Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel - 2017. február 16.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 2. játékhét

Jó néhány meccsen meglepetés született a Magyar Kupa első játékhetén, szerzőink igyekeznek megtippelni, hogy a folytatásban mikor borul a papírforma. Jóslás mellett átvesszük az első két nap történéseit, és egy-egy drága parti is terítékre kerül.

Hétfő (IT)

Darvas-csoport
Nyilván elfogult vagyok az ificsapatokkal. Meglehet, a halántékom deresedik már, de még mindig fiatalnak érzem magam, ami által közel áll hozzám az ifjak társasága. De akkor is kiemelném a Cuties csapat teljesítményét, ha már szenior lennék, hiszen kettős győzelmet aratva vezetik a csoportjukat, ugyanis mind a Pál, mind a Balásy csapatot meggyőző fölénnyel verték.

Persze hozzá kell tenni, hogy elsőségükhöz kellett az is, hogy a Slambuc csapat ne jelenjen meg a játéknapon (grrr!), így a Dumbovich mindösszesen 12–0-ra győzött, ami valljuk meg, kevés győzelmi pontot hozott Kotiéknak – habár attól várhatóan nem félnek, hogy ez befolyásolja végső csoportelsőségüket.

Dumbovichék rögtön átvehetik az első helyet, hiszen pont az ifik ellen játszanak. Másik meccsük a Négyász ellen lesz, ahol szintén sok VP néz ki nekik. Persze eközben az ifik is gyűjtögetik pontjukat, s amennyiben Madarászék ellen tartják jó formájukat, már kvázi biztossá válhat a továbbjutásuk. Dumbovich–Négyász–Cuties +50, –63, +13

Fontos meccs lesz még a Vasdob csatája Balásyék ellen. Szalka Juli és Kalmár Zoli precíziósa a cross-IMP alapján nem működött túl jól a második mérkőzésükön, amin nyilván javítani szeretnének. Kell is nekik a győzelem, hiszen ha a mostani második mérkőzéses ellenfelük beelőzi őket, akkor igen csak kapaszkodhatnak, hogy odaérjenek a legjobb 32 közé. Hogy előzés lesz-e a játéknap végén, azt nem tudom, speciel gömböm szerint zsebre teszik ezt a mérkőzést majd’ 9 IMP-vel. Vasdob–Balásy –9

Zánkay-csoport
A forduló meglepetései ebben a csoportban zajlottak, ugyanis csak két csapat maradt veretlen. Az egyik a Royston, ami nem meglepő, hiszen Csárliék (mégis visszaigazolás történt) magabiztosan verték a papíron náluk gyengébbeket. A másik viszont a Kaskad, utolsó kalaposként 21 ponttal legyőzte a művészeket, akik ugye az első kiemeltek. Ráadásul mivel Négyesiék a másik meccsükön is győztek, jelenleg meg is előzik a FÉSZEK csapatát.

A másik meglepetés megint csak fiatalokhoz kapcsolódik, ugyanis a részint U16-osokból, részint idősebbekből álló Csillagpalánta megverte Dömös csapatát. S mivel a Dienes a másik meccsén Csipkáéktól is kikapott, így lassan össze kell szednie magukat ahhoz, hogy megfelelő helyen jusson a legjobb 32 közé.

A frissen kinevezett ifjúsági kapitány, avagy Honyi és csapata gyorsan javíthat renoméján, ehhez csupán felül kell kerekednie a két cs-sen, a Csillagpalántán és a Csipkán. Szerintem reális, hogy a két meccsből összegyűjtsenek legalább 35 VP-t. Az pedig, hogy mi lesz a másik mérkőzésen, sokban függ attól, hogy a fiatalok lendülete meddig tart, illetve hogy Dörnyei Gáboréknak hány partit sikerül megoldaniuk rutinból. FÉSZEK–Csillagpalánta–Csipka +65, –38, –27

