Szürök évadja
Szürök évadja, avagy: a legkisebb is számít
A csapatbajnokság, majd az országos IMP-bajnokság lezárultával elkezdődött a perfekcionisták (rövid) szezonja, az MP (lánykori nevén: Mitchell) bajnokság. Hétről hétre visszatérünk erre, 1-2 érdekesebb leosztás bemutatásával.
A II. osztály első fordulójának talán legérdekesebb leosztása az alábbi volt:
Az fenti licitmenet után kell 6 kőrt teljesítenünk, treff király indulásra.
Mivel a nyilvánvalóan szingli indulás kihagyása után pikkre fordulhatnak, nem javasolt a szokásos "ütésszámbeállítós" játékot választanunk: üssünk és kezdjük hívni az adukat. Lássuk, mi történik!
Kelet már az első kőrbe kimutat, így elosztása 2=0=4=7 vagy 3=0=3=7 lesz. Utóbbi esetben még lopás után is Nyugat tudja tartani a kárót, így nincs sok esélyünk. Sokkal jobb a helyzet, ha a (treff mellett) a másik olcsó színt is Keletnek kell őriznie, ekkor már "csak" azt kell kiszurkolnunk, hogy pikkből is legyen két magasfigurája.
Az utolsó adu lehívása előtt ez az állás:
A hatlapos végállásban Keletnek mind a négy káróját őriznie kell, különben (lopással) magasítható a szín, tehát le kell szingliznie a pikkjét, amikor is egyszerűen beejtjük a másik figuráját.
Ezek voltak a lapok:
Az érdekes háromszínű beszorítás persze még egyszerűbb, ha Nyugat nem treffel támad. Az 52 lapos feladványok kedvelői próbálkozhatnak 6 szannal is.
Az I/B legérdekesebb játszmája az alábbi 3 szan volt.
A felvevő a kőr kettes (11-es szabály) kezdést elengedte a keze felé, majd pikket játszott ki, és amikor Nyugat a királyt tette, azt kihagyta. A treff folytatást vette asztalon, majd lehívott egy magas pikket, amire Nyugat kárót dobott. Hogyan tovább?
Mivel a licit és az indulás után szinte bizonyos Nyugat 1=4=4=4 elosztása (miért ne indult volna el ötös színéből?) a kilencedik ütést végállással próbáljuk megszerezni. Engedjünk körbe egy kárót.
A várható újabb treff hívást vesszük, majd Nyugatot padlóra küldjük a pikk dámával: treff vagy kőr dobása azonnal adja a teljesítést, tehát csak kárótól válhat meg. Ekkor kézbemegyünk a kőr ásszal, lejátszuk a káró ászt, majd kőr király-kőrrel kiadjuk neki az ütést: a treff tízes lesz a kilencedik magas lapunk.
Az első osztályban sok "szlemkedvelő" pár van, meglepő tehát, hogy az 1. leosztásban csak három párnak sikerült bemondania az alábbi (Észak kezéből) terített szlemet:
A leosztás párjában sok vitát váltott ki a pikk szín kezelése:
Látható, hogy az 5 pikk vagy a 6 káró (újabb szlem...) teljesítése attól függ, hogy sikerül-e lábán megütnünk mind a hat pikkünket.
Sokan - tévesen - azt gondolják, hogy amennyiben az ászba hátulról esik a tízes, akkor nagyobb esély esésre (a szek dáma-tízes ellen) játszani, mint impasszra.
Ez nyilván nem igaz: ha feltételezzük ellenfelünkről, hogy (legalább 1/3 eséllyel) a tízes-kicsi kombinációból is a tízest teszi, akkor már nyílván impasszt kell adnunk.
És mi a helyzet, ha a gonosz ellenjátékos a dámát teszi?
Volt, ahol ez az apró csel sikerrel járt, mivel a felvevő deblokkolta asztalról a kilencest, majd impasszt adott Észak - feltételezett - tízese ellen: 10 ütés.
Mivel nem tudhatjuk, hogy kinél van a nyolcas (a felvevőnél ott kell lennie az ász-király-bubinak, hogy cseljátékunk eredményes lehessen, így valójában 50% a sansza annak, hogy
az "új kulcslap" is nála legyen, így valójában nincs értelme a dámát tenni: az esetek felében szinte bizonyosan veszítünk egy ütést, és még a másik "fél" sem
bizonyosan nyerő: különböző felvevők különböző (de nem nulla!) valószínűséggel arra gondolhatnak, hogy a dáma-tízesből cseleztünk.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat
- Oldal küldése ismerősnek
- PDF változat
Az utolsó partiban...
2009, december 12 - 14:19 — csabiszerintem a felvevő legfontosabb dolga megnézni, ki dobta az első pikkbe a 10-est (mármint személy szerint). Elég kevesen vannak a magyar mezőnyben, akik 10x-ből rutinszerűen a 10-est teszik, és kb. tudjuk, kik ők (kevesebben vannak, mint azok, akik DT-ből a dámát dobják ). Ellenük nem egyértelmű a helyzet. A többiek ellen jobb lehívni az királyt.
Az ellenjátékos szemszögéből: D10-ből csak akkor kell a 10-est tenned, ha feltételezed a felvevőről, hogy nála van a 8-as (50%) és feltételezi rólad, hogy 10x-ből a 10-est tennéd. Magyarra lefordítva: elég jó a felvevő, és téged is elég jónak tart. Egyéb esetekben jobb a dáma.
Vagy kihagyok valamit a számításból?
licit az 1. példában
2009, december 9 - 11:09 — SylTényleg 5 treffet licitált?
Ha igen, akkor az ember inkább 6-2 elosztásra gondolna. Ettől persze még az esetleges pikkre váltás szétveri a mechanizmust.
és a vicc...
2009, december 9 - 11:19 — haromkaroÉn is 6 körben igyekeztem teljesíteni. Nálam nem volt 5 treff licit (szerintem is furcsa lenne mindez, egy szingli királlyal).
És a vicc: 3-an teljesítették a 6kört. Pont azok, akik észak kezéből játszották (gondolom a hosszú kör kontrával nyithatott, amivel nem igazán tudok egyetérteni). Az értelmes indulások (treff Q, amibe esik a K, illetve pikk mari) bármelyikére automatikus a teljesítés a szín középlapjának magasításával és a másik fekete szín vesztőjének eldobásával.
Sajnos bár igyekeztem, én nem teljesítettem, sok más Dél társammal együtt, amelynek legfőbb oka, hogy nem tartottam reálisnak a sec pikk mariázst hátul. Egyúttal kérdezem is Szalay sporttársat, hogy mitől olyan "könnyű" ezt feltételezni?
Tisztelettel,
szg
KQ
2009, december 9 - 13:16 — fzÉn négy kőrt játszottam délen, és pikk T indulás után, mikor a pikk ászba esett a dáma, már felsejlett a szek KQ előttem, amit a pikk T indulásra kapott "semmi teteje" felvilágosítás meg is erősített.
könnyű szurkolás
2009, december 9 - 13:10 — szalayNem azt írtam, hogy könnyű, hanem azt, hogy: "csak azt kell kiszurkolni". Maradjunk abban, hogy nem a favoritnak szurkolunk most.
Nem kell feltételezni a szekk
2009, december 9 - 12:43 — OctavianNem kell feltételezni a szekk marit hátul, elég, ha leszingliz egy figurát, pikket hívsz az ászhoz, és utána elszökteted a bubit.
leszinglizi a figurát
2009, december 9 - 13:00 — szalayEzzel csak az a gond, hogy nekünk már korábban el kellett dobnunk egy pikket, mivel négyes kárót tartunk, hogy fenyegethessünk ebben a színben. Ha kárót dobunk, akkor ő is megválhat a negyedik kárótól, nem kell leszingliznie a pikkjét.
szakifejezések
2009, december 9 - 12:01 — SylVigyázat.
A "kontrával nyitni" ill. a "kontrázni" nem ugyanaz. Az előbbi sorvégi pozívióból szokott megesni.
thx
2009, december 9 - 12:15 — haromkaroIgen, köszönöm.
g