Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly - 2022. június 22.

Hollandia a kontinens tetején – Eb 2022, 11. nap

Ilyet! Magyarország női válogatottja több mint 60 IMP-vel, azaz 20–0-ra megverte Angliát! Igaz, „csak” két világbajnok játszott – Nevena Senior és Anne Rosen –, ők Zalai Ági és Hegedüs Orsi ellen ültek asztalhoz. Lajos Hanka és Szűcs Villő a volt lengyel válogatott(!) Ewa Katerrel és a mindig is angol Ewa Wieczorekkel szálltak szembe. (Utóbbi jó ismerősük az ifjúsági Eb-kről és vébéről.) Vagyis nemcsak a futballisták, hanem nőink is megbosszulták a nyílt csapaton esett sérelmet! Aztán az utolsó meccsen a fölényes győztes lengyeleket is elkapták a mieink. Igaz, ebben csapatban csak világbajnoki bronzérmesek és Európa-bajnokok voltak, mint Danuta Kazmucha, Cathy és Sophia Baldysz. Jó kis csapatunk van, ha most nem sikerült is kijutni a vlágbajnokságra. (Részben mezcserés magyar-horvát lazulós búcsú gyanánt – Fotó: Magyar Ádám)

De haladjunk sorjában. A már majdnem kétmeccsnyi előnnyel vezető hollandok kedden elvesztették az utolsó két összecsapásukat – az előző 25 fordulóban összesen három vereséget szedtek össze –, és mert az egyiket Svájc ellen, magukra húzták az április vébédöntő másik résztvevőjét. A szerdai első meccsen nagy nehezen legyőzték Romániát, de Svájc nagyon megverte Olaszországot, így alig több mint 4 győzelmi pont előnnyel ültek le az utolsó fordulóban Olaszország ellen. Svájc ellenfele pedig Bulgária volt. A bolgárok nem voltak jó formában ezen az Eb-n, de most nem adták könnyen a bőrüket. Tizenhárom leosztás után még 17 IMP-vel vezettek, Svájc csak az utolsó partiban szerzett 11 IMP-vel fordította meg az eredményt, és győzött 11,2–8,8-ra. Az olaszok is 11 IMP-hez jutottak ebben a leosztásban, de ezzel is csak 1 IMP-re közelítették meg Hollandiát, amely 10,31–9,69-es győzelmével 3,25 győzelmi pontot megtartott előnyéből, és megnyerte az Európa-bajnokságot.

Izgalmas volt!

A női versenyt a mieinktől elszenvedett vereség ellenére biztosan nyerte Lengyelország, ahogy a szeniorok között is esélyeshez méltóan ért célba a lengyel válogatott. A vegyesek között Franciaország lett a bajnok. Második lett Románia csapata, amelynek Bálint Mihaela a kapitánya.

A magyaroknak szerdán már nem volt esélyük a továbbjutásra, de a nők két nagyszerű győzelme bearanyozta az Európa-bajnokság utolsó napját. Szerintem nagyon jól összeállt ez a női csapat. Öten játszottak, tehát a Lajos Hanka–Szűcs Villő párosnak pihenés nélkül végig kellett játszani a nagy versenyt. Ez talán sok volt nekik egy kicsit. Így sem okoztak csalódást, de ezúttal a Hegedüs Orsolya–Tichy Eszter–Zalai Ágnes hármas nekem meggyőzőbbnek tűnt (a páros Butler-értékelését még nem tötötték fel a verseny honlapjára).

„Éppen ötven százalékon végeztünk, sikerült néhány erős csapatot megvernünk – mondta a Bridzséletnek Hegedüs Orsolya. – Szerintem szép reményeink vannak a jövőre nézve. Sajnos Fischer Brigittának nem volt elég szabadsága, hogy a vébé után most is csatlakozhasson hozzánk. Megéreztük a hiányát, de az elért 50 százalékos teljesítménnyel nem lehetünk elégedtelenek.”