A másik fontos mérkőzés egyértelműen két – csak más okból – meglepetéscsapat fogja vívni. A friss III. osztályú csb-győztes előkelő helyen várhatja a csatát Gerő Istvánék ellen. Persze, azért Burian Fendalléknak nem lesz könnyű dolguk, amennyiben sok éles parti lesz terítéken. A gömböm azt mutatja, hogy azért ezen a meccsen az esélyesebb csapat fog győzni, igaz, nem lesz sima a mérkőzés számukra. Kaskad–Dienes –11

Ottlik-csoport
A kupa szépségét (habár ezzel a szóval azok, akik épp az utolsó három között állnak, biztos nem értenek egyet) mutatja be az alábbi számsor: 5., 1., 6., 2., 4., 3., 7. – mely jelen esetben azt mutatja meg, hogy míg az 5. kalapos vezeti a csoportot, addig a 3. kiemelt jelenleg az utolsó előtti helyen áll. Hogy mik lesznek itt még! No, de inkább nézzük azt, hogy mik voltak…

A frissen összeállt családi csapat, Vikorék felemás napot zártak, ugyanis elég sok ponttal kaptak ki a Honeymoontól, majd simán verték a Relét. Hittmann Mártáék viszont jobbnak bizonyultak a náluk papíron jobb Izobaunál, miközben Benedekék begyűjtöttek még egy vereséget a nászutasoktól. Bessenyei Maráék ezzel a két győzelemmel vezetik a tabellát, ami azért lehet fontos nekik, mert a maradék négy mérkőzésből kettőben a kiemelés szerint gyengébb csapattal fognak találkozni, s ha minden igaz (de úgyse!), akkor innentől könnyed lenne a továbbjutás számukra.

A vakok alighanem jóval több VP-t reméltek ezen a napon, mintsem amennyit szereztek. Javíthatnak, de nem lesz könnyű dolguk Sibáéknak, hiszen az előbb megénekelt kibices társaság lesz az egyik ellenfelük, a másik pediglen a mindig veszélyes Relé. Utóbbi csapatnak is el kéne kezdeni gyűjtögetni a pontokat, amennyiben – tavalyhoz hasonlóan – nem akarnak lemaradni a legjobb 32-ről. Vakrandi–Relé–Honeymoon +25, –30, +5

Egy másik izgalmas meccs lesz a Szemes–Izobau találkozó. Vidóczy Tamásék meglepetésre térdre kényszerítették a címvédő csapatot, s ha továbbra is jól jön ki számukra a lépés, akkor még a végén... (no de ne kiabáljuk el). Annyi biztos, hogy a cross-IMP azt mutatja, hogy Réti Zsuzsának és Vida Mihálynak még össze kell csiszolódnia, de erre már csak egy hetük van. A gömböm szerint mindenesetre javítani fognak a múlthéten bemutatott játékukon. Szemes–Izobau –16

Widder-csoport
„Ez az egyetlen rendes csoport” – mondhatni, mármint az alapján, hogy ez az egyetlen hétfői csapat, ahol legalább a tabella legeleje a papírforma alapján zárt eddig. Ugyanis az élen az első kalapos Aromo áll, kevesebb mint fél VP-t hullajtottak el ellenfeleik ellen. Meggyőző fölényük természetesen akkor látszódhat majd, ha a többi mérkőzésüket is ily simán nyerik majd, de innentől már nehezebb mérkőzések várnak rájuk.

Mögöttük van a szintén veretlen PT, Fogarasék legyőzték a Rappent, valamint egyből a SZTAKI-t is, akik ellen – ne feledjük – sokat harcoltak a csb-n. Liskáék amúgy a másik meccsen nyertek a Főleg Ifik ellen. Hankáék úgy látszik, még nem kapták el a ritmust, ugyanis kis arányban kikaptak Bunth Ágiéktól is. Persze még az elején vagyunk, de szoros csatára nyílik kilátás, következtetem ezt abból, hogy a harmadik és a hatodik helyezett között jelenleg alig 1 VP van.

