Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel - 2017. március 31.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 8. játékhét

Az utolsó játéknapok következnek. A négy legjobb már biztosította helyét a döntő hétvégéjén, pár csapatnak még van esélye odajutni, de a mezőny nagy része már csak „helyezkedik”  – és talán már inkább az április második hetén kezdődő IMP-bajnokságra hangol.

Kedd
Magyar Kupa (GD)
Véget értek a főág küzdelmei, és alighanem nyugodtan mondhatjuk, elmaradt bárminemű meglepetés.

Bár a múlt héten a GAMAX csak 14-gyel vezetett, végül több mint 100-zal nyert, a Galim ellenfele, a Szigethy már 32 után feladta, közel hasonló hátrányban, míg a legszorosabbnak tűnő Visoft–Aromo meccs, amely –7 volt félidőben, végül „papírformába lendült”, Szilágyiék fordítottak, és majd 70-nel győztek. A másik nagy rangadónak számító meccs a miénk volt, de a múlt heti +49 nem sok jót ígért a Vakrandinak. Bár az első félidőben magam is sokat tettem azért, hogy csökkenjen a hátrányuk, ez nem következett be, és bár végül 1 pontot tudtak összesítésben faragni, nem engedtünk a 48-ból…

A négy országos döntőbe jutott csapat tehát: GAMAX, Galim, Visoft és Dumbovich, ők várják a vigaszági, majd vidéki meccsek után négy ellenfelüket a májusi kupahétvégén.

Vigaszág (IT)
PT–Vikor +11
Fogarasék az első meccses vereségük óta folyamatosan nyernek, most épp a FÉSZEK csapatánál bizonyultak jobbnak – nem is kevéssel. Ellenfelüknek, Tubakéknak nem sikerült végül a meglepetés, simán alulmaradtak a GAMAX-szal szemben. Ha feledtetni tudják a vereséget, akkor szoros meccs is lehet, viszont szerintem győz a rutin.

Lowel–Szigethy +6
Mezeiék legyőzték az Interface-t egy elég IMP-szegény mérkőzésen – kiélezett csata lehetett. Bíróék eleve nem álltak ki a Galim elleni második félidőre, így ők pihenhettek az előző játéknapon. Hogy ez mennyit számít, az kérdéses: mindenesetre a Lowel várhatja jobb eséllyel a mérkőzést, lévén ők legalább győzelmi szériában vannak.

SZTAKI–Aromo –18
Lisiék győzelme a tatabányai különítmény ellen nem mondható simának, de legalább meglett. Nyárádiék ellen viszo(f/)nt fordított a Visoft, így még egy mérkőzést kell játszaniuk ahhoz, hogy vidékre jussanak. Szerintem az Aromo most nem fog hibázni: legyőzi a SZTAKI csapatát két gémnyivel.

Royston–Vakrandi –32
Argay Gyuláék ezennel nem bízták a véletlenre: simán nyertek Bócék ellen. A vakok viszont alulmaradtak a Dumbovichcsal szemben, így még egy mérkőzést játszaniuk kell. Nem egyszerű jósolni, mert két közel azonos játéktudás küzd egymás ellen. Talán az számíthat, hogy Kuttnerék tavaly is vigaszágról jutottak be az országos legjobb nyolc közé: nagyobb a rutinjuk egy ilyen meccset illetően.

FÉSZEK–Tatabánya +26
Jöjjenek a vigaszági helyosztók! Tavaly ez a két csapat (csak akkor Kacsáék épp Garmisch néven indultak) ugyanitt találkozott, akkor Harangozóék bizonyultak jobbnak, s meglepődnék, ha most nem ugyanígy lenne.

Interface–Bóc –22
Pipi arra panaszkodott a Facebookon, hogy ha neki tippelünk, akkor kikap (vagy valami ilyesmi). No tessék: most a Bóc fog nyerni!