A nyílt csapat is ötösben játszott. Ez a Bermuda-kupán jól működött, de ezúttal halványabb játékot produkáltak a mieink. Kicsivel átlag fölött végeztek, az utolsó partin múlt, hogy éppen megelőztek bennünket olyan nagy csapatok, mint Franciaország és Svédország. Meglepetésre viszont a Bermuda-kupára jutott Belgium és Írország, Litvánia pedig csak minimális különbséggel maradt le a továbbjutásról. (Belgium szereplése feltűnően jó volt az egész Eb-n, női csapatot nem indított, de a nyíltban és a vegyesben nyolcadikként, a szeniorok között hatodikként kijutott a vébére!)

„Rendkívüli balszerencsénk volt a szlemekkel – mondta Winkler Gábor. – És hát nagyon más, ha alulról kell fölkapaszkodni, mintha tartani kell a jó helyezést, ami sikerült a világbajnokságon. Amikor úgy nézett ki, hogy elindulunk fölfelé, mindig beleszaladtunk egy pofonba. Ezúttal ennyire tellett.”

Vegyes csapatunknak nem sikerült jól a verseny. Angliának sem: a négy verseny egyikében sem végzett a vb-t érő első nyolcban.

Szerdai magyar eredmények

Nyílt

Magyarország (Szabó–Winkler, Hegedűs–Szegedi)–Dánia 16,42–3,58 (45–17 IMP)

Magyarország (Szabó–Winkler, Hegedűs–Szegedi)–Izland 8,24–11,76 (43–49 IMP)

Nők

Magyarország (Hegedüs–Zalai, Lajos–Szűcs)–Anglia 20–0 (81–17 IMP)

Magyarország (Hegedüs–Tichy, Lajos–Szűcs)–Lengyelország 13,04–6,96 (49–38 IMP)

Vegyes

Magyarország (Mezei–Honti, Nyárádi G.–Dombi)–Izrael 8,8–11,2 (52–56 IMP)

Magyarország–Törökország (Nyárádi I.–Bódis, Mezei –Honti) 13,04–6,96 (28–17 IMP)

Magyarország (Mezei–Honti, Nyárádi I.–Bódis)–Lettország 0,66–19,34 (12–64 IMP)

A nyílt verseny végeredménye

1. Hollandia 410,90
2. Svájc 407,65
3. Olaszország 371,80
4. Norvégia 356,34
5. Lengyelország 352,59
6. Írország 343,45
7. Izrael 331,38
8. Belgium 328,25
9. Litvánia 326,95
10. Portugália 317,97
11. Dánia 317,62
12. Anglia 305,02
13. Észtország 302,36
14. Svédország 294,19
15. Franciaország 293,03
16. Magyarország (Dumbovich Miklós, Hegedűs Gál, Szabó Csaba, Szegedi Balázs, Winkler Gábor) 292,38
A további sorrend: 17. Bulgária, 18. Görögország, 19. Wales, 20. Románia, 21. Csehország, 22. Horvátország, 23. Szerbia, 24. Spanyolország, 25. Izland, 26. Lettország, 27. Törökország, 28. Skócia, 29. San Marino

A női verseny végeredménye

1. Lengyelország 273,01
2. Svédország 262,20
3. Izrael 241,79
4. Németország 235,83
5. Franciaország 230,87
6. Dánia 224,41
7.Törökország 213,60
8. Norvégia 205,83
9. Írország 204,82
10. Észtország 200,15
11. Magyarország (Hegedüs Orsolya, Lajos Hanka, Szűcs Villő, Tichy Eszter, Zalai Ágnes) 190,02
12. Anglia 179,84
13. Hollandia 161,99
14. Olaszország 161,48
15. Portugália 160,68
16. Izland 148,23
17. Svájc 123,75
18. Spanyolország 121,69
19. San Marino a 14. forduló után betegségre hivatkozva feladta a további küzdelmet.

