Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. október 19.

Új év, új remények – csb 2022 I/A 6. forduló

A hatodik fordulót játszottuk le kedden a legmagasabb osztályban. Ezúttal végre megint teljes volt a forduló, azaz mind a hat meccsre sor került, sőt, egy halasztott mérkőzést is lejátszottak, ahol a Visoft legyőzte a Lowelt.

Utóbbinak kezd egyre reménytelenebbnek látszani a helyzete, ezúttal a Galim ellen gyűjtöttek fél VP-t. Úgy tűnt, hogy a GAMAX is közel maximumot szerezhet, mivel félidőben 40–1-re(!) vezetett a Budaörs 17 ellen, azonban a második félidőben megemberelték magukat Kuttnerék, és csak újabb 3 ponttal nőtt a különbség, azonban így is 16,68-at szerzett a fő bajnokesélyes. Az Interface–FÉSZEK is izgalmasan alakult, végül 14-gyel nyertek a vendégek, és tartják jó átlagukat.

A Szigethy visszavágott a Visoftnak a kupadöntőn elszenvedett vereségért, igaz, az 1 pontos különbség nem veretes, jobban örültek volna neki két hete, de a skalp így is jól mutat, ha így folytatják, talán megkapaszkodhatnak az első osztályban.

A P-T nem hasít olyan szépen, mint tavaly, így nem ők voltak a dobogóra hajtó újonc Angels elleni rangadó esélyesei, azonban végül közel 30 ponttal győztek – igaz, a lassú játékot figyelő LoveBridge miatt (az utolsó partira nem jutott idő) jelentős levonást kaptak, így kicsit kisebb lett a különbség.

Csapatunk, a TMX félidei 40 pontos előnyét szinte mind eladta a második játékrészben, egy sikeres szlemlicit az utolsó partiban hozta meg végül a két számjegyű, 14 pontos győzelmet a talán kiesésinek is mondható rangadón (átlag alapján a TMX nyolcadik, míg az MTK-Dienes 11. jelenleg).

Mivel még mindig 5 halasztott meccs eredménye hiányzik, csak az átlagokat tekintve a dobogón ez a helyzet: vezet magasan a GAMAX, második az Angels, harmadik pedig már a szezont lassan kezdő, de két nagyot nyerő Galim. Átlag felett van még 4 csapat, így egyelőre a legjobb hatba jutásra több jelentkező is van.

Mindjárt az eső partiban nehéz döntéseket kellett hozzon Észak, illetve Kelet.

A mi asztalunknál így ment a licit, azt hiszem, végül mindenki jól döntött. A 4 pikk ugyan aduindulásra bukik, de ezt senki sem találta meg – igaz, volt, aki más indulásra sem teljesített. A legjobban a Szigethy csapat járt.

Kis segítséggel meglett az 5 pikk kontra, míg a túloldalt ugyanez a felvétel kettőt bukott, 14 fontos pontot szerzett a friss kupaezüstös csapat.

Meglepő módon csak három csapat mondta be ezt a terített nagyszlemet.

A Visoft, a FÉSZEK és az Angels licitálta be a 7 kőrt, általában kicsit gamblingezve, azaz nem voltak biztosak benne, hogy a partnernél van-e az adu ász. A legtöbb Dél megörült nagy fitjének és külső sikénjének, és olyan magasra ment, hogy Északnak már nem volt lehetősége kideríteni, melyik ásza is van a partnernek (ha kontrollválaszt játszottak, de a Kokish-relé miatt is később derült ki a kőr szín után).

Eléggé macerás, ha a magas válasz miatt Észak csak a 3-as magasságon tudja kőrjét bemondani, Dél ugyanis nem tud erős emelést adni. Többen 5 pikkel próbálták a siként bemutatni, ez azonban gondot okozott.

Bár kétségtelenül nehéz helyzet, a javaslatom a következő: a válaszoló ugrásai ilyen helyzetben sikénes splintert és négyes adutámogatást jelentsenek, hiszen a kontrollokról már minden kiderült, akkor lehet értelme gém fölé menni, ha még nem bemutatott elsőmenet fogásunk van. Erre már a partnernek lehetősége van megtudakolni az adu ászt (5 szan), és meg is vagyunk.

Nehéz feladat elé állítottuk Zöld Ferencet.

A gyenge szan miatt Nyugatként ő lett felvevő a 4 pikkben, és a legnehezebb ellenjátékot kapta: két menet treff, majd a káró bubi. Ezzel elvágtuk minor ütéseitől, kivéve, ha nem aduzik ki egészen – de ekkor Dél lophatja a harmadik menet treffet. Normálisan játszott, szöktetni próbálta a kőr királyt, majd impasszt adott a bubi ellen, egy bukás. Akik Kelet kezéből játszották ezt a felvételt, kicsit könnyebb dolguk volt: a treff indulás után Észak kőrre váltott, és Dél nem látta a szín helyzetét, így visszahívhatta a bubit, megoldva minden problémát.

A Budaörs 17–GAMAX meccsen másként volt izgalmas ez a parti.

Kuttner György a klasszikus megoldást alkalmazta, miután a kedvező káró indulás után nem kellett két treffet kiadnia: a kőr ász kiadása után lehívta a dámát, azzal a tervvel, hogy (amennyiben szükséges) le tudja lopni a negyedik kőrt a rövid aduból. Miután esett a bubi, lehetett is teríteni.

Dumbovichnak treffel jöttek, így nehezebbnek tűnt a parti, azonban a treff nyolcas segített: treff, kőr, treff volt az ellenjáték, és most már Észak hiába hívna kőrt, vagy treffet akár (ahogy az asztalnál történt), mert a két magas minorra eldobható a két rossz kőr. Persze ha Kovács Gergely meghívja a végén a kárót, Miklós is könnyen bukhatott volna.

Jövő héten már a hetedik forduló következik, ami az alacsonyabb osztályokban az alapszakasz végét jelenti, nálunk viszont csak „egy újabb nap az irodában”. Reméljük, hogy fogynak majd az elmaradt meccsek is, hogy körvonalazódhasson, ki merre is végezhet a bajnokság végén.