Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szentandrási Gergely - 2017. január 18.

Mi kell a 75-höz? – MP II. osztály 5. forduló

Fontos élmény és hosszú időre inspirál, amikor valami nagyon jól sül el. A bridzsben, párosversenyen a 75 nekem (most nem tekintem a mezőny, verseny erősségét, hosszát stb.) a picit több, mint 10 éves pályafutásom csúcsa. Mi kellett hozzá?

Legtöbben mondanánk, hogy „szerencse”, „ellenfelek” vagy még ironikusabban „ajándékok”. Igen, ezek mind igazak. De segítenek-e, hogy tudjuk legközelebb mit kell tegyünk, hogy lehetőségünk legyen újra átélni ezt a sikerélményt? Nekem nem. Teszek egy kísérletet arra, hogy tanuljak belőle, és hogy ezt az élményt megosszam veletek.

Szóval mi kellett a 75 százalékhoz?

Statisztikailag: 5-6 átlag alatti parti, amelyek azonban mind 25–40 százalék közé esnek, 20 olyan, ami 70–85 között van, a maradék top.

„Bridzsileg”: nagyon feszes játék, minden töredék megvédése (kontrák) és visszafogott licitálás, sok-sok energia az ellenjátékokon, felvevőjátékokon.

„Partnershipileg”: Partnerem, Honyek Andris azzal kezdte, amikor találkoztunk, hogy nagyon fáradt. Mit csináljak? Vegyem „könnyűre”? Vagy „ébresszem fel”? Én a felébresztés taktikáját választottam: a verseny elején egy-két éles kontra, egy-két kockázatos ellenjáték. Honyi vette a lapot, s olyan minőségben kezdett el kártyázni (lesznek példák is), amiért én nagyon hálás vagyok.

„Versenyileg”: azt szokták mondani, hogy ha a mezőnynél erősebbnek tartod magad, akkor go with the room, azaz csináld azt, amit a mezőny szerinted csinálni fog, s ha ezt jó minőségben teszed, akkor a mezőny elején végzel. De mi van akkor, ha egyértelműen nyerni akarsz? Mi, most hétfőn, biztosan nem mentünk a mezőnnyel. Alternatív licitek, sok zavarás, kockázatos ellen- és felvevőjátékok.

„Ellenfélileg”: kellenek ajándékok, kellenek nem eltalált döntések, de ezekért meg is kell dolgozni.

Mindegyik fentire mutatok néhány példát. Mint legtöbben tudjátok, nem az elemzés az erős oldalam, ezért szubjektív lesz, sok helyütt felületes vagy akár hibás. Minden komment, korrekció welcome!

Nézzünk egy-két érdekességet, olyan partikat, amelyeknek sok-sok mélysége van és ezért talán legtöbbünknek sok szinten tanulságos.

21. leosztás

Kelet helyén csinos 10 ponttal ültem és tudtam, a partner „könnyen” kontrázik ebben a helyzetben alapvetően elosztásra. De a káró számunkra jól ül, van pikk színtalálkozásunk (ami általában azt szokta jelenteni, hogy az ellenfélnek is van egy), ők még nem találták meg az ő fitjüket. És azért mégiscsak az ellenfél bellben, mi mansban, kapjuk el őket, kontra.

Ennek a kontrának nagy szerepe lett érzésem szerint. Ezek után ki meri a 4 kőrt bemondani? Nyilván nem ilyen egyszerű, de Dél most nehéz helyzetbe került, jó lapja van, de ettől még elképzelhető, hogy az 1 szan kontra elbukik. Adjon invitet? Határeset, csapaton biztos, pároson? Az ellenfél megkontrázott bennünket, ráadásul vezetik a bajnokságot, ne nézzük őket hülyének, mondjunk inkább csak 2 kőrt.

Passz, passz, most nyilván Keleten 2 pikket mondunk, és amikor ez riadt körpasszba fullad, és leterül az asztal, már tudjuk, hogy jó parti lesz. Megcsináljuk, így aztán top lett.

Én személy szerint Dél lapjával a 2 pikkre mondtam volna 3 kőrt, mert láthatólag nem akarta elkapni az ellenfél a 2 kőrt, a 2 pikk rosszul néz ki, s már az előbb is gondolkodtam, hogy adjak-e invitet.

Tanulság: egy-egy jó büntetőkontra segíthet a későbbiekben elriasztani az ellenfelet.

23. leosztás

Na itt jön a hülyeség, szerencse, párosversenytaktika és bizalom rátok bízott kombinációja. Nem sokat gondolkodtam, rövid kőr, ötös pikk, jó elosztás, mondtam 2 pikket. Hosszú távon, különösen csapaton ellenjavalt.

3 kőr Délről, partner kontra (a pikk fit ellenére is, párosversenyen jó lesz az a 200), és ez ment. Látszik a GIB-ből, hogy a 4 kőr is megcsinálható. De hogyan, amikor az ellenfél teljesen félrevezetett bennünket a lapok elhelyezkedéséről?

Kis pikk az ászhoz, kis pikk vissza és most a felvevő megremegett. A körök nyilván hátul, lehet, hogy Keletnek nincs pikk dámája? Lehet, hogy az asztali rövid adut a treff lopásra kellene használni? Pikk bubi, pikk dáma, és most már vége volt. Honyi okosan káróra váltott, amitől a felvevő kirövidült, –1.

Honyi elkezdett felébredni, itt már nagyon az asztalnál kellett lennie, hogy ez a felvétel elbukjon.

26. leosztás
Egy újabb tipikus párosverseny kontra.

(*):tagadja a 4-es majort, lehet gyenge káróval vagy egyenletessel, vagy erős káróval vagy egyenletessel, ha a partner lapja engedi, akkor mondjon 1nt-t

Mi tévők legyünk?