A vegyes csapatverseny (22 ország) élcsoportja

1. Franciaország 276,35
2. Románia 266,30
3. Olaszország 261,38
4. Dánia 249,80
5. Németország 243,40
6. Lengyelország 238,58
7. Izrael 237,69
8. Belgium 236,95

21. Magyarország (Bódis Gyula, Dombi Gergely, Honti László, Mezei Katalin, Nyárádi Gabriella, Nyárádi Ibolya) 160,05

A szenior verseny (20 ország) élcsoportja

1. Lengyelország 267,15
2. Dánia 247,32
3. Svédország 237,93
4. Olaszország 233,32
5. Izrael 233,10
6. Belgium 219,75
7. Norvégia 212,63
8. Hollandia 210,30

Nekem nagyon furcsa volt, ami az első forduló meccsein előfordult. De a tárgyalás előtt jöjjön a bevezetés. Kérem a kedves olvasót vegyen komolyan, és jó megfontoltan válaszoljon az alábbi két kérdésre.

Mit licitáljon Észak?

Mi legyen Dél licitje?

Sokaknak tűnhet badarságnak a probléma, ők mindkét lappal elindulnának 1 kőrrel. Mások – például én magam – az első kézzel passzolnának, de a másodikkal 1 kőrrel vetnék be magukat a küzdelembe. Meglepő, ha azt mondom, az első esetben nagyon is jó eredményt hozott az 1 kőr indulás, a másodikban viszont a passz lett volna a megfelelő licit?!

Lássuk az elsőt, amúgy is régi mániám, hogy az ambiciózus kezdőknek minél előbb meg kell tanítani: a bridzsben vannak olyan lapok, amikor nem kell pontokat, pláne elosztási pontokat számolni. A licitben kiderül a teljes elosztás, a kérdések vagy kulcslicitek során a figurákat is meg lehet tudni, és akkor előre kiszámítható, mi fog történni a lejátszásban.

A Svájc elleni meccsen ezen az egy partin írtak sokat az olaszok: Versace 2 treffje mesterséges gémforsz volt, és a relésorozat végén pontosan ismerte Duboin elosztását. Megtudta azt is, hogy nála van az adu ász-király és a káró király. Fejben le tudta játszani a partit, és kiszámolta a tizenhárom ütést: egy pikk, hat adu, három káró, egy treff és két pikk lopás az asztalon.

A svájci lengyelek így licitáltak a másik teremben:

A Jacoby 2 szan gémforsz legalább négyes támogatással, a 3 treff gyenge lap, a 3 káró kérdez, a 3 kőr hatos szín rövidség nélkül, a 3 pikk és 4 káró kulcslicit, a 4 szan az adufigurák után érdeklődik… Klukowski is sokat tudott, de azt nem, hogy hármas pikkje van-e a partnernek. Mert ha dubló, akkor csak tizenkettőig tud elszámolni.

A nyílt mezőny harminc asztalánál öten mondtak nagyszlemet, tízen pedig csak gémig jutottak. A nők 16 asztalon játszották a partit: 7-et senki nem mondott, öten 6 kőrig, tízen 4 kőrig licitáltak, a portugál páros 4 pikket játszott, nyilván egyikük lepasszolta az ászkérdést vagy a kulcslicitet…

A mieink a következőképpen licitáltak:

Úgy látszik, ma ez a tíz pont már sztenderd indulóerő. Az 1 kőr után Lajos Hanka is Jacoby 2 szannal kezdte a kérdezősködést, mire megkapta a gyenge 3 treffet. A 3 pikk pontosan szingli pikket jelzett, a 4 káró kulcslicit volt. Dél 4 pikkel ászt kérdezett – megtudta, hogy Északnál van az adu ász-király. Nem tudhatta, hogy a káró kulcslicit szinglit vagy királyt takar-e, és azt sem, ötös- vagy hatos-e Észak kőrje. A 6 kőr így is hozott 11 IMP-t, mert az angol világbajnokok csak gémet játszottak.

