Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter - 2010. október 27.

Kömaré Csaba jelenti – csb I/A 6. forduló

Vannak hősi idők, amikor minden ugyanarról szól. Ezúttal a védelemről. A legkisebb vállalásokat is érdemes alaposan végiggondolni, hiszen van úgy, hogy a támadást csak a legnagyobb körültekintéssel lehet elhárítani.
 
 
 
 
 
 

21. leosztás:


Partnerünk a káró hatossal indul, a felvevő kézben üt a kilencessel. Kőrrel folytatódik a parti, üt a dáma, és visszafelé a kőr királyt pedig az ász. A partner a káró ászt hívja, majd káróval folytatja, mi eldobunk egy treffet, üt a felvevő. Kőr lopás az asztalon, partner a 10-est adja, mi pikket dobunk, majd pikk hívás következik az asztalról. Ütünk a királlyal, a partner a hetest dobja _nagy-kicsi páratlan_. Itt tartunk:


Még hármat kellene ütnünk a buktatáshoz.

Mit hívsz, kedves olvasó?
_Én sem mindig szeretem, ha ilyen kérdésekkel fárasztanak egy érdekesnek szánt írás közepén, de ma ilyen napom van, sajnálom. Akinek nincs kedve gondolkodni, bátran olvasson tovább, és kritizálja az én gondolatmenetemet. Akinek azonban van kedve, szánjon rá néhány percet, megéri._
A partnernek hármas volt a kárója _a felvevőnek négyes_, lapszám jelzése alapján hármas a pikkje: a felvevőnek is hármas. Minden jel _a felvevő manőverei és a partner eddigi játéka_ arra vall, hogy a partner kőrje eredetileg négyes volt, és a most már magas bubit szorongatja a kezében. A felvevő elosztása tehát 3541, a partneré 3433 volt. Most nézzük a felvevő figuráit! Káró királyt, káró dámát és kőr királyt mutatott eddig. A felvevő szingli treff dámája aligha lenne elég az 1 kőr licithez. Jó, jó, indulása harmadik helyen történt, de bellben mans ellenében. Nagyon valószínű, hogy nála van a pikk dáma. Ha mindkét fekete dáma nála van, akkor tehetetlenek vagyunk. A partner az imént a kőr tízest rakta a bubi-tízesből, reménykedjünk, hogy szándékosan. Lehet, hogy tudjuk az összes kártyát abban az esetben, ha van min gondolkodni egyáltalán?


A pikk hívás _akár pikk ász, pikk folytatás, akár a kicsi_ azonnal az ellenjáték végét jelenti. Üt a dáma, a felvevő kőrt hív, és nem ad ki többet. Nem különbözik ettől a pikk ász, majd treff folytatás sem. A treff hívás viszont kecsegtető, mert ha a partnernél van a dáma, akkor a felvevő a következő treff hívás után kirövidülni látszik. Lássuk csak!

Treff, a partner adja a dámát, üt az ász. Újabb pikk az asztalról – a kőr magasítás veszélye most is él, ezért nem engedhetjük el –, beütünk az ásszal, és büszkén kitesszük a treff királyt _kicsit nem hívhatunk, mert a gonosz felvevő elengedné a bubihoz…_. Még nem magas a kőrje, treff bubihoz pedig nincs már közlekedés! De nicsak, a felvevő meg sem rezzen, lop, kőrt hív és… ajjaj, a partner utolsó kártyája egy treff, a felvevő nyolcadik ütése a treff bubi, egyenesen a Holdról…

Mivel gyorsan játszottuk le a félidő 16 partiját, ezt követően hamar _mintegy 8 perc alatt_ eljutottunk a fenti eredményre. Ekkor az ellenfélnek felcsillant a szeme: a treff királyt kellett volna hívni! És úgy is van! A treff királyra nincs az a felvevőjáték, ami haza ér _na, ezt most már tényleg számolja végig a nyájas olvasó_.


A BM jelenti: a 2 káró felvétel két asztalon teljesült az egyedül buktató _jó, jó, a nyolcadik ütésben a treff király hívással buktatható_ adu indulásra, míg egy asztalon kettőt bukott a nyílt lapokból teljesítéshez vezető _treff magasítás!_ treff indulásra. _Igazából hazudós vagyok: a Zia-féle _hehe_ treff dáma indulás is buktat…_ A többi asztalon minden lehetséges adu _és nem adu_ felbukkant a felvételek között. É–D-en a legnagyobb írást egy ambiciózus 3 szan háromszori elbuktatása hozta _+150_, míg K–Ny számára egy jól eltalált kontra a két kőr ellen _–500_.