Ha így lesz, akkor az utolsó meccsen a FÉSZEK megveri a Bóc csapatát 10 ponttal, a Tatabánya viszont vereséget szenved az Interface-től (bocs, Pipi!).

Pikk Kupa (GD)
A nemesebbik major kupában 8 későbbi vigaszágas csapat kezdte meg a kieséses meccseket a héten.
A 7. helyért: Pál–ELTE +35
A Pál kisebb meglepetésre előbb az Ecosofttól, majd sokkal nagyobbra a Főleg Ifiktől is kikapott, és csak a 7. helyért játszhat. Ellenfele az az ELTE, amely két igen szoros vereséget szenvedett: előbb a nagy esélyes Elastrontól, majd a papíron szintén jobb Artemixtől kapott ki, egyaránt egy számjegyű különbséggel. Ezúttal végre a rutin (és szerkesztő úr) győz.

Az 5. helyért: Főleg Ifik–Artemix –47
A fiatalok simán kikaptak az Izobautól, Pálék elleni győzelmüket pedig már megénekeltük. Az Artemix némileg váratlanul kikapott a hölgyektől, de az ELTE ellen köszörült. Ezúttal is könyörtelenek lesznek, és megszerzik, amit lehet: az 5. helyet.

A 3. helyért: Izobau–Mesdames +24
Bár a hölgyek rendszeresen panaszkodnak, hogy ellenük tippelünk, nyeregetik a meccseket – hátha most is így lesz! Az Artemix magabiztos legyőzése után az Elastron ugyan túl nagy falatnak bizonyult, de a bronz még szépen csilloghat, ha rám cáfolnak megint, Gömböm ugyanis az építőket jelzi győztesnek ezúttal.

A Pikk Kupáért: Ecosoft–Elastron +2
Ebből is látszik, hogy múlik el a világ dicsősége, a tavalyi két top 4-es csapat ezúttal egy major kupáért harcolhat csak, de biztos vagyok benne, hogy mindent kiadnak magukból így is. Nagy csata lesz, úgy tűnik, idén IT és csapata lesz e kupa tulajdonosa.

Kőr Kupa (IT)
Leó–Hodosi –18
Tavaly Jakusék Pikk Kupát nyertek, ám most be kell érniük a pirosabbik színűvel – de legalább győztesnek kiálthatják ki magukat!

Wellner–Négyász +28
A rutinos játékosok csatájából ezennel Pető Zoliék fognak jobban kijönni.

Dienes–Cuties +22
Takács Gáborék alighanem jobb eredményre számítottak, most be kell érniük az ötödik hellyel, az ifik felett aratott siker folytán.

Honeymoon–Szemes –3
Kiegyenlített csata várható, szerintem szemesék szerzik meg a győzelmet, de csak néhány pontnyival.

A keddi nap partija (Magyar és Kőr Kupa): 1. leosztás (GD)
Többen is említették, milyen érdekes volt, hogy az első félidőben két nagyszlem is terítékre került. Lássuk, hogyan lehetett volna megoldani őket!

Ha Észak kétszínű majort ígérő kizárást játszana… Mivel ilyesmit kevesen alkalmaznak, általában Kelet–Nyugat pároslicitben próbálkozhatott. Nálunk az ellenfél így licitált:

A gémforsz 2 káró után a 3 treff automatikus, és nyilván fogadnia is kell a szleminvitet. Itt talán próbálkozhatott volna Nyugat 4 szannal, ami bizonyára exclusion kőr színhiánnyal, de végül is a kőr ász sem jött rosszul, hátha el kell dobni rá a rossz pikket.