Ha nem lenne a kontra, 1 szant mondanánk, ez a rendszer. De szeretnénk a 3 kicsi pikkel beülni a szanpozícióba? Nem. Akkor passz.

2 pikk–2 szan(válassz a minorokból!)–passz–3 káró–passz–passz–3 pikk–? A létező legegyenletesebb lapunk van, azon belül, hogy nem akartunk 1 szant mondani, még pikkünk is van, kevés a minorunk és nagyon jók a figurák, kontra.

Honyi már ébren volt, kiválasztotta az egyetlen indítókijátszást, amire biztosan bukott, kőr bubi. A négyes kőrről szinte biztosan tudott, szép indulás, partner!

1. leosztás

Nekem az est fénypontja. Egy pici hiba(?) az ellenféltől, kíméletlenül kihasználva. (Egyébként is van egy furcsa és megmagyarázhatatlan vonzódásom az ellenjátékok irányába mostanság).

Észak 11–14-es szannal indult, és ez ment, az indulás a fantáziátlan pikk dáma. A felvevő elvette a harmadikat, az asztalról dobott egy treffet, és elkezdett gondolkodni. Nem beszéltem vele, azt gondolom az indulásból arra következtetett, hogy nálam a hosszabb pikk, hátha dubló kőr figurám van, hívott egy kis kőrt az ász alól. Innen nem volt megállás.

A partner hívta a káró bubit, ütöttem a királlyal. A negyedik pikkre az asztalról dobni kell, de mit? A harmadik káró dámából, a harmadik treff dáma-tízesből? A felvevő eldobott egy kőrt, Honyi egy kárót, amivel szinte bizonyossá tette, hogy neki ebből a színből öt volt eredetileg. Most annak érdekében, hogy a felvevő ne jusson hozzá a treff ütéséhez, ám mi a kör(ök)höz igen, hívtam a treff bubit az asztali QTx-en kersztül. A partner megütötte a dámát az ásszal, és elkezdett gondolkodni, hogy vajon én miért hívtam a bubit? Miért nem kicsit? Rájött, kőrt hívott, én kőr vissza, és még járt nekünk a treff király, meg a negyedik kőr, –3.

A treff bubi szokatlan hívás szerintem. Kulcsfontosságú volt a partiban, hogy Honyi elhiggye, hogy ennek van értelme és megkeresse, hogy mi az. Megtalálta, ébren volt már egy órája. Kösz a bizalmat, partner!

9. leosztás
Az ellenfelek is csináltak nagyon szép dolgokat (jézusom, még maradt a 75-ben?), íme az első.

Gyorsan átlátható, hogy a 4 pikkben csak káró indulásra nincs 11 ütés. Küzdöttem, de csak tízig jutottam, szép indulás volt Pölöskei Andristól.

11. leosztás
És íme a második, amelynek következtében megtanultam, hogy mi a Czímer-szabály. 4–3–3–3-as elosztással vonjunk le egy pontot a lapunk értékéből.

Hámori Zsuzsi ismerte a szabályt, megtette, így a 11–14-es 1 szan indulásra kapott természetes invit 2 szant elpasszolta, összesen ketten nem játszottak gémet a mezőnyben. A dubló káró dáma elfogása valószínűtlen, ezért aztán a legtöbben elbukták a gémeket, sokan többször is. Nagyot küzdve végül elbuktattuk a 2 szant is, de csak egyszer, ez is átlag alá került. Szép volt, Zsuzsi!

13. leosztás
A tipikus szerencse, ajándék kategória.

A felvevő 6 kárót játszott kőr indulásra. Nem találta el a kárót, és feladta a partit. Nem kellett volna!

Mint látható a GIB 7 szant tud teljesíteni. A 6 káróban a kárót nem eltalálva is 12 ütés van, de a felvevő túl sokat bosszankodott, hogy nem találta el az adut.

Nézzük csak: a kőr indulást megütjük az ásszal, és hívunk egy adut, amibe hátulról jön a bubi. Most kétszer annyi esélye van, hogy a káró dáma elöl van, mint, hogy dubló dáma-bubi volt hátul, ezért aztán, káró impasszra játsszuk a felvételt (Előtte a három magas pikket lehívni, hogy eldobjuk a kőr vesztőt? Akkor ha ki is üt az adu dáma, megvagyunk 4–3 pikkre és működő treffre. – a szerk.). Ez sikerül, és idézem Szegedi Balázst (egy sok évvel ezelőtti beszorításokról írt cikkét), ha nincs jobb ötletünk, hívjuk le a magas lapjainkat. Nagyon sokféle potenciális beszorítás van ebben a partiban, most épp Kelet szorul be a feketékben, de amennyiben az egyik feketét Nyugat tartaná, akkor kétoldali háromszínű beszorítás lenne a kézi kőr kilences segítségével (Ez csak akkor, ha nem dobjuk el a kőrt a pikkre, ezzel kockáztatva a teljesítést is).

16. leosztás

Keleten a feladvány, amit most a szkórlapot nézve egyedül mi oldottunk meg. Az erős 2 szan indulással szemben Keleten szleminvitet választottam (alacsony transzfer, majd gém kőrben), amit a partner elfogadott, mivel minden figuráját jónak ítélte. Az elosztás nem tetszik, pontban gyenge Kelet, de a hetes szín (annak tömöttsége) és a figurák jók. A lap szélére: a káró indulás okoz egyedül izgalmakat a 6 kőrben, ez esetben szükség van a pikk egyenletes kiosztására.

Sose mondtam ennél őszintébben és szó szerint értve még eddig búcsúzóul: Jó éjt, partner, jó pihenést!