén Vuhanban rendezték a versenyt amúgy, ez nem volt jó ómen…).

A címvédők:

  • Lengyelország (Bermuda-kupa, azaz nyílt csapatok),
  • Svédország (Velence-kupa, azaz női csapatok),
  • Dánia (d’Orsi-kupa, azaz szenior csapatok),
  • Oroszország (Vuhan-kupa, azaz vegyescsapatok).

Az Egyesült Államok mint legnagyobb taglétszámú ország hagyományosan különleges világszövetségi elbánásban részesül: ezen a versenyen mindenhol két csapatot indíthat, USA1 és USA2 néven láthatjuk őket majd. Amennyiben mindkét csapat elődöntőbe jut, kötelezően egymás ellen kell játszaniuk.

Vb 2022

A mostani vb helyszíne az észak-olaszországi Salsomaggiore. Az idei kiírásban minden formátumban folyamatosan változott, hogy kik indulnak – a pandémia, vagy más okok miatt be, esetleg kikerültek országok, azonban végül mindenhol 24 válogatott ül asztalhoz a két hétig tartó versenyen, melynek amúgy szokott lenni egy nagy, nyílt csapatverseny a vigaszversenye: akik nem jutnak a rájátszásba, ezen játszhatnak, de bárki más is indulhat, aki kifizeti az amúgy borsos nevezési díjat – az itteni győztes is majd világbajnoknak nevezheti magát. Csakhogy az idén a járvány miatt nem rendezik meg ezt a monstre tornát, hanem csak a kiesőknek lesz vigaszversenyük.

A visszalépéseknek mi, magyarok örültünk, hiszen elsőként az Eb-t helyettesítő vb-selejtezőn a bejutásról épp lecsúszó nyílt csapatunk kapta meg a felszabaduló helyet. Érdekesség, hogy amúgy a Bermuda-kupán volt a legkevesebb változás, az eredeti 9 hely (8 a selejtező alapján + a rendező olaszok) után csak egy plusz helyet kapott Európa (tehát mi), azaz összesen tízet, a többi formátumban 13-13 a vegyes és szenior csapatoknál, 14 a nőknél ez a szám! Különösen érezhették magukat az oroszok: előbb extra helyet kaptak a nőknél és a vegyescsapatoknál (ne feledjük, utóbbiban címvédők!), majd előbb az orosz zászló került le a nevük mellől az ukrajnai háborújuk miatt, végül Orosz Bridzsszövetség néven sem indulhattak, törölték őket a listáról, helyüket más országokkal töltötték fel.

A verseny formátuma régóta nem változott. Először a résztvevők egy teljes körmérkőzést játszanak, azaz minden ország megmérkőzik a többivel győzelmi pontokért: 23 forduló 7 nap alatt, napi három 16 leosztásos meccs, szerdán és szombaton négy. Az első hét erről szól, majd minden versenyszámban a legjobb nyolc megkezdi a hosszú, közel egyhetes rájátszást (a többiek az említett vigaszversenyen játszhatnak, itt svájci fordulók után szintén rájátszás dönt).

A rájátszásban minden mérkőzés két napig tart majd, 6x16=96 partiban. A párosítás nem automatikus: az első választ először ellenfelet az 5–8. helyezettek közül, majd a második, utána a harmadik, az utoljára maradtakra pedig a legkiegyensúlyozottabnak ígérkező meccs vár.

Két nap után kialakul a legjobb négy mezőnye, további két napon zajlanak az elődöntők, végül az utolsó két napon rendezik minden formátumban a döntőt (a vigaszversenyben is, ahol szintén rájátszás dönti el a győztes kilétét). Szombaton hirdetnek győzteseket.

Az esélyekről nehéz magabiztosan nyilatkozni. Ami általában elmondható, hogy az európai és az észak-amerikai csapatok szokták elvinni a rájátszás szinte összes helyét, néha egy-egy ázsiai vagy dél-amerikai csapat oda tud érni, de emlékszünk nagy Dél-Afrikai menetelésre is. A különösen a nőknél mindig esélyes Kína mindenhol visszalépett, így rájuk sem számíthatunk ezúttal. Ezek alapján persze nem esélytelen a rájátszásra egyik csapatunk sem, azonban a hölgyeknél (főleg a sok európai miatt) ennek kisebb az esélye, de a nyílt csapat továbbjutása is hatalmas bravúr lenne.

Ennek ellenére mindenkit buzdítunk, nézze a közvetítéseket (sajnos még nem LoveBridge-en, hanem hagyományosan, kártyával, BBO-közvetítésekkel zajlik a játék, így nem biztos, hogy látható lesz valamelyik magyar csapat), olvassa a napi Bridzsélet-beszámolókat, reméljük, élvezhető tudósításokat adunk majd.

Így kezdődik a vb a magyaroknak

A háromfordulós napokon a meccsek 10.00-kor, 13.15-kor és 16.15-kor kezdődnek. A két négyfordulós napon, szerdán és szombaton 10.00-kor, 13.15-kor, 15.50-kor és 18.25-kor van start. A játékidő 2 óra 15 perc. Itt található a komplett menetrend.

Nyílt csapatunk Dumbovich Miklós, Hegedűs Gál, Szabó Csaba (játszó kapitány), Szegedi Balázs, Winkler Gábor összeállításban játszik.

A női csapatunk: Fischer Brigitta, Hegedüs Orsolya, Lajos Hanka, Szűcs Villő, Tichy Eszter, Zalai Ágnes – nem játszó kapitány: Talyigás Péter.

Versennyel kapcsolatos információk, eredmények, összeállítások, állások, partik itt találhatók.

Nyílt csapatunk hétfői ellenfelei sorrendben: India, Új-Zéland, Uruguay. A Bermuda-kupa teljes sorsolása itt látható.

Női csapatunk hétfői ellenfelei sorrendben: Portugália, Skócia, Brazília. A Velence-kupa teljes sorsolása itt látható.

Hajrá, Magyarország!

 


További cikkek ebben a témában