A másik 1 kőr indulás nem mindenkinek hozott szerencsét

A nyílt csapatunk meccsén mindkét asztalon így ment a licit. Nyugat szingli treffjével kezd, a partner üt a királlyal, lehúzza az ászt, aztán a treff bubit hívja, Lavinthal-jelzéssel mutatván, hogy pikk figurája van. Nyugat lop, lejátssza a pikk ászt és a pikk dámát. A harmadik pikket Kelet üti a királlyal, és újabb treff lopás következik. Nyugat kiszáll káróval, és még két adut visz el: három bukás, 800 pont Kelet–Nyugatnak.

Ilyen ellenjáték csak a mesében létezik… Amikor a második treff figurát Kelet lehúzta, Nyugatnak dobnia kell. Ha tudná, hogy a partnernél van a pikk király, nyilván kárótól válna meg, de olyan jólesik most pikket dobni… A mi meccsünkön kihúzták az 500-at.

Mindamellett Hollandiában, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban élnek mesebeli lények, akik fölírták a 800-at! Öt asztalnál viszont csak egyet bukott az 1 kőr, San Marino és Izland Földön (rosszul) járó lakói pedig bele is tömték a felvételt.

A nőknél senki sem írt 800-at, két helyen csak 200-as bukás volt, két asztalon meg teljesített a felvevő. Az egyikük Lajos Hanka volt!

Érdekes, hogy nem mindegyik női játékos nyitott kontrával. Hegedüs Orsolya például 2 kárót licitált. Zalai Ági előbb 2 kőr felüllicitet adott, majd a 3 treffre 3 szant mondott, és hazavitte a kilenc ütést. +160+400=560, 11 IMP Magyarországnak.

A forduló utolsó játszmája is látványos volt:

Zalai – a fentiek fényében bátor? – 1 kőr indulása után Nevena Senior 2 káróval szólt közbe. Hegedüsnek csak 7 figurapontja volt, de az Európa-bajnokság versenylázában ezt bőven elégnek tartotta ahhoz, hogy Splinter 4 kárót mondjon. (Kőr találkozást mutatva, nemcsak gémig kényszerítette a vonalat, de közben rövid káróját is jelezte, ami azt jelenti: „Partner, ha jól jön neked az elosztásom, többre is készek lehetünk!”) Zalai leállt 4 kőrben, de Észak nem hagyta magát, és 5 kárója jó mentés volt. (Piotr Gawrys még 6-ot is mondott, és 8 IMP-t szerzett vele.)

Hegedüs azonban ragaszkodott az álláspontjához, nem kontrázott, hanem forszos passzt (biztos forszos a helyzet? – a szerk.) licitált! (Abban a helyzetben, amikor biztosan nem játszhat az ellenfél kontra nélkül, a kontra az eddigiekhez képest gyenge lapot, a passz jó lapot, az adu bemondása – tehát most az 5 kőr – nagyon jó lapot ígér.) Zalai Ági vette a lapot, 5 kőrt mondott.

Most már csak meg kellett csinálni. Ha Észak kőr ász, kőr király, kőrrel támadott volna, megakadályozta volna az egyik káró lopást, és a felvétel bukik. De nem vette eléggé komolyan Kelet licitjét – a forszos passz általában az ellenfél színének biztos fogását jelzi, azaz itt valószínűleg siként –, és megpróbált lehúzni egy nagy kárót. Aki ránéz a lapokra – vagy kattintgat a Next-gombbal –, látja, hogy a felvevőnek most már tíz ütése van. Ellopta a kárót, kézbe ment a treff ásszal, ellopta a második kárót, és adut hívott. Észak ütött, és belehívott a pikkbe. Ezzel elfogta partnere bubiját, és a Nyugat számolhatott négy pikk, három adu és két treff ütéssel meg a két lopással, az összesen tizenegy.

A BBO-n meg lehetett figyelni, hogy az ellenjátékosokon nem segít az sem, ha Észak a kőr ütése után adukat hív vagy még egy menet kőrt, majd kárót.

Duboin tehát lehúzta a másik adu figurát, aztán a káró bubival jött. A Svájcot képviselő holland, Sjoert Brink az asztalról treffet dobott, lopott a kézben, elvette a hiányzó adut, lehúzta a treff királyt, majd utolsó kőrjét hívta. Az asztalon nem maradt treff, csak a negyedik pikk ász-dáma. Versace viszont csak három pikket tarthatott, különben szégyenszemre a treff négyes ütőlappá válik. Még volt halvány esély arra, hogy partnerénél van a pikk király, és akkor mégis elbukik a felvétel...

