Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szalay György - 2010. október 14.

Egy marék aranyért: távol Amerikától – 5. forduló

A héten a Gamax a keddi meccs helyett kipihenhette az újabb peches korai búcsút az álmok földjén, mert a Töfi házaspárja meg dedeket segített tájékozódni az Újvilágban: így egymás elleni összecsapásuk elmaradt.

A legnagyobb édeklődéssel a Galim–Elastron és a Hegyvidék–Interface meccseket vártuk.
 
 

A viszonylag eseménytelen első játékrész legfigyelemreméltóbb döntése:


Szilágyi _Hegyvidék_ saját elmondása szerint négyévente licitál gyenge kizáróként újra. Idén legalább téli olimpia volt, megtette hát: 5 kőr.


A másik asztalon tűrték a 4 pikket: +620, +650; 15 IMP a „hazaiaknak”.
A Galim párja K–Ny-on elégedett volt a 140 ponttal _3 pikk, egyenlő_, de ez hiú ábrándnak bizonyult, mivel a licit a másik teremben:
Czímer Kovács M. Szőts Csepeli
2 2 3 szan* 4
kontra passz passz passz

Mivel a pár megállapodása szerint a 3 szan „félvicc”, Czímer úgy gondolta, kontrájának jelentése: szeretne licitálni valamit, de nem tud _angol terminológiával: transferable values_. Szőts nem így vélte, +790 és 12 IMP.

A második játékrészre belelendült az osztógép.

Elinduljunk-e általános mansban az alábbi lappal, amennyiben rendszerünkben nincs gyenge kettes káró?


Úgy véljük, dubló–dubló majorral inkább igen, mint ne. Amennyiben nem tesszük, _az Interface párjának kivételével_ K–Ny könnyen eljut a gémig, de a mi csapatunk meccsén érdekesebben alakultak az események: 3D-_3S_-5D-_X_, körpassz.


Hogyan játsszuk a felvételt, ha Kelet egy magas pikk lehívása után kőrt hoz _kettőt üt a nagygábli_, majd visszaváltanak pikkre, Nyugat kőrt dob.

Aki kissé mohó, és reménykedik a –300-ban a sikeres treff mélyimpasszal, igen rosszul jár; Nyugat üt és meglopatja partnerét: –800, és ezzel –9 IMP a –2 helyett.

Amennyiben abból indulunk ki, hogy egy _láthatóan erőben és játékban is könnyű_ mansgémmel szemben a –500 nem rossz eredmény, akkor több, viszonylag tuti játékunk is van. A legjobb treff ász, káró ász, treff király sorrendben hívni a lapokat. Ez ebben az esetben is –500-hoz vezet, mivel ez volt a teljes kiosztás:


És most kezdődött a szlemszéria:


A Hegyvidék húzópárja úgy gondolta, két kiálló ász sem akadály, és ez így is volt. A 6 treff ellen Kelet pikkel kezdett, a felvevő kis kárót játszott a bubi felé _Kelet jelezte páros lapszámát!_. Nyugat ütött, és visszahívta a színt, –920 és ezzel –10 IMP +11 helyett. Nem mindegy, hogy osztogatnak vagy fosztogatnak.

Az alábbi élénk küzdelmi licit után melyik kártyával kezdjük az ellenjátékot Nyugaton:


Lehet, hogy valamit nem látok át a játékból, de én is pikkel indultam volna. Mindenesetre Szilágyi ravasz licitje lépre csalta egykori partnerét: Macskásy a káró ásszal kezdett. Az egyetlen színnel, amelyre a szlem teljesíthető:


Itt még az előzőnél is nagyobb volt a tét, mivel 2x13 IMP sorsa múlott egyetlen kártyán. A pikk dáma szomorúan nézett.

Amikor azonban már a helyi csapat azt hitte volna, kolbászból van a kerítés, kiderült: nem nőnek az égig a dél-budai fák. Sem.

Szilágyi lapja Délen:
 

Kimenjünk-e 7 kőrbe? Szilágyi passzolt, és ez annak ellenére drága volt, hogy csapattársai 750 pontot _kontrázott 5 pikk, egy szürrel_ szereztek. A teljes kiosztás:


Macskásy most nem hibázott: kis_!_ kőrrel kezdett, majd háromszori lopás _miközben két magas kárót is ütöttek a védők; a felvevő természetesen nem tette be a káró királyt_ után már öt ütésük volt, és az adu ászt nem lehetett lenyelni: –1400, –12 IMP.

Látható, hogy a 7 kőr sokkal jobb mentés: csak –500. Szilágyinak kellett volna kimennie? Vagy Zöld mondhatott volna 6 szant? Döntsön az olvasó!

A végeredmények: Hegyvidék–Interface 23–7, Elastron–Galim 15–15, Dumbovich–Tömör 20–10.

A héten csütörtökön két elmaradt mérkőzés is lesz: a Tömör–Interface és a sokak által várt Dumbovich–Gamax.
Jegyek a szerkesztőségben kaphatók!