Egy másik részjátékban is Délen szerencséltettem ülni, de itt nekem jutott a balsors, hogy feladványt fejtsek.
8. leosztás:


Partner a pikk hetessel kezdett, a hármasra a kilencest tettem, ütött a felvevő királya. Most Nyugat treff ászt hívott, majd kis treffet, amire a partner a kilencest adta. A felvevő némi tűnődés után kicsit kért, ütöttünk a királlyal.

És most?

Nem azt kell kitalálni, hogy én mire gondoltam, azt elárulom: „hívjunk kárót, mert az a hosszú színünk!”. Ezt a bonyolult gondolatot mintegy kéttized másodperc alatt sikerült produkálnom, és máris az asztalon volt a káró hatos.

Van valakinek ennél szofisztikáltabb gondolatmenete?

Na lássuk csak. Milyen treffje van a felvevőnek, hogy a partner ütni készülő kilencesét elengedte hozzám? Ha nem nézett bele a lapokba, akkor ötös. Mivel az ellenfél szigorúan veszi az 1 szan indulásokat, elosztása 5332 kell, hogy legyen. Melyik a dubló színe? A kőr nem lehet, mert akkor a partner az ötös kőrjével indult volna. Ha káró a dublója, akkor a partner 3433 elosztásból választott a pikket, ami még mindig nem igazán valószínű. Feltehetjük tehát, hogy a felvevő elosztása pontosan 2335, a partnernek pedig 4423. Eddig megvolnánk. A felvevő 13-15 pontjával számolva, a partnernek 6-8 jut. A felvevőnél már láttunk hét pontot, a partnernél feltételezzük a treff bubit, így Nyugatnak további 6-8, a partnernek 5-7 pontja van. Hiányzik két piros ász. Ha mindkettő a felvevőnél van, akkor van hét ütése _4 treff és a többi színben 1–1_, tehát ezzel az esettel nem érdemes foglalkozni. Legyen tehát az egyik piros ász a partnernél, hogy egyáltalán legyen min gondolkodni.

a_ Nála van a káró ász, de nincs kőr dámája. Ekkor  káró hívás után dubló káró AB, illetve AD segít a buktatáshoz minket, az üres ász sajnos kevés. Ha a partner nem folytatja a kárót _visszatér a pikkhez_, akkor van esély megszerezni a hatodik ütést, és nem lesz szűr.
b_ A partnernek a káró ász mellett kőr dámája van. Ekkor kőrt érdemes hívni, és hiába hagyja ki a felvevő akárhányszor, a partner hozzájut a negyedik kőrhöz: 3 kőr, 2 pikk, 2 káró, 1 treff ütés még sok is…
c_ A partnernek kőr ásza van, és káró dámája. Ha nincs mellette kilences, akkor megette a fene az egészet, a második ütésben tömtük meg, amikor nem tettük bele a treff királyt, hogy ne kerüljünk végállásba… Ha van kilencese, akkor kárót kell hívni, jajj…
d_ A partnernek kőr ásza van, és nincs dámája. Ekkor a kőr bubit kell hívni, és reménykedni, hogy ütünk négy kőrt, a treff és a két pikk mellé _aki még velem van, és érti, az jó nálam egy pogira a büfében, de vizsgázni kell, nem elég jelentkezni a pogiért!_.
e_ A partnernek kőr ásza van és kőr dámája. Kőrt kell hívni, és a d_ szerinti játékkal bukik a felvétel.

Hehe, aki ezt a sok sületlenséget _de valós állításokat_ végigolvasta, az csúnyán pórul járt. A megoldás – természetesen – a korlátozott választás elve. Mi a valószínűbb, hogy Észak két üres nemes közül véletlenül épp pikkel indult _rövid káró figurákkal_, vagy az, hogy OKA VOLT nem kőrrel indulni? Természetesen az, hogy oka volt rá. Hiszen két üres nemes közül indulhatott volna kőrrel is, de ha volt oka nem azzal indulni, akkor csak pikkel _pont ugyanaz a helyzet, mint a klasszikus dubló DB vs. szingli figura esetén_. Ha viszont komoly oka volt nem kőrrel indulni _2/3 eséllyel, ami egy valószínűségi játék esetében elég sok_, akkor az mi lehetett? Üres ász? Nem valószínű. Üres dáma? Ez sem valószínű. ADxx? Igen, ez lehetett elég ellenszenves… Már rég elvették a hátra lévő összes partit… hívjunk már végre kőrt!


A BM jelenti: hat asztalon vállalkoztak 1 szan felvételre, és mindenki teljesített. Igaz, ebből hárman É-D vonalon…