Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel - 2023. január 25.

Pontvadászidény – MP bajnokság, 7. forduló

A hetedik, tehát utolsó előtti fordulóval folytatódott a párosbajnokság. Az első osztály eheti győztese Molnár László és Kaderják Levente voltak, 59 százalékot értek el, ezzel pedig feljöttek a 10. helyre. Folytatódott a javuló tendencia Szilágyiéknál: visszatért Talyigás Péter, és újabb erős, 58 százalékos fordulójuk megint a második legjobb volt, és már 12.-ek. Az élen állók közül Bódis–Honti és Honyek–Vikor szerzett még sok pontot, ezzel ők a 4-5. helyen állnak. A dobogón továbbra is a GAMAX párjai dominálnak, Winkler–Dumbovich vezet Homonnay–Lakatos előtt, míg a címvédő, galimos Szalka–Czímer tartja harmadik helyét.

A kiesési zónában három pár kezd leszakadni, mivel 46 százalékon vagy az alatt állnak, de a másik három helyre még több „jelentkező” is van, ebből a szempontból is izgalmas lesz a jövő heti utolsó játéknap.

A harmadik cserében (micsoda ritkaság!) dupla nagyszlem volt, igaz, nem egy partiban. Az elsőben az egyik, a másodikban a másik vonalon lehetett 13 ütést vállalni, nem volt feltétlenül terített, de mindkettő benne volt.

Szűcs Villő licitált talán a legerőszakosabban, amikor Kelet lapjával 5 káróval indult, amire (nem meglepő módon) Lajos Hanka nagyszlemet jelentett, megszerezve a pontok javát.

Ugyanígy licitált Argay Gyula is, miután partnere, Hegedüs Orsolya szintén az 5 káró indulást választotta. Szabó–Tubak a lassú megközelítéssel érte el a legjobb felvételt.

Magyar Ádám–Hoffmann Tamás még optimistább volt.

A 7 szanhoz picit több kell, mint a 7 káróhoz, de nem reménytelen felvétel. Vagy a kőrnek kell húznia (legalább esnie a bubinak), vagy a pikk impassznak ülnie, ez talán elfogadható, így övék lett a topszkór.

Érdekesség, hogy több Kelet is 3 káróval indult, ez talán erős alullicit mans-bellben, hiába a második hely, mivel a 7–4 minor nem lesz jó ellenjátékban, ha az ellenfélnél vannak a majorok, viszont a játékereje nagyon nagy ennek a kártyának.

A párpartiban is lehetett 7 szant mondani, három pár tette meg, Welker Jácinték így licitáltak ellenünk.

Miután Topolyi Magdi elfogadta a treff szleminvitet, a szemben tudott legalább hatos treffel már úgy érezte, ígérheti az AKx támogatással az adu dámát is – ez pedig elég volt Jácintnak. A treff figurák estek, így ők szerezték meg az osztott topszkórt.

A többség fegyelmezetten 6 szant mondott, aki csak 6 treffig jutott, pórul járt.

Fischer Brigitta (nem véletlenül világbajnok!) szépen kezelte az adut ebben a 4 kőrben.

Az erőteljes licitálás miatt sejtette, hogy nem lesz 3–2 a kőr, így impasszolta az adu bubit, és 11 ütést szerzett.

Hasonlóan játszott Homonnay Géza is, pedig nála kevesebbet licitált az ellenfél, aki sportszerűen maga jelentette a szép felvevőjátékot.

Hasonlóan játszott Szalka Tamás is, aki szintén az ászválasz-hívásirányító kontra után érezte úgy, jobb lesz a rossz aduelosztás ellen dolgozni.

Volt, aki az 5 kőrt, volt, aki 4-et bukta el, és persze páran (hiába) próbálkoztak szlemmel. A többség 420-at írt, a 450 igen jó írásnak bizonyult.

Alacsonyabb felvételekben is lehetnek persze izgalmak, velem már rég fordult elő például, hogy két kontrázott töredékben is +1100-at írjak.

Érdekes beszorításféle áldozata lehetett Észak ebben a partiban.

Bár nem indultak pikkel, mégis jókat hívogatott az ellenfél, és úgy tűnhetett, akár hét ütésen tartható a felvevő, de az ötödik ütésben történt valami.

Ha Észak megtartja négy kőrjét a harmadik káró hívásba, látszólag a treff dobás problémamentes. Pikk, üt a tízes, hívjuk a királyt (a felvevőnek ütnie kell, különben lehívható a treff király), és jön a káró bubi… Nyilván megint nem lehet kőrt vagy treffet dobni, ha viszont megválunk az utolsó pikktől, magasítható a treff, mert nem maradt a lehívható pikkből.

Aktuálisan Észak kőrt dobott, így hamar véget ért a parti, a –120 pedig így is átlag feletti írásnak bizonyult.

Nálunk például Marjai Péter érdekes ellenjátéka biztosította, hogy ne tudjunk nyolcnál többet vinni.

A káró kilences kihagyása után normálisnak tűnt a második menetben kicsit tenni – vagy dubló a káró ász hátul, esetleg 3–3, nagy baj nem lehet… Kivéve, ha Péter ilyen szép felszerelésből hagyta ki az első menetet! (G. D.)

