Bár a formán még nem látszik – de ez is hamarosan változni fog – mostantól a megújult honlapon olvashatják-olvashatjátok a bridzzsel kapcsolatos információt. A honlap fejlesztése nem volt akadályoktól mentes és még mindig nincs teljesen készen. Arra kérnénk mindenkit, hogy aki hibát, javítanivalót talál benne, írja meg a főtitkárnak és igyekszünk gyorsan reagálni.

A versenynaptár és az eredmények reményeink szerint átláthatóbb, könnyebben kezelhető formában jelennek meg ezentúl. Az eredmények egyelőre a 2015-ös évre vannak feltöltve, de folyamatosan töltjük majd a régebbi éveket is.

A mesterpontnyilvántartás felkerült a honlapra és gyakorlatilag teljesen aktuális, amivel egy több, mint fél éve tartó hiányt pótoltunk.

Ami nincs a honlapon, és eredeti szándékaink szerint nem is lesz, az a fórum. Ezt a múltkori közleményemben már bejelentettem, de jelentős vihart kavart. Mivel alapvető célunk a tagságunk kiszolgálása, ezért ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell. Ugyan nem értek egyet azokkal a gondolatokkal, hogy ez antidemokratikus lenne, illetve cenzúra lenne, mert más sportági szakszövetségek honlapján sincs ilyen fórum, de ha a többség úgy gondolja, akkor folytathatjuk ezt a hagyományt.

Kezdeményezés történt egy rendkívüli közgyűlés összehívására az IBBF idejére ebben az ügyben. Ezt én támogatom, mert ha ezt a kérdést a tagság ilyen fontosnak tekinti, akkor ám döntse el a Szövetség legfelsőbb testülete, hogy milyen irányt vegyünk. Az elnökség ennek hiányában is foglalkozik a kérdéssel, de azt gondolom, hogy most már megvárnánk a rendkívüli közgyűlés döntését, és azt valósítanánk majd meg, mert informatikailag nem kis munka ezeket a változtatásokat elvégezni.

Addig is használják-használjátok egészséggel a megújult honlapot és várjuk a jobbító javaslatokat.

 

                                                                                              Homonnay Géza

                                                                                                     elnök