Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. április 6.

Talpon maradni – Magyar Kupa 2022, 5. játékhét

Folytatódott a KO a Magyar Kupában és a Pikk Kupában is, bár nem minden meccset fejeztek be, illetve van, amit még el sem kezdtek – hiszen a válogatott gerincét adó GAMAX a világbajnokságon vitézkedett szerdáig, az USA 1 elleni negyeddöntőben, mindannyiunk hatalmas örömére, így természetesen halaszthatott.

Magyar Kupa
Mivel a Budaörs 17–Galim meccs csak most kezdődött el (a múlt héten VB+betegség miatt a budaörsiek nem tudtak kiállni), itt csak félidei eredmény van, hétfőn pótolnak a felek, a vidékiek vezetnek ellentétes félidők után 58–49-re.

A befejezett meccsek közül egyértelműen a már korábban megénekelt Visoft–P-T meccs volt a rangadó, ahol 3 játékrész után nem dőlt el semmi, mivel a Visoft előnye mindössze 10 pont volt, azonban az utolsó 16-ban Szilágyiék remekeltek, és 55–17-et produkáltak, tehát végül 48 ponttal nyertek és ők jutottak tovább (2 pont levonás után): 132–86.

Szilágyi Lászlótól kaptuk ezt a gyöngyszemet.

A Timbuktu konvenció szépségei nagyot ütöttek, magasan és fit nélkül, lap nélkül is kell néha játszani, kontrával – ezúttal a veszteségminimalizálás volt a cél, ez sikerült is, hiszen a négy bukásért kapott –800 csak 5 pontba került a túloldali bell gémmel szemben. „Micsoda villák!” (Szilágyi).

Az Interface nagy előnyét sikerrel váltotta győzelemre, 87 pontos fórja végül 116-ra hízott, magabiztosan jutottak tovább a Lapszámosok ellen: 186–70.

Az ELTE–SZTAKI csata végül kiütést hozott, már 100 fölött is járt a különbség, az utolsó etapot 20-szal nyerték meg Molnár Lászlóék, így legalább belül maradtak a három számjegyen: 205–116.

A Cyan végül nem tudta folytatni remeklését a Szigethy ellen, a harmadik negyedben 45–1-re nyert a friss első osztályú csapat, a vége már formalitás volt, 155–111-gyel zártak.

A Kakukknak 39 pontot kellett volna lefaragnia az Ecosoft ellen, és bár jól küzdöttek a fiatalok, csak 18 pontot tudtak visszahozni, így végül az I/B-be idén visszacsúszó csapat jutott tovább.

A női válogatott hazatérése után megkezdték a Pikk Dáma–Lowel rangadót is, itt a hölgyek remekeltek, és 32 parti után 83–38-ra vezetnek, folytatás hamarosan.

Pikk Kupa
A Pikk Kupában is folytatódott a játék, érdekes dolog történt a főágon: az U26 Open–Lego meccs döntetlennel zárult. Ez a legújabb szabályok szerint nem hosszabbítást jelent, hanem az alacsonyabban rangsorolt csapat jut tovább, így a fiatalok jutottak a 4 közé. A Lackout–RR meccsen kis híján egy (feltehetően telefonhasználatért kapott) 2 pontos büntetés döntötte el a továbbjutást, végül 3 ponttal győzött a Lackout. Négy közé jutott a Grand Slam és a Durostone is.

Az alsó ágon továbbjutott az Artemix, a Tatabánya, a TMX és a No Trump.

Egy szép duplagém innen.

Igazából itt látható a par score, azaz hogy mi az a legjobb/optimális eredmény, amit ki lehet hozni a partiból. A 4 kőr és a 4 pikk egyaránt teljesül (2 meccsen is 15 pontot lehetett keresni, ha mindkét asztalnál ugyanaz a csapat csinált gémet), tehát a 4 pikkre jó 5 kőrt mondani, ahogy tette ezt Kemény György, 9 pontot keresve csapatunknak (a 4 pikk teljesülése miatt).

Káró Kupa
A Káró kupában ugyan lejátszották az elmaradt mérkőzést, de ezúttal is halasztott valaki, így a tabella továbbra sem teljes. Vezet a Mákosnudli, az Ernyő Alatt és a Fazekas Gimi előtt.

Egy tanulságos szlemparti: nem mindegy, melyik színünket játsszuk! Van egy 4–4-es, meg egy 6–2-es, akkor (azt mondják) ebben a magasságban jobb a 4–4-es színt játszani. De ha van még tartalék, akkor a tömörebbet. Ezúttal látszólag a 6 kőr és a 6 pikk azonos esélyű, azonban ha rossz a kőr, mint most, akkor kiállhat két ütés, míg a 6 pikk gondtalan, 12 fejütés. Három pár 6 pikket, négy pedig 6 kőrt vállalt, ezért a parti sok meccsen nagy pontforgalmat hozott.

Folytatás jövő héten az elődöntőkkel a Magyar Kupa budapesti ágán, míg a többi kupákban is közeleg a végkifejlet.

Innen is gratulálunk a magyar válogatottnak, akik elképesztő eredményt értek el a világbajnoki negyeddöntővel, szép volt!