OCSB-döntő 2012

Nem volt nagy meglepetés a négyes döntő mezőnye, az évek óta egymással versengő három csapat (Dumbovich, Galim, Gamax) mellé most az „öregfiúk” kerültek be. Sajnos a vidékiek most sem tudtak beleszólni a versenybe – a megfelelő erősségű ellenfelekkel való rendszeres játék hiánya nagyon érződik a teljesítményükön.
 
 

A 64 leosztás után elég szoros eredményt hozó elődöntőkön a Dumbovich az Elastront, a Galim pedig a Gamaxot győzte le. Ha a 16 leosztásos „negyedeket” külön néznénk, akkor mindkét párharc (de a másnapi döntő is) 2–2 arányú döntetlennel végződött volna.

A döntőt szoros küzdelemben, 2 IMP különbséggel a Dumbovich csapat nyerte meg – győzelmük értékét mutatja, hogy a tavalyi KMR bajnok, az idei KMR bajnok, valamint a tavalyi OCSB győztes előtt értek célba. Gratulálok a győzteseknek!

Egy-egy jó megoldás a döntőről (voltak kevésbé sikeresek is):

7. leosztás
Ebben a partiban a Galimos pár precíziósban belicitálta a 6 pikket, amiben káró indulásra kellett „megélni”. Az 1 szan valószínűleg gémforsz volt, és arra tippelnék, hogy az induló itt ki lett kérdezve rendesen (a másik asztalon szintén precíziósban 1 pikk–4 pikk volt a licit, ami sokszor jó taktika, de néha nem…). Mi legyen a terv, és mik az esélyek?


Megvan?

A treff felmagasítása nem rossz ötlet, 3–3 treff és 3–2 adu esetén 13 ütést vihetünk el – de ez az OCSB-döntő és nem az MP-bajnokság. Felesleges kockázatokat rejt a treff szín bolygatása, mivel alapozhatjuk a játékunkat arra is, hogy a kőr ász-király birtokában talán nem káróval indultak volna a szlem ellen

3–2 adunál szinte biztos a teljesítés, ha háromszori aduzás után treffet dobunk a kőr dámára (persze akkor, ha nem fedik), majd később elfogjuk a számításunk szerint Kelet kezében lapuló másik figurát (5 pikk, 2 kőr, 4 káró és 2 treff ütésünk lehetne, csak közben egyet kiadtunk). Ha az adu 4–1, akkor kőrre játszva mindkét figurának Keletnél kell lennie (nem adhatunk ki kőrt), és még egyéb feltételeknek is teljesülnie kell. Ebben az esetben talán a treff magasítás jobb esély (3–3 elosztás esetén egy lopással magas a treff).

A helyes játék szerintem az adu ász után a dámával ütni – ha adtak, akkor harmadszor is aduzni. Ezután van három átmenetünk (a kárót átüthetjük, hiszen három káró ütés elég), és jöhetnek a kőrök. Ha 4–1 az adu, akkor meg a harmadik adu lehívása előtt lehet egy treff lelopásával kisérletezni. Az adott kiosztásban 5–1 volt a treff és 3–2 az adu, és helyesen kőrre játszva simán meglett a szlem.



Van egy nagyon egyszerű szabály, érdemes megjegyezni: „ha bemondasz egy éles szlemet, csináld is meg”.

20. leosztás


Ha már rámozdultunk erre a 4 kőrre, akkor a treff dáma indulás után jó lenne megcsinálni – az előbbi szabályt lehet a gémekre is alkalmazni.

Ezt a gémet Dumbovichék vették fel – Nyugat közbeszólása most kicsit segített ebben, hiszen így Észak 2 kőr licitje egy árnyalattal jobb lapot ígért, és erre Délnek akkor is „megjöhetett a kedve”, ha Kelet nem tette meg azt a szívességet, hogy megemelje a partnere színét. A másik asztalon Kelet–Nyugat végig hallgatott, és az 1 kőr–2 kőr licit után Dél nem „álmodta meg” a partnerénél az ideális lapokat. 

Az indulás után már nagyon valószínű, hogy a káró ász Nyugatnál lesz, de „sohase lehet tudni”. Pikkel az asztalra megyünk, és kárót hívunk – a királyt fejbeverik, és újabb treffet hívnak. Most nem aduzhatunk kétszer, és elszállna minden reményünk akkor is, ha a dubló aduból lopnák el a káró dámánkat. Ezért a kőr ásszal átmegyünk, hogy megadjuk a káró bubi elleni impasszt. Ha kiütne a dubló bubi, vagy előttünk szingli káró lenne, akkor még mindig nem buktuk el a partit – de most szépen beteszik élről az eredetileg dubló káró bubit. Már semmi gondunk nincs, lehívjuk az adu királyt, és terítünk – egy kárót és egy adut adunk ki, még egy szürt is csináltunk.

Vagy mégse? 

Erre a játékra a 4–1 adu nagyon fájna, hiszen elvennék a maradék 1–1 adunkat, és le tudnák hívni az összes kinnlévő treffjüket. Ha az aduzás helyett a magas lapjainkat hívjuk, akkor csak két adut adhatunk ki a káró ász mellett. Az asztal mellett ez történt, szép biztonsági játékkal teljesült a jó érzékkel bemondott gém.



32 leosztás után 50 IMP feletti előnnyel vezetett a későbbi győztes, amit a második 32 leosztásban kezdett szépen „leadni”. Ezekből a partikból már nehéz lett volna kimazsolázni a közlésre érdemes szép megoldásokat, a játékosokon egyre inkább a fáradtság jelei mutatkoztak. Lehet, hogy sok a két napon 64–64 leosztást végigjátszani?