Mirkék növelhetik előnyüket, amennyiben következő két mérkőzésüket is abszolválják. Gömböm azt mutatja, hogy mindkét mérkőzésüket meg fogják nyerni, de azért nem annyira lesz egyszerű nekik, mint az eddigiek. Kadleviék jelenleg a negyedik helyen állnak, de nyilván céljuk a harmadik vagy akár a második helyre odaérni: ehhez most győzniük kell a Rappen ellen, ami szerintem sikerülni is fog. Aromo–SZTAKI–Rappen +32, –10, –22

Lovas Jutkáék, köszönhetően a ZEN elleni győzelmüknek, jelenleg vezetik a négyes élbolyt, azonban a következő napi második meccsük nem ígérkezik könnyűnek a PT ellen. A printesek nyilván nem szeretnék hagyni, hogy az Aromo ellépjen tőlük, ezért bevetik Bárány Gyurit, s vezérletével simán győznek. Ám ellenfelüknek sem kell csüggednie, ugyanis az utolsó napon bőven gyűjtögethetnek győzelmi pontokat ahhoz, hogy megmaradjon az esélyük a legjobb 32-be jutáshoz. Omen–PT –39

A nap partija: 9. leosztás

Aki hétfőn a zárt teremben ült le Észak–Délként, az az első partiban megízlelhette azt az érzést, hogy milyen igazságtalan olykor a játék. Hiszen míg Észak teli van minorokkal, addig Délnek a majorok jutottak. S amellett, hogy még fit sincs, azaz max. hétlapos „színtalálkozások” vannak terítéken, addig az ellenfélnek még véletlenül sem 3–3 az elosztása, hanem inkább 5–1.

Észak indul, de hát standardban nincs igazából jó indulása. A 3 vagy 4 káró jön szóba a kevés major és a kizárásnak kedvező szkórhelyzet miatt. Persze amennyiben úgy játszunk precízióst, hogy a 2 szan nem a bikaerős lapot jelenti, hanem minorokat legalább 5–5-ös elosztásban, akkor felmerül, hogy elinduljunk ezzel a lappal. Aminek persze a partner egyáltalán nem fog örülni a 11 major lapjával.

A káró felvétel igen csak népszerű volt a partiban, s ha Kelet–Nyugat valahogy megtalálta nem csak a kontrát, hanem annak büntető mivoltát, akkor akár négy számjegyű összeget is felírhatott, miközben double-dummy alapján még gém sincs benne a vonalon – micsoda kezdés a kupában! 

Kedd (GD)

Cohen-csoport
Ez egy hatcsapatos csoport, így itt csak egy fordulót játszottak ezen a héten. A Visoft, ahogy várható volt, szinte 0-ra verte az ernyő alatt az Ernyő Alattot. Szigethyék alaposan elverték a repülősöket, ezzel ők a harmadikok, mivel az Artemix nagyobb győzelmet aratott az egyetemisták felett.

A következő kedden a csoport egyik rangadóját játssza a Visoft és az Artemix, akik gömböm szerint az első két helyen fognak végül zárni. A meglepetés elmarad, nyer a Visoft: VisoftArtemix +24

Kaufmann-csoport
A Galim máris igazolta, hogy sikeres volt az igazolás: a két alacsonykalapos ellen megszerezte a maximumot, és természetesen magabiztosan vezet. Ők az egyetlen 40 pontot szerző csapat – bár a Dumbovich sem tudott volna többet szerezni, a hiányzó ellen azonban csak 12 jár egyelőre.

A Lowel szintén két nagy győzelmet aratott, ha nem is akkorákat, mint a Galim. Az első kör után még mögöttük a Tatabánya, amely némileg váratlanul kis arányú vereséget szenvedett a Mákosnudlitól, ezzel kicsit megnehezítve, hogy összejöjjön a meglepetés, azaz a második hely a csoportban – de még van bőven hátra!

A Mesdames két bejutási rangadót is elveszített, ezért rosszul áll, de több könnyebb meccse még hátra van.

A nap meglepetése a Padlás, 54. a rangsorban, mégis továbbjutó helyen áll!