Az 5 kőr királykérdésre most rosszul jöttek a fegyverek, mert pikk vagy kőr királyt tudott volna jelezni, kárót nem a rendszer szerint a válaszoló. Itt két megoldás kínálkozik: érdemes prioritás szerint megváltoztatni a királyokat (nyilván a káró király sokkal fontosabb itt, mint a pikk), de az sem kizárt, hogy egyszerűen be kell mondani a nagyszlemet: a káró király nyilván rendkívül értékes, fontos lap, és a 6 adu is jól fog jönni, fel fogjuk magasítani a kárót. Nehéz elképzelni, hogy a válaszolónál olyan lap legyen, amivel nincs játék a nagyszlemben – a legrosszabb eset a kőr impassz szükségessége, bár erre talán ne bazírozzunk nagyszlemet. Az azonban szinte biztos, hogy a kérdező, tudván, hogy partnerének nincs egyik major királya sem, tudnia kell, hogy a többleterőt ígérő 3 treff licit után kell még legyen figurája, ez pedig muszáj a káró király legyen, különben mire mondott többletet, és még pozitív ORKC-t is?

Végül számunkra happy enddel végződött a dolog, legalábbis nem adtunk le így, a mieink is kimaradtak ebből az igen jó nagyszlemből. Mindössze két meccsen húzták ki az 1440-et, a mezőny nem vizsgázott jól.

Elmondható ez a másik nagyszlemről is…

7. leosztás
Itt is csak két meccsen húzták ki a nagyszlemet, bár nálunk például (licithiba miatt) mindkét asztalon gém ment…

Aki 1 kőrrel indul, ne számítson sok jóra, a 24 pont csinos hatos kőrrel elég jó az abszolút forszhoz. Volt, akit ez annyira elcsábított, hogy végül 6 kőrben bukott, mert kiállt egy kőr, és a nyilvánvaló káró indulás után egy káró is. Sztenderdben talán így mehet:

Persze a dolgot nehezítheti, ha valaki Kokish-relét (2 treff–2 káró–2 kőr: kőr vagy nagyon erős egyenletes), vagy 3 treff második negatívot játszik. Kíváncsian várom a sztenderd licitálók megoldásait! (Sokan úgy játsszák, hogy ha a 2 treffes megismétli a színét, akkor az fixálja az adut, így a 3 kőrre serious és kulcslicitek vannak. De miért is ne mondjon a 3 treffre egyből 4 treff ORKC-t Dél? a szerk.)

Precíziósban persze sokkal könnyebb dolgunk van, hiszen az 1 treff–2 treff gémforsz után Délnek szinte már csak az ászok száma érdekes, amikor pedig Észak még hatos treffet is ígér, szinte biztosnak látszik a nagyszlem. Mi az adudáma kérdést játszottuk le – bizonyos helyzetekben a 4 szan leállás ORKC után, de talán ez nem az. 16 elszalasztott IMP-nk bánta…

Hétfő
Minor kupák
A legutóbbi játéknap a helyezkedésről és a legjobb 8-ba való jutásról szólt. Hiszen azoknak, akiknek eleve arra volt esélyük, hogy a tabella elején foglaljanak helyet, fontos volt, hogy minél előkelőbb helyen érjenek be, ezáltal gyengébb ellenfelet kapnak majd a K. O.-ra. Viszont voltak, akiknek létkérdés, hogy egyáltalán a bejutnak-e a legjobb 8-ba, ezáltal esélyt kapva arra, hogy ott legyenek május 12–13-i döntőben.

A hétfői nap partija: 29. leosztás (GD)
Hogy ne mindig csak nagyszlemekről beszéljünk, egy unalmasnak tűnő gém:

Bizonyára a többség el szokott indulni 11 ponttal, 5-4 nemessel, ha azonban megnézzük Észak lapját, a sírás kerülget: 5 kicsi a leghosszabb színünk, szingli ász kívül, nem valami csinos. Partnerünk 9 pontja sem csábít indulásra, azonban a kettő együtt elég jó gémet eredményez: a 11. ütést csak a korai treff lopás veszi el, pedig a káró dáma még felesleges is!

