Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. június 11.

Kezdődik – csapat Európa-bajnokság, Madeira, 2022

Alig ért véget a tavalyról halasztott világbajnokság (hatalmas magyar sikerrel!), máris nyakunkon az új világverseny, a csapat Eb – ezúttal is országonként egy egység, 4-6 játékos szerepelhet válogatott színekben, négy versenyszámban. A helyszín Funchal, Madeira szigetén, Portugáliában, június 12 és 22 között.

Íme a verseny honlapja, ahol majd az eredményeket követhetjük.

Ezúttal nem is négy, hanem egyenesen hat Európa-bajnoki címet osztanak ki: a szokásos versenyszámokban csapatversenyt rendeznek, azaz nyílt, női, szenior és vegyes formátumokban, továbbá az első négy napban párosversenyt is tartanak a nőknek és a szenioroknak is, amíg a csapatverseny kezdetére várnak. A nyílt Eb ugyanis néhány nappal előbb kezdődik, mivel sokkal több csapat indul: 30, szemben a fenti hármason részt vevő országokkal, amelyek száma sorban 19, 19 és 22 (látható, hogy a nemrég életre hívott vegyescsapat formátum folyamatosan fejlődik, és már a második legnépszerűbb!).

Sajnos a vírus, a háború, a világválság, a nemrég véget ért vb, és a talán kicsit költséges helyszín maga sincs jó hatással a résztvevők számára, rég indult ennyire kevés csapat, olyan, korábban rendszeres résztvevők nem szerepelnek, mint Ausztria, Finnország vagy Szlovákia, de ezúttal Svájcba költözött szponzora híján Monaco sem indít egy csapatot sem (igaz, San Marino visszatért).

Így a nyílt csapatverseny 11 napos és 29 fordulós lesz, itt feltehetően napi két vagy három meccs lesz – a fordulónkénti leosztásszámról még nincs végleges információ, tippünk 16, mivel az EBL saját szabálya szerint naponta nem lehet 50 partinál többet játszani. A többi versenyszám csak hétnapos lesz, itt feltehetően hasonlóan járnak majd el.

Magyarországot három csapat képviseli.

A nyílt csapatunk az elképesztő világbajnoki negyeddöntős szereplés után cáfolni szeretné a válogatott berkekben közismert mondást: a Bermuda-kupára kijutni nehezebb, mint ott jól szerepelni. Nyilván szeretnének jövőre újra a vébén szerepelni, ehhez a biztos recept az első nyolcban végezni. Ha a fent említett versenyt nézzük, ez nem lehetetlen küldetés, hiszen ott az alapszakasz végén negyedik helyezett csapatunk harmadik legjobb európai egység volt – ej, de szépen csillogna egy Eb-érem –, de hol az a nyolcadik hely? A mezőny nagyon erős, a vb-n nem szerepelt például Franciaország és Lengyelország sem, és még sorolhatnánk a kitűnő profi csapatokat.

A sikercsapat összeállítása nem változott, a válogatót magabiztosan nyerő játékosok: Dumbovich Miklós, Hegedűs Gál, Szabó Csaba, Szegedi Balázs és Winkler Gábor ül majd asztalhoz, itt Csaba kapitányként is szerepet kap.

Női válogatottunk ugyan szintén (nagy örömünkre) szerepelt a világbajnokságon, ott azonban nem sikerült igazán jól a szereplésük. Sajnos, a Butler-értékelés alapján az ottani csapat legerősebb párja, Fischer Brigitta–Hegedüs Orsolya nem tud így asztalhoz ülni, melynek oka prózai: Briginek nincs elegendő éves szabadsága, hogy két világversenyt is vállalni tudjon… Lajos Hanka és Szűcs Villő reményeink szerint javuló formát mutat majd, míg Tichy Eszter és Zalai Ágnes bizonyára szintén jobban játszik majd, mint Salsomaggioréban tette, Orsi pedig be-beugrik ebbe a párba, miközben kapitánykodik is, így ez a válogatottunk is ötfős lesz.

Szenior csapatot ezúttal nem indítunk (hol van már az olimpiai bajnok csapat? Igaz, Dumbovich azóta is a nyílt csapatban vitézkedik), de a vegyescsapatok közt némileg váratlanul vállalta az indulást egy új csapat: Mezei Katalin és Honti László évek óta remek egységet alkot a (bridzs)élet sok területén, míg Bódis Gyula ezúttal Nyárádi Ibolyával játszik, akinek lánya, Nyárádi Gabriella férjével, Dombi Gergellyel alkot majd az asztalnál is (remélhetőleg sikeres) párt, itt Gergő lesz a játszó kapitány.

Homonnay Géza Kerekes Tamással a szenior párosok között versenyzik természetesen magyar színekben. Végh Mariann pedig svájciként a nők között.

Reményeink ezúttal is a nyílt csapat felé fordulnak, ezért a legtöbbet róluk fogunk majd írni, de természetesen a másik két csapat szereplését is folyamatosan követjük, és ha lehetőség adódik, az ő szép megoldásaikról is hírt adunk. Ezúttal is ki leszünk téve a BBO közvetítések szeszélyének, már alig várjuk, hogy LoveBridge-re váltson az európai szövetség.

Az EBL-ben a verseny idején tisztújítás is lesz, mivel az eddigi elnök, a svéd Jan Kamras átnyergel, és a világszövetség elnöke lesz hamarosan, így innen lemond. Hogy ki lesz az EBL új elnöke? Még nem tudhatjuk biztosan, de reményeink szerint kitűnően fog tudni magyarul…

A sorsolás már elkészült, és egészen elképesztően erős a nagyválogatott első két napja, 6 forduló alatt a messze leggyengébb ellenfél az amúgy sosem lebecsülendő, sokszoros világbajnoki részvevő német csapat lesz. A meccsek sorrendje: Svájc, Franciaország, Hollandia (nem, ez nem a végső sorrend, bár akár lehetne is), majd Németország, Svédország és Anglia következik; ha ezen a két napon átlag fölött maradunk, már jól kezdtünk, onnan csak felfelé vezethet az út. (Gyors emlékeztető: Svájc és Hollandia vívta a világbajnoki döntőt, előbbi győzelmével, míg Anglia szintén a legjobb nyolc között volt, a franciák és az svédek pedig szintén számos éremmel rendelkeznek a közelmúlt világversenyeiről, melyek közt Európa-bajnoki és olimpiai arany is található).

Készüljünk fel, drukkoljunk, figyeljünk, és bízzunk benne, hogy minden csapatunk legjobb tudása szerint szerepel majd. Hajrá magyarok!

A napi beszámolókat a szokásos háromtagú csapat készíti, azaz Kelen Károly, Nagyiván Gábor, és e cikk szerzője.
 


További cikkek ebben a témában