A lengyelek ellen Hegedüs Orsolya rögtön az első játszmában beizzította a levegőt.

Ilyen egyszerű a bridzs: Kelet közbeszólt nyolcpontos lapjával, és az Európa-bajnokok nem a terített 3 szant játszották, mint Lajos Hankáék a másik teremben, hanem 4 kőrt, ami elbukott a pikk kezdésen. Pikk a dámához, ász, lopás, káró ász.

Itt van egy parti, ami minden szempontból érdekes.

A rámában azt lehetett látni, hogy Anglia ellen az izraeli Kelet–Nyugat az 5–0 aduelosztás ellenére teljesíti a 6 pikket. Tessék végigkattintgatni a Nexttel, hogyan fogta el a felvevő egy kivételével az összes adut, közben meg egy treffet is lopott a kezében. Ezt hiába lopták felül, több ütés nem járt az ellenfeleknek.

Ellenünk a lengyelek bemondták a 6 pikket. Lajos Hanka azonban nem treffel kezdett, hanem káróval. A felvevő ezt megütötte, és még teljesíthetne, de ahhoz most vagy azután, hogy lejátszotta a pikk ászt, el kellene tennie az útból a treff ászt. Ha előbb hívja meg a második adut, hogy a nyolcassal impasszoljon, akkor treff ásszal kell asztalra mennie, az újabb impassz után az utolsó adujával lopja a treffet, de Dél felüllopja, és kárót hív: Nyugat már nem tud kiaduzni, mielőtt magas káróit lejátszaná. Már az egy bukáshoz is ügyesnek kell lennie.

Hegedüs Orsolyáék 3 szant játszottak 11 ütéssel, ez 12 IMP-t hozott nekünk.

Nem jártunk ilyen jól a nyílt meccsen. Szabó–Winkler az egyike volt annak a hat párosnak, amelyik 6 kárót játszott, és egyedül mi buktuk el. Észak megkontrázta a felvételt, ezzel különleges kezdést kért. Partnere kitalálta, hogy pikkel kell indulni, és a lopás után már nem volt mit tenni. Talán a figyelmeztető kontra után ki lehetett volna menni 6 szanba (a 6 pikk nem jött szóba, mert Dél a licitben közölte, hogy hosszú majorjai vannak).

A nyílt meccsen Hegedüs Gál játszotta ezt a 6 pikket:

A kőr kezdést megütötte az ásszal, öt adut hívott, amire Kelet eldobta összes kőrjét, a treff király, treff ász, treff lopás után a kőr királlyal Nyugat kapta meg az ütést, és hátulról el kellett hívnia a káró dáma mellől az asztal villájába.

Jöjjön az egész bajnokság legeslegutolsó leosztása. Stílszerűen egy szlemparti.

A nyílt mezőnyben 17–13, a nőiben 9–7 arányban mondtak gémet–szlemet a párok. A 6 kőr teljesítéséhez 2–2 adu elosztás kell, de nem volt az.

A magyar–lengyel női meccsen mindkét pár szlemet bukott. A nyílt Eb Magyarország–Izland meccsén a mieink bemondták a 6-ot, az ellenfél nem. Ezen 11 IMP ment el. Ha az aduk szépen viselkedtek volna, két hellyel előrébb végzünk, és megelőzzük a franciákat meg a svédeket.

Svájc 11 IMP-t szerzett a bolgárok ellen, és ezzel megfordította a meccset, a hollandok 11-et vesztettek Olaszország ellen, de megmaradt 1 IMP az előnyükből, nem ez döntötte el a bajnoki cím sorsát.

Gulyás Dániel, Nagyiván Gábor riportertársaim és Kovács Gergely szerkesztő nevében is megköszönöm a figyelmet. Nagyszerű verseny volt!


További cikkek ebben a témában