Ebből látszik, a figurapontok csak irányelvet adnak, a lapértékelés számít: Dél partnere 1 pikkje után nehezen állítható le gém alatt (illetve: nem kéne leállnia). Néhány pár azonban csak 2-3 pikkig jutott, ezt úgy tudom csak elképzelni, hogy Észak passzolt, és Nyugat óvatlanul elindult negyedik helyen… Legrosszabbul az a pár járt, aki ellen Nyugat szagot kapott, és kipasszolta a partit! Nehéz beszélgetés lehetett:
– Bemondtátok a bell 4 pikket?
– Nem, körpasszra adtuk…

Talán meglepő, de csupán a mezőny fele jutott el 4 pikkig.

Káró Kupa jóslás (IT)
Durostone–Lufthansa +33
Alighanem Révai Ákosék könnyebb ellenfélre számítottak, hiszen az „alapszakasz” megnyerésével a pont bejutó légitársaság csapata ellen küzdhetnek. Habár kiemelésük szerint közel vannak egymáshoz, most mégis nagy lesz a különbség az építők javára.

Csipka–Rappen +0
Itt sincs nagy különbség, közel van a két csapat tudásszintje, ami a bridzset illeti. Akárhogy dörzsölgettem, gömböm nem tudott dűlőre jutni. Anno játszottam Germadics Viliék csapatában, viszont ellenfelüknél meg csupa jó barátom van…

Balásy–Relé +11
Egy olyan ki-ki meccs szemtanúi lehetünk, amely akár valamelyik major kupában is összejöhetett volna. A pillanatnyi forma talán Balásyéknak kedvez, s szerintem ez a döntő: meg fogják verni Jusztin Istvánékat.

Mákosnudli–Cyan –21
Nagyjából ugyanannyi VP-t gyűjtögettek a minor kupákban, így mindkét csapatnak bőven van esélye nyerni. Ám szerintem a mákosok most kevésbé lesznek szerencsések, azaz Sámuel Péterék fognak bejutni a májusi legjobb 4 közé!

Ördögszekér–Omen –8
A 9. helyért küzd ez a két csapat, ezúttal Lovas Jutkáék bizonyulnak jobbnak.

Treff Kupa jóslás (IT)
Expassz–Koboldok +32

Spielmann János újonc csapata máris kiharcolta az esélyt, hogy bekerüljön a Treff kupa legjobb négy csapata közé, ami elismerésre méltó. Sajnos mostani ellenfelük még túl erősnek bizonyul hozzájuk képest, de nem szabad feladni!

Slambuc–Káosz +3
Barna Csabáék megtalálták jó formájukat, míg a fiatalok még nem lendültek bele a kupaküzdelmekbe idén. Érdekesség, hogy március 27-én találkoztak már egymással, akkor Tóth Andiék vereséget szenvedtek, s ez most sem lesz máshogy (de kicsit szorosabb lesz!).

ZEN–Next +20
Két rövid nevű csapat összecsapása. Mesterpontátlaguk mindössze 5 ponttal tér el a Next javára, így nehéz bármi okosat jósolni. Talán az dönt majd, hogy az eddigi utolsó játéknapon Szokolyék megnyerték az egyik meccsüket, míg ellenfelük két vereséget gyűjtött be.

Kaskad–Hazai +15
Talán mindkét csapat kicsit többet – pirosabbik kupa küzdelmet – várt magától, de a sors összehozta őket, és a végén csak egyikük juthat be a Treff Kupa 4-es döntőjébe. A Kaskad 20–0-s győzelemmel melegített a mostani K. O.-ra, így őket várom győztesnek.

Csillagpalánta–Ernyő Alatt–Vasdob +6, +1, -7
Ki lesz a 9.? Esélyes szerintem a főleg fiatalokból álló Csillagpalánta, de azért Németh Andrásékat se becsüljük le, hát még a rutinos játékosokból álló Vasdob csapatát. Szerintem körbeverés lesz, amiből Szűcs Leóék jönnek ki a legjobban.