Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Varga István - 2015. január 22.

Vezetéknevekhez vezetnek – kvíz

Játékra invitálom a sporttársakat, de ezúttal nem bridzsezni kell. Hogy mégis mi köze akkor ennek a játéknak a bridzshez, vagyis hát hogy kerül ide? Máris elárulom: úgy, hogy a magyar bridzs _tágan értelmezett_ élmezőnyébe tartozó játékosok vezetéknevét kell megfejteni. Maguk a feladványok nem _vagy csak ritkán_ utalnak magukra a játékosokra, vagyis az infók a keresett vezetéknévre vonatkoznak.
 
Kéretik nem törődni bizonyos zavaró helyesírási körülményekkel, mint például rövid vagy hosszú magánhangzó, szimpla vagy kettőzött mássalhangzó, j vagy ly, és még sorolhatnám. Talán még mulatságosabb is így…

Első nekifutásra öt feladványt kaptok. Második, illetve esetleges további fordulók csak akkor várhatók, ha a megfejtéssel való próbálkozások nagy számából arra következtetek, hogy érdemes folytatni.

Egy hetet adok a játékra, azután elárulom a megfejtéseket. Egyidejűleg azt is megtudhatjátok, kinek hány általam elrejtett vezetéknévre sikerült rájönnie. Jutalmat nem tudok felajánlani, viszont máris elkezdtem a futóedzéseket, tekintettel a várható bírálatokra.

A megfejtéseket a ventus68@hotmail.com emailcímre várjuk, beküldési határidő: 2015. január 30., péntek.

1. Ez a sporttársunk orvoshoz szeretne menni, de fél, hogy ha nem tudja igazolni magát, nem fogadják, ezért inkább kimegy a kertbe, és ott dolgozik, dolgozik, végül megtalálja, amit keres.

2. Erről a sporttársunkról egy üzlet ajtaján, illetve ablakán olvastam. Két szolgáltatásukat reklámozták, ezek egyike a szolárium volt, a másik pedig azoknak szólt, akik olyanok szeretnének lenni, mint az a bridzsjátékos, akinek a nevét keressük, sőt, valójában nem is csak olyanok, hanem azonosak vele. Hogy ezt hogyan érik el ebben az üzletben, arról fogalmam sincs, de bizonyára ferencjóskában dolgoznak, esetleg garbóban, illetve nem is, hanem…

3. Erről a sporttársunkról gyerekeknek szóló történeteket ismerhettünk meg egy legendás magyar súlylökő interpretálásában.

4. Erről a sporttársunkról nem mondható el, hogy ugatja kedvenc játékunkat. Az sem állítható róla, hogy kutyaütő lenne. Az ellenben igen, hogy üti a bridzset!

5. Ez a sporttársunk akár oktathatná is a bridzset. Ja, igen, időnként oktatja is! De akit még egyáltalán nem oktatott, az sem maradt le véglegesen, hiszen a keresett _nevű_ sporttársunk elmondhatja neki, hogy „jössz te még az én utcámba”.