I/B
A 7. fordulót a napot végig vezető Hámori Zsuzsa–Jakus László pár nyerte imponáló 63 százalékkal, és ezzel a két nappal ezelőtti középmezőnyös helyezésükről a dobogóra kerültek. Kemény–Trenka és a biztos második Marjai–Vági párok mögött továbbra is elég sűrű a mezőny, és akár az is megeshet, hogy 52 százalék alatti eredménnyel is fel lehet majd jutni.

A 7. parti szokatlanul sokféle eredményt hozott.

Azt hiszem, a Dienes–Ráduly páros licitálta a legkorrektebben (bár nem derült ki a hosszú káró – a szerk.), Csaba feltételes ászt kérdezett treff adu mellett a 4 treffel, amire Dömösnek nem tetszett a treffszlem, de bevallotta két ászát. Keletet nem lehetett lebeszélni a nagyszlemről – ha kőrben nem, a magasodó káróban bizonyára meg lehet szerezni a hiányzó ütést. Nagyszlemet nem jó bukni, most 25 százalékot ért.

A 6 szanok sorsa az induláson múlt – bár nyitott lapokkal bármilyen indulásra benne van a szlem: a veszélyes káró indulásra a kőr dáma elleni impassz, majd a hátulról eső maximum dubló nyolcas vagykilences elég: ezúttal Észak az ász lehúzása majd a dáma elleni impassz után kimutatással is segített volna. A napi második Keresztény–Nagy mintha elsiette volna a licitet, de mivel Dél a nyugis pikk bubival indult, egy treff kiengedésével pont 12-t ütött az osztott topszkórért.

A lapon volt minden – pikk indulásra is elbukó 6 szan, kétszeres bukás 7 szanban és kalandos hat káró mínusz kettő felvétel is.

A 15-ös partiban sok minden múlt az induláson. Nyugat 1 káróval kezdte a licitet, Észak 1 szanjára Dél Staymannel a nemesek felől érdeklődött, majd az elutasító válaszra 3 szanban landoltak. A Keletek fele kőrrel indult, és erre bajba került az ellenvonal: Demeter Gábor, Biro Lajos és Liska Tibor is a treffek és kőrök lehívásával beszorította Nyugatot, akinek a végén a pikk villába kellett belehívnia.

Ha káró volt az indulás, a kőr dámát kellett eltalálni.

Klein László például eltalálta, és utána az előzővel hasonló végállást hozott létre a 660-ért.

Ha valaki nem találta meg a kőr dámát, az meg is bukhatta a felvételt.

De a dáma eltalálása nem volt kulcsfontosságú: Kemény György káró indulást kapott, nem találta meg a kőr dámát, mégis teljesített: kétszer kihagyta a kárót, és még akkor meghívta a kőrt, amikor volt lemenete az asztalra: négy treff, három kőr és egy-egy káró meg pikk ütés a teljesítést biztosította. Marjai Gábor és Marcin László is a hasonlóan higgadt teljesítők közé tartozott. (F. G.)

II. osztály
Csapó Szabolcs és Dénes István nyert a fordulót 62 százalékkal. Talán még időben kezdtek hajrába, hiszen ezzel már tizedikek, még egy jó forduló, és összejöhet a feljutás. A nap második legjobbja a Cziffra–Holyinka–Csernátony trió volt, 61 százalék felett játszottak, és ezzel összesítésben is másodikak már! Tóth András és Csépán Gábor vezet továbbra is, a heti 53 százalékuk arra elegendő, hogy még mindig magabiztosan vezessenek, de közelednek a trónkövetelők… Továbbra is harmadik Keszthelyi Kristóf és Kuttner Zoltán – a vér nem válik vízzé, ugye.

15. leosztás

Egy szép szlemparti ezúttal is. A 6 kárót csak öten találták meg, Holyinkáék szomorúságára, hiszen épp ellenük került sor ilyen felvételre, míg Csapóék szintén ellenvonalon értek el jó eredményt, hiszen az ellenfél 3 szant mondott és bukott el, miközben a 6 káró teljesen terített felvétel. MP-versenyen az ember könnyen elcsábul, hogy a kevesebb ütést igénylő, és jobban fizető felvételt válassza, azonban ez néha fordítva sül el. A bukott 3 szannál még a teljesített 5 minor is jobb. (G. D.)

III. osztály
A héten a rutinosabb párok vitézkedtek: a nyertes Véghelyi Mária–Hazai Tamás és Szetei Zsolt–Gémes Balázs pár is 60 százalék fölé jutott, és mivel az eddig élen állók gyengélkedtek, utóbbiak átvették a vezetést is.

10. leosztás

Ha Kelet 4 pikkel indult, Délnek el kellett döntenie, hogy királya, dámája vagy bubija alól indul. A kőr indulásra egyből eltűnt két treff vesztő a felvevő kezéből, de egy treffet, két kárót és egy pikket azért kiadott. A fordulót nyerő Véghelyi Mária–Hazai Tamás szkórját ez a leosztás is javította: a korrekt 1 pikk–1 szan–3 pikk licitmenetet Észak–Dél megkontrázta(?), a balszerencsés kőr indulás pedig 730-at jelentett. A legcsúnyább eredményhez azonban egy szép káró indulás vezetett: Kelet kihagyta, Észak pedig folytatta a kárót, Kelet máris lekerült az asztalra, és öt minor kiadóját kettőre szűkítve hazavitte a gémet. (F. G.)

A jövő héten tehát az utolsó fordulók következnek, még minden osztályban várhatók izgalmak. Hajrá!