Topok és nullák I.

A Topok és nullák cím: lopás. 1987-ben jelent meg Pamela és Matthew Granovetter (amerikai bridzsezőházaspár) Tops and bottoms című könyve. „A világ legjobb játékosainak álmait és rémálmait” foglalták könyvbe. Nekem sem kellett több. Gondoltam: jó húzásainkra mi is büszkék vagyunk, hülyeségeinket meg nincs mit szégyellnünk.

Ráadásul azt is bizonyítani akartam: a bridzs a való világ része. Ahogy bármilyen élethelyzetre létezik irodalmi asszociáció, a bridzsjáték elemeire is találtak megfelelő passzust még azok a költők és írók is, akiknek fogalmuk sem volt, mi fán teremnek.

Az első – nevezzük úgy, nulladik – csevej valahogy elkeveredett. Emlékszem egy Dörnyei–Fornet játszma volt. Ha lesz, aki megtalálja, megmondja majd, mikor kezdtem sorozatot.

A nyomtatott Bridzsélettel mindenesetre végeszakad.

Mostantól minden más lesz. De kezdjünk úgy új életet, hogy egyiket-másikat visszaidézem a régi sorozatból.

Hátha vannak újszülöttek, akiket minden régi vicc érdekel!

Első csevej: színkezelés

Mindenekelőtt egy feladat:

Nyugat a pikk királlyal kezd, amelyet Észak ellop a kőr hármassal, majd az adu tízes következik. Kelet a kettest adja, Dél a négyest. Hogyan tervezi Nyugat az ellenjátékot?

Bridzsezni úgy a legjobb megtanulni, ha van valaki a társaságban, aki elmondja a szabályokat, azután addig rakjuk egymásra a lapokat, amíg ki nem derül, hogy már a menőkkel is fölvehetjük a versenyt. Ha meg a társaság taglétszáma nem éri el a négy főt, úgy kell csinálni, mint egykori csapattársam, Szalay Endre, akinek egy Knuth Előd nevű gimnáziumi osztálytársa (hány nagy csatát vívtunk meg együtt, mielőtt 1993-ban – 50 éves korában – eltemettük őt!) egy óra alatt elmagyarázta (vagy lehet, hogy fordítva volt?), mikor mit kell csinálni, azután este fél hatkor a Kőris utcai villámpároson próbálták ki a frissen szerzett ismereteket.

Lehetett valami érzékük a játékhoz, mert már aznap sem ők lettek az utolsók (mindig vannak örök kezdők, akiknek harminc év is kevés, hogy rájöjjenek, a játék lényege nem az, hogy üres bubinkat hívjuk impasszra), később pedig francia eredetű, Monaco nevű rendszerükkel a valamikori Marcel Peeters-licitvetélkedőkön nem egy nagy sikert mondhattak magukénak.

Szóval tanulni úgy a legkellemesebb, hogy éjjel-nappal játszunk, lehetőleg jobbnál jobb spílerek ellen, a trükköket menet közben szedjük föl, magunk találunk rá a Grand coup meg a Darvas-csel lehetőségére.

Mert mi értelme van bridzskönyveket bújni? Mit kezdünk vele, ha a biztonsági játék tanulmányozása során elsajátítjuk, hogyan kell kezelni az alábbi színt?

A Bridzsenciklopédia szerint ebben a helyzetben, ha öt ütésre van szükség, a dámát kell hívni, hátha Nyugatnál egy kőr van, és az éppen a bubi (aminek esélye három százalék), ha négy ütést kell elvinni, szintén a dáma játszandó ki, és ha ezt viszi Nyugat királya, a következő menetben a tízest kell körbeengedni. Ennek a játéknak 76 százalékos az esélye, vagyis átlagosan 3,79 ütést fogunk szerezni – azaz 1,21-et adunk ki – a fenti lapokkal. (De ha úgy ismerjük Nyugatot, hogy második királyból mindig beszalad, Kelet pedig nem szokott cselből a királlyal ütni, ha blank király-bubija van, akkor jobb Délről kicsit hívni a tízeshez, ha pedig ezt Kelet bubija üti, a dámát körbeengedni, ami 83 százalékos sansz.)

Ebből az következik, hogy eléggé jó esélyű ezt az aduszínt választani egy olyan kisszlemhez, amelyben a többi színt erősen fogjuk.

Ami még nem jelenti azt, hogy az enciklopédia ajánlotta eljárást is követnünk kell. A biztonsági színkezelés csak steril körülmények között segít rajtunk, a csillagok speciális állására (meg az osztógép fantáziájára) nem lehet tekintettel.

Az 1994-es kenesei páros versenyen Nyugat 2 pikkel indult, Kelet megemelte, amikor sorra került, Minarik Attila (Dél) pedig 6 kőr felvételben találta magát a következő kiosztásban:

A pikk király kezdést a felvevő ellopta az asztal adu hármasával. A kőr szín adott elosztása nyilván benne van az enciklopédia jelezte 76 százalékos tartományban. A nyerő játék mégsem a dáma kivágása volt. (Ha Dél az adu dámát hívta volna, Kelet bizonyára fed a királlyal, és a felvevő nem folytathatja tovább az aduzást, mert védtelenné válik a pikkekkel szemben. Hiába játszik treff ász, király, lopást – a nyolcassal –, mert Nyugat nem lopja felül, és utána már csak egyet bukni sem könnyű.)

Minarik azonban a kőr tízest hívta, a sor végén Nyugat ütött a bubival. Vége.

Az ellenjátékos pikk hívása semmit sem ártott, mert Dél lopott az asztalon, káró dámával kézbe jött, az adu ászba esett a király, a kilencessel kiaduzott, majd treff ász, treff király, treff lopás következett, a magas treffhez káróval lehetett asztalra menni.

Minarik Attila tehát a tízest engedte körbe, és az dobja Nyugatra az első követ, aki ilyen ajándékot vissza szokott utasítani.

Pedig ha az ellenjátékos ütni hagyja a tízest, a felvevő nem tud teljesíteni.

A treff magasításával folytatja, de Nyugat most is résen van, és nem lopja felül Dél aduját, még akkor sem, ha a hetessel is megteheti (inkább kárót dob!).

Most a felvevő káróval asztalra megy, hogy magas treffet hívjon. S ekkor eljön Kelet ébredésének ideje. Ha végre kijátssza az adu királyt, tönkreteszi Dél szép napját.

Jó reggelt, kedves Kelet! Ébredhettél volna előbb is. Ha már a tízest lefeded a királlyal, régen vége volna a szlemnek.

Vegyünk tehát példát a költőtől, nem hiába mondott le olyan könnyen a királyokról!