Bridzs Tábor - Kimle 2012

Idén immár másodszor került megrendezésre Kimlén Bridzs tábor, július 30 és augusztus 4 között. A tábor célzottan a mosonmagyaróvári Kossuth Gimnázium bridzs szakkörének tagjai és környékbeli fiatalok számára szerveződött. Vendéglátónk a tavalyi évhez hasonlóan a Bekő család volt, akik a múltkori öt után ezúttal hat fővel képviseltették magukat.

Az elmúlt év kezdői közül hárman tértek vissza, és nem utolsó sorban miattuk is kellett három csoportba osztani a tanulókat. A kezdők négyen voltak, akiket ismerősökön keresztül sikerült toborozni, őket Fischer Andi vezette be a bridzs alapjaiba. A középhaladók hatan voltak, egyikük "napközis" módon, őket Kiss Gábor tanította, és a csoport magját a tavalyi kezdő csoport adta. A haladó csoport szintén hat tagú volt, közülök az ifik már felbukkantak bridzses eseményeken, például az Ifjúsági Bridzs Dzsemborin és a Kovács Zoltán Emlékversenyen. Nekik ezen sorok írója próbált okosakat mondani.

Minden nap három "tanóra" szerepelt a programban, egy hosszabb délelőtt, egy a csendes pihenő és a strandolás között, egy pedig vacsora előtt. Az esték természetesen bridzseléssel teltek, ahol nem táborlakó barátok és ismerősök is felbukkantak.

A Kibic KSE a múlt évhez hasonlóan idén is finanszírozta a menzai étkezést, a Magyar Bridzs Szövetség pedig anyagi támogatás mellett tárgyi és oktatási segítséget is nyújtott. Nélkülük nem lehetett volna tartani a tavalyi önköltségi árat (1500Ft/nap/fő) ráadásul úgy, hogy a tábor egy nappal hosszabb is volt, mint egy éve.

 

Az egész hétre jellemző remek hangulatot és vendéglátóink kedvességét két apró momentum segítségével próbálom érzékeltetni:

  • a legkisebbek szombat este azt kérdezgették, hogy mit tanulunk másnap
  • az oktatók(!) egyöntetű véleménye szerint nagyon rossz volt a végén hazamenni.

Köszönjük támogatóinknak, vendéglátóinknak és mindenekelőtt a résztvevőknek ezt a remek hetet. Találkozunk legkésőbb jövőre!

Bakó Dani
szervező/oktató

ui. Nagyon szépen köszönjük a három oktató ingyenes, önkéntes munkáját. Díjazni csak szeretettel és odafigyeléssel tudtuk őket. Reméljük nem bánták meg és legközelebb ott folytatják, ahol abbamaradt, mert ezt befejezni nem lehet.
Köszönettel: Bekő János  

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Gratulálok a

Gratulálok a szervezéshez!:) Sajnálom, hogy nem lehettem ott...talán majd jövőre :)

Hofi

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.