Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. január 19.

Helyosztó – MP-bajnokság 2022, 3. forduló

Lejátszottuk a harmadik fordulót is. Sajnos visszatérő motívum a sok hiányzó pár, illetve helyettesek sora, többen hétfőn és kedden is játszanak, illetve bővülnek is 3 tagúra párok, hogy ki tudjanak állni. Az I/A-ban például 3 pár nem tudott kiállni, így többször is kellett játszani ugyanazon ellenfelek ellen, hogy ne legyen sok kimaradó – nos, nekünk például háromszor is sikerült egy párral összecsapnunk, majdnem elég egy rövid csapatmeccsre is… Reméljük, idén túlleszünk ezen a pandémián, és újra teljes vagy teljesebb mezőnyöket láthatunk majd.

I/A
Szokás szerint a hangsúlyt a legmagasabb osztályra helyezzük, de – olvasóinknak is hála – beszámolhatunk a többi osztály izgalmairól is.

11. leosztás

Mindenképp elsőként kell írjunk Szilágyi László parádés felvevőjátékáról. Ahogy a partnere fogalmazott: „én ilyen még élőben sosem láttam, csak újságban meg könyvben” – hát igen, ilyen ritka madár a fojtójáték (angolul smother play néven ismert technikai megoldás). A játék lényege, hogy az ellenfél elfoghatatlan hosszú aduját (jelen esetben a negyedik bubit a harmadik király-dáma előtt) úgy csípjük el, hogy mivel az ellenfél hív, lopunk a közepes adunkkal, ha ráteszi a figuráját, akkor nem üt vele, ha alálop, akkor dobunk a rövid magas adu mellett. Magyarázni nehéz, de érdemes megnézni a partit, gyönyörű!

Az összes lapot látva a parti bukik, de egy apró hiba elég volt, hogy a felvevő hazaérjen ezzel a szép megoldással, gratulálunk! A partira elsőként az ellenfél, Hegedüs Orsolya hívta fel a figyelmünket, nemes gesztus.

28. leosztás

Hoffmann Tamás szép ellenjátéka érdemel említést itt.

Pikk indulás után több asztalon is káró impassz, kőr ász, majd bubi következett. Nyugat ütött, de pikket nem hívhat, a többi színben pedig tempót ad a káró magasításhoz és a treff dámához, ezért a többség 11-et ütött. Tamás azonban nem ütötte meg a kőr bubit! Így már látnoki játék (a kőr bubi átütése) kellett volna a vágyott ütésszámhoz.

22. leosztás

Újabb figyelemre méltó ellenjáték, Hittmann László beszorítja a felvevőt.

27. leosztás

Hogy ne mindig szlemekről és kontrázott gémekről beszéljünk, szépen játszotta Kovács Gergely és (a változatosság kedvéért) Szilágyi László ezt a kőr töredéket.

Gergő is a pikkre dobta el a káróját, majd jól kezelte az adut: kézből az ász után a bubit hívta, ezzel betakarította a tízest.

László pedig pikkre és treffre eldobta az összes káróját (bár Kuttner György próbálta a treff dáma bedobásával zavarba hozni, nem lehetett).

A +140-ek osztott topszkórt értek.

A tabellán gyorsan változnak a dolgok, a múlt heti hősök, azaz a Kovács–Szappanos olimpiai bajnok pár és a válogatott közeli Szabó–Marjai egyaránt betlizett, és lejjebb csúszott, Szilágyiék tartják a dobogót, míg az élre ezúttal a Czímer–Szalka pár állt, mögöttük a frissen összeállt Kuttner–Harangozóval.

I/B
Az I/B-ben a helyzet változatlan, vezet Szűcs Villő és Lajos Hanka, bár ezúttal nem szereztek olyan sok pontot, mint a helyettesekkel, akkora volt az előny, hogy még mindig elsők. Némi meglepetésre a két ifivel, Bíborka Dániellel és Selmeci Dáviddal játszó régi motoros, Kovács András áll a második helyen, 57 százalék feletti teljesítményük a negyedik legjobb volt a fordulóban. Mögöttük a frissen az I/A-ba visszajutó Szigethy csapat párja, Kepecs–Mirk áll még a dobogón.

Egymás ellen játszott az első kettő, de egyik partiban sem született átlag, sőt… Kovácsék kihagytak egy gémet, Villőék viszont bemondtak egy másikat, akár benne is lehetett volna.

26. leosztás

Ha kőrben sikerül négyet ütni, akkor meg is van a 3 szan – azonban a nagyon rossz elosztás és a jó ellenjáték miatt végül hármat bukott, a +300 topszkór lett.

II. osztály
A másodosztályban nőuralom van: a Révai–Bekő párt a női ifi Eb-n szerzett ezüstcsapatból jól ismerjük, ezúttal 65 százalék feletti fordulóval vették át a vezetést. Mögöttük hajszállal Wettl Márta áll itteni partnereivel, Pongrácz Dórával és Kovács Mártonnal, ők egy picit még Bekő Marcsiéknél is többet „lőttek”, és szorosan követik őket. Tóth–Csépán 53 százalékával lecsúsztak a harmadik helyre. (Márta persze kedden is játszott, ezúttal ott Szentandrási Gergellyel értek el 52 százalékot.)

23. leosztás

Hazai Tamás most épp negyedik, de ideje megengedte, hogy megosszon velünk pár gondolatot egy érdekes partival kapcsolatban.

„Induljon-e Dél a manapság divatos 2 pikkel? Én azt mondanám, ne tegye, mert túl sok a külső érték. (Egyetértek – bellben ötös színnel amúgy sem, pláne nem külső királyok sorával – GD.) Persze ettől még ... Aztán Nyugat lapja indítandó-e? Erre most nem adnék választ, számos érv szól a passz mellett és ellen egyaránt. (Ez megállapodás kérdése: régen azt mondták, 3 trikkel indulni kell, manapság sokan passzolnának, bár később nehéz lesz a partnerrel elhitetni, hogy ilyen jó lapunk van 2 GD.) De Észak helyzete sem egyszerű, hány kárót mondjon? (Bellben nem indulnék 3 káróval, jobb szín és nagyobb elosztás kellene hozzá, hogy megtegyem, a 2 káró szépen leírja a lapot – GD.) És ne feledkezzünk meg Keletről se, aki nyilván közbeszól a kőrjével, na de fogadja-e Nyugat invitjét? (Talán igen, mégiscsak hatos a kőrünk, az eggyel több ütés – GD.)

Oldalakat lehetne írni mind a négy játékos szemszögéből, azért választottam ezt a partit, mert ezek nem is annyira különleges helyzetek. És mint az eredménysor bizonyítja, nem oldotta meg mindenki a házi feladatát tökéletesen; ha csak az eredményt nézzük, akkor én Nyugat helyén sem, hiszen passzoltam 2. helyen.

Jó lenne persze látni minden licitsorozatot, de könnyen kitalálható, hogy 4 kőr lesz a felvétel, ha Észak 1 vagy 3 káróval kezd, és 3 kőr, ha a manapság konzervatívnak számító 2 kárót választja. Megannyi kérdés…”

III. osztály
A harmadosztályban szintúgy a hölgyeké a terep, hiszen a már korábban is „megénekelt” Frisch–Toutenel–Takács trió mind a szebbik nemhez tartozik, és hétfőn ráadásul remekül kártyáztak is: 59 százalék feletti teljesítménnyel megnyerték a fordulót, és átvették a vezetést a Spielmann János–Véghelyi Márta előtt, bár a csata szoros.

Hegedűs Gál lányával, Júliával a harmadik helyen áll, nekik még kell dolgozniuk, ha utol akarják érni az éllovasokat.

Az első három hely 7 játékosából tehát 5 hölgy, szép teljesítmény!

2. leosztás

Egy izgalmasnak tűnő parti, mégis csak egy pár jutott szlemig, vajon miért?

Az okok a kizárásban keresendők, hiszen akár már Kelet elindulhatott a manapság népszerű harmatgyenge 2-essel, ami után hamar a 4-es magasságon találják magukat, ahol nehéz pontosan licitálni. Ha mégsem, a fent írt módon mehetett a licit.

Ebben a helyzetben nehéz dolga van Délnek: bár sikén a kőrje, a pikk támogatása csak hármas, és hiányzik pár minor figura, tehát esetleg csak 4 pikket mond, erre pedig Észak nem lát okot halovány minorjaival, hogy továbbmenjen – a nagy treff másodlagos találkozás teszi igazán jóvá ezt a szlemet. Még a nagyszlem is igen jó: ha a treffet magasítani kell, akkor is van elég ütés a vesztő kőr lelopásával, egyedül a káró indulás okozhat zavart. Sajnos nem tudjuk, miként találták meg a 6 pikket, és miért ütöttek csak 12-t, ennek ellenére szép eredmény Vándor Ágnestől és Rózsa Csillától, hogy bemondták, gratulálunk.

Folytatás jövő héten, amikor elérünk majd a bajnokság feléhez. Hajrá, Récsöl!