A Galimnak két következő ellenfele sem fog nagy nehézséget okozni, behúznak 35 pontot, míg a csoport váratlan rangadója a harmadik Tatabánya és negyedik Padlás csatája lesz, amit Hegyiék nyernek: PadlásTatabánya 32

Keleti-csoport
A GAMAX a két leggyengébb ellen ugyan simán nyert, de az arányok nem közelítették meg a többi első kiemeltét – ez azonban vélhetően nem számít, az első helyet máris megszerezték, és meg is fogják nyerni a csoportot.

Az Ecosoft az első meccsén tavalyi formáját mutatva megszerezte a Cyan ellen a maximális 20-at, azonban váratlanul kikapott utána a Bóctól 7 ponttal, ám a többi meccsen kialakult körbeverések miatt egyelőre második, és most jön csak a papíron legkönnyebb napjuk. Mondjuk a papírforma azért van, hogy néha felboruljon… Szorosan mögöttük a Leo, valamint némi meglepetésre az Ördögszekér.

A csoportrangadó az Ördögszekér–Ecosoft, ahol Marjai Gyuriék IT hathatós közreműködésével nagy győzelmet aratnak, és megszilárdítják második helyüket: ÖrdögszekérEcosoft 40

Kovács-csoport
Újabb hatos csoport, tehát csak 3 meccs – illetve négy! Az Elastron előrehozott egy meccset az utolsó napról, és két rendes győzelmével máris magasan vezet, persze ebben a plusz mérkőzése is benne van – valamint ez a meccs épp a második helyezett elleni rangadó volt, így lehet, hogy mégsem alakul ki a kiemelés szerinti helycsere? Meglátjuk a következő hetekben. A másik két meccs szoros lett, így a többiekről sok következtetést még korai lenne levonni.

Az eheti rangadó az Elastron–Hodosi, ahol, némi meglepetésre, Hodosiék nyernek, míg az Interface–Durostone csata kevésbé lesz szoros: ElastronHodosi 4, InterfaceDurostone +45

A nap partija: 17. leosztás

A nap partija fontos szerepet játszott az előrehozott rangadón: az Interface elbukta a szlemet, míg az Elastron kimaradt belőle.

Érdekes, hogy mennyire nehezen kezelhető sztenderd rendszerekben az ilyen „nagy lap szemben némi laperővel”. Az egyik játékos 23 pontjával abszolút forsszal indul, a másik pedig 8 pontjával már látja, hogy közel a szlem, és amikor kiderül az 5–3-as pikk fit, már lehet, hogy túl magasan vannak, holott egy csomó kulcs lap (de nem kulcslap!) hiányzik. Az ászkérdés után már általában látjuk, hogy „majd lesz valami”, az összes kulcslap a vonalon. Két fontos király, és az adu dáma is ülhet jól, de igazából a két lapból nem szeretnénk szlemet. Ha megtaláljuk az adu dámát, még akkor is biztos, hogy ki kell adjunk egy kárót, és utána jöhet a kőr impassz… Túl sok jó dolog kell.

A mezőny fele (5 pár) próbálkozott szlemmel, csak hárman teljesítettek, azok is furcsa módon: a káró indulás ugyanis lehetővé teszi, hogy két magas kárónk legyen, amire eldobhatóak a kézi rossz kőrök. Akik ellen a még passzívabb treff indulás érkezett, buktak, mert egyszerűen nem látták ezt az alig esélyes káró magasítási játékot (jól kell üljön legalább az egyik káró figura, és esnie kell a nyolcasnak, vagy legyen szingli a bubi, vagy a bubinak és a királynak is Északon kell lennie, és akkor a második ráhívásnál Észak vagy ad két káró ütést, vagy visszatartja a bubit, de akkor nincs a színben kiadó, így üthet a kőr király). Egyszerűbbnek tűnik a sima kőr impassz, ráadásul közlekedési problémák is vannak a gyengébb kézhez.

Egyedül a Kelen–Kelen pár teljesített treff indulásra, gratulálunk! Érdekes, hogy a precíziós miatt ők a rossz kézből játszottak, ahol a kőr indulás azonnal buktat, de ellenfelük nem ezt választotta, és kihasználták a lehetőséget.