Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Darvas Róbert - 2021. július 20.

A kártyák mesélnek: Bridzs és csörgősipka – A Pikk Bubi aforizmái

Nizzában kedvező információt szereztem magamról, azt, hogy jobban játszom a bridzset, mint a chemint. Sajnos ez az információ elég drága volt, úgyhogy a karneválra már cseppet sem jutott farsangi hangulatom. Amint az utcán ballagtam, bizony nem nagyon vidámított föl a jelmezek tarkasága és az emberek pajkos, közvetlen tolakodása.

Amikor egy csörgősipkás Harlekin hirtelen karon ragadott, első érzésem a bosszúság volt.
– Ne mérgelődj, Mesterem, nevess, mulass! – kiáltotta vidáman a tolakodó jelmezes. – Sebaj, majd én felvidítlak, ez a hivatásom, az udvari bolond vagyok, a Pikk Bubi… Úgy nézel rám, mintha bennhagytalak volna az ellenfél színének felüllicitjében.
– Örülök, hogy ismerős arcot látok és még jobban ennek a hasonlatodnak, mely a rokon szellemet árulja el.
– Igazad van, már én is hozzászoktam ahhoz, hogy a világ dolgait a bridzsezők sajátos perspektívája szerint lássam és fogalmazzam meg. A bridzsezők ugyanis az élet általános fogalmait átértékelik szenvedélyük nevezőjére. Íme néhány példa, hogyan látja a bridzsező:

Természet. Gyámoltalan sztaffázs a bridzsjátékhoz
Nap. Mesterséges világítás, a villanyfényt nem pótolja, túlságosan kemény árnyékot vet és az északon ülő játékost vakítja
Beszéd. A licitálás eszköze, újabban jelzőberendezések által megpróbálják kiküszöbölni
Kéz. Az asztallal szemben lévő 13 kártya, gyakran a beszéd eszközéül is szolgál
Láb. Az asztal körüli helyváltoztatásnál használt, túlméretezett kinövés a bridzsező altestén
Partner. Közös érdekért harcoló ellenség
Konvenció. A bridzsezők közt előre megbeszélt félreértés
Impassz. Módszer a látóképesség vizsgálatára
Szerelem. A bridzsmatador viszonya önmagához
Boldogtalanság. A csapatbajnokság megnyerése: három ember bajnok lett jó játékom révén
Munka. Sajnálatos mellékfoglalkozás, mely több bridzsezőt elvon a játéktól
Pénz. Ritka dísztárgy, anyaga réz vagy nikkel, állítólag bridzsen nyerhető
Kártyajárás. Az a tényező, melynek következtében a bridzsezők közötti függő elszámolás összegszerűsége változik
Pech. Jó lapjárás kis alapon
Kibic. Északnyugat, délkelet, északkelet és délnyugat világtájakon található élősdi, gyufát hord magánál, de cigarettát nem

És az én egyéni véleményem szerint maga a bridzs alkalom arra, hogy valakiből bolondot csináljanak. Engem mint hivatásos bolondot csak ebből a szempontból érdekel az egész és eszerint bridzsnek nevezem pl. az alábbi játszmát:

Nyugat kis kőrrel indított, Kelet dámáját Dél a királlyal ütötte.

Két színre lehet építeni a játszmát, káróra vagy pikkre. A káró szín reálisabb bázisnak látszik, hiszen csak egy figura hiányzik, a király. Felvevő tehát a káró impasszra határozta el magát. Kis pikket hívott kézből és ütötte Észak ászával, amibe Kelettől a király „esett”. Nyugat megcsóválta fejét és korholta Keletet: „Kedves partner, miért nem tartja jobban magához a lapokat?”

Kelet „áldozatának” értelme az, hogy a licit és az asztal szerint kinyomozta a felvevő játéktervét. Nála lévén a káró király, azt is látta, hogy a terv jó, a káró impassz sikerülni fog. A pikk király dobással rábeszélte a felvevőt, hogy változtassa meg tervét, építsen a pikk színre.

A felvevő hitt a pikk király esésének, kézbe ment a treff ásszal, lehívta a treff királyt is, majd a pikk kilencest játszotta ki és impasszolt… Mintha hideg vízzel öntötték volna nyakon, amikor Kelet ütött velem, a pikk bubival és kőr hívásával kétszer buktatta a felvevőt.

Hahaha… Látja kolléga úr? Keletnek ebben a játszmában ötlete volt. Ilyen ötletek teszik mulatságossá, bolondossá a bridzsjátékot. De éppen ezek a tréfák csak tehetséges embernek jutnak eszébe. Higgye el nekem, a bridzset megtanulni nem lehet, arra születni kell… De nem érdemes.

 


További cikkek ebben a témában