Kiszorítós játék

Párosversenyen játszottam a következő kiosztást:

Kelet passza után 1 káróval nyitottam, Nyugat passzolt, partnerem 1 pikkjét Kelet kontrája követte. (Megmutatja a másik két színt, s „zavart” akar kelteni, csak elfelejti, hogy 2 újabb licitet bocsát rendelkezésemre: a passzt és a rekontrát). Szerettem volna, ha Észak mond szanzadut, de erre még nem állítottunk be transzfer-licitet , ezért mégiscsak én mondtam – kőr- és treff-fogással – 1 szanzadut. Észak 2 treffje (az ellenfél alacsonyabb színének „felüllicitje”, egy menetre kényszeritő, további leírást kér) után nem volt másom, mint 2 szanom, amit Észak háromra emelt.
Nyugat kőr négyes indulására (11-es szabály), nem tudtam mást tenni, mint a dámát – és ütöttem vele. El akartam kerülni, hogy Kelet jusson ütésbe, ezért a pikk bubit hívtam impasszra, hogy a jó kéz (Nyugat, akinek kőr hívásától nem kell félnem) üssön. Kelet azonban – máig se tudom miért – igen gyorsan fedett, úgyhogy ütöttem s már a látványos pikk nyolcas elleni impasszon kezdtem gondolkodni. Aztán – egyelőre – lemondtam róla, s a káró királyt hívtam, amibe megint a dáma esett! Káró ásszal az asztalra mentem, Kelet a treff tízest dobta. Úgy döntöttem, nem volt 6-5-je, elkezdtem felülről hívni a pikkjeimet. A negyedikre Nyugat még nyugodtan dobott egy kőrt, de az utolsóra beszorult. Miben? – kérdezheted. Egy kibújó lapban (ahogy ezt egy Ottlik-cikkben olvashatnánk). Kárót nyilvánvalóan nem dobhat. Ha még egy kőrt dob, tudom, hogy ásza már szingli, s körbeengedhetek egy kis kőrt, s a királyom is ütni fog. Ezért egy „értéktelen” treffet dobott. Most treffet hívtam, s Kelet figuráját az ásszal ütöttem, csak hogy elvegyem Nyugat utolsó kibújó lapját. Most jött a káró bubi, s még egy káró (kezemből a treff ment rá), Nyugat ütött, lehívhatta még kőr ászát is, de királyom vitte az utolsó ütést – két szür.

Vihar egy pohár vízben.

Azt hiszem mindenki számára világos,hogy elméletileg a királlyal kell kezdeni a játékot,ha csak a szint nézzük.Az más kérdés,hogy az adott partiban az Ádám játéka a jó,és az eremény is őt igazolta.
Szerintem egy kicsit túl van ragozva a téma...

Pohár víz a könyvtárban

 Ádám kiválóan játszot és Imre kiválóan elemzett.
A vita nem is erről szól hanem egy adott színkombináció-partitól elvonatkoztatott, sőt kellő számú hidat feltételező-kezeléséről. Ezt rövidebben úgy hívják, hogy biztonsági játék. Igen vastag könyvek vannak vele teleírva, jómagam sajnos kis részét tudom csak fejből, másik részét versenyasztal mellett véges idő alatt ki tudom számítani, harmadik részét elszúrom......
Szóval ennek a témának a "túlragozását" nem igazán tudom értelmezni, talán majd mások.

végtelen

Akkor ragozzuk tovább

Hol a Dáma?

Női ösztön..

Szép játék valóban,

s nem akarom érdemeidet kisebbíteni, de 11-nél nem lehet kevesebbet ütni, ha a pikket eltalálod.
Márpedig én átmenetben nem szűkölködő kezekben mindig az Ász-Bubi mögé játszom a Dámát, tehát ha nincs kőr indulás (a kőr indulásra láttuk, mi történik), akkor 5 pikk, 3káró, és 1 kőr ütés mellé a belicitált treff marriázsra játszva, treffet hívok az Ász-Bubi felé és az elsőt kihagyva 2 treffet is viszek, azaz 11 ütést.

Amennyiben a káró tízessel indulna a nemes ellenfél (nulla vagy kettő magasabb), akkor miután kicsit tettem az asztalről és megjelenik a nyilván szingli káró Dáma, és megadva a káró 98 ellen a leleplezett kettős impasszt, 5pikk és 4 káró ütés után ugyan melyik lesz Kelet utolsó négy lapja? Szingli treffet nem tarthat, mert akkor az ötödik pikkre kőrt dobok és 2 treffet viszek, ha pedig dubló treff-dubló kőrt tart, akkor a treff Ászt szinglizem le és a kőr K9x, és az asztali kőr Dáma hívás biztosítja a tizenkettedik ütést.
Üdvözlettel:  Éliás Imre

Hol a dáma?

 "Márpedig én átmenetben nem szűkölködő kezekben mindig az Ász-Bubi mögé játszom a Dámát"

Miért???

Hol a dáma?

Azért, hogy az esetek 50%-ban eltaláljam. 

stratégia

Imre!

Jól értem-e, hogy azt mondod, ha mindíg fejet mondok pénzfeldobáskor, akkor jobb stratégiám van, mintha a tipp előtt dobok egy kockával és ha páros, fejet mondok?

Kacsa

stratégia

Nekem egyformának tűnik a két módszer, de ugye a bridzsasztalnál való játék nem pusztán matek, van ott egyéb is.
Én csak azt mondom, hogy ha nincs egyéb információ, akkor helyesebb az 50% sanszra játszani, mint hol így, hol úgy, mert akkor lehet 60%-ban eltalálod, de lehet, hogy csak 40%-ban.

50%

 Ha a Te 50%-os módszeredet választjuk, akkor is lehet hogy 60 vagy 40 vagy akárhány %-ban találjuk el a célpontot. Csakúgy mint az itt említett egyéb stratégiáknál. Hosszú távon persze közelít a módszered az 50 %-hoz, csakúgy mint a fej vagy írás, a cikcakk vagy a kockadobásos módszer.
Persze ez csak "steril" két felé adható impasszokra vonatkozik, az itt tárgyalt színkombinációra nem, annál (versenybridzsezői léptékkel mérve) komoly hátrányba kerülsz a bubi hívással a szingli dámák miatt. Nevezhetjük picit ólmozott kockának estleg enyhén kónuszos ( mérnök!!) éremnek.
És természetesen sok emotikonnal zárom soraimat.
:):):):)

re:hol a dáma

 És a fenti kombinációval miért ROSSZ a stratégiád? /csak magát a színt nézve/

re:Hol a dáma?

Nem tudom, szabad a gazda.
A kontrásnak csak nem lesz háromnál több pikkje, de ha van is, az mindegy, ha pedig csak 1 vagy kettő van, akkor ugyancsak mindegy. Gyakrabban lesz a nem-kontrásnál hosszabb pikk, de egyrészt 4-4-gyel is kontrázhat (azaz még több hely van a pikkeknek), másrészt azzal kezdtem, hogy "ha a pikket eltalálod".
Szóval, mondd el légy szíves.

Ember!!!

 Csak a színről kezdtünk beszélni-te kezdted-NEM a partiról!

Dáma

Ami a színt illeti: jobbra is, balra is a szingli, dubló és harmadik Dámát tudom elfogni, csak annyi a különbség, hogy négyet viszek, ha Keletnél szingli Dáma volt, mivel a Bubit hívtam.

Egy ütés ide vagy oda

 Hát akkor van okod arra hogy NE úgy játsszál ahogy fent írtad. Az 50%-os dámamegtalálást úgy is garantálni tudom.
Pár éve úgy próbáltam elmesélni egy sakkszoftverrel játszott partimat, hogy : "Mindenkinek volt egy bástyája futópárja és vezére és körülbelül egyenlő számú paraszt." . Beszélgetőpartneremet majdnem elvitték a mentők........

5-1

Nem tudom, hogy Laci fejében volt-e még más is, de az általad említett ütésvesztéshez még hozzátenném a rossz helyen lévő szingli dámát is, ami csak látszólag kicsi esély, a valóságban mindannyian örülnénk, ha a játékunkat minden partiban emelné a jótündér ezzel az 1,2%-os eséllyel...

Talyigás Péter

Srácok, én mérnök vagyok

Srácok, én mérnök vagyok nem matematikus, azaz csak valódi problémákkal foglakozom, elméletiekkel nem. Ha úgy ment a licit ahogy, és ötös pikkje van a kontrázónak és kiüt a szingli dáma,akkor csókoltatom a jó tündért, de nem  érdekel a dolog, legközelebb is a Bubit fogom hívni.

Biológus, mérnök, matematikus

Vonat, ablak, kinéznek. Legel egy fekete tehén.
Biológus:  Itt fekete tehenek élnek!
Mérnök: Nana! Itt egy fekete tehén!
Matematikus: Nana! Itt egy tehén, aminek az egyik fele fekete!
Tudom, nagyon régi.
Most magában, vagy nem magában ? 
Ha nem magában nézzük a színt, akkor "csak" az általad említett ütésvesztés fenyeget, de ha magában nézzük, akkor nem vesszük figyelembe a licitet
Amúgy arra keresed a dámát, amerre nem szégyelled, csak ne mondd meg, hogy babona van benne

emotikon

tök jó, hogy a webszerkesztő segítségével mindenféle mosolygókat raktam az előzőbe lelkesen, de nem látszik. Mindegy. Imi!!! Tele volt mosolygóval!! :) :) :)

editor beviteli forma

és máris látszanak

etikon

persze, vettem a